Ascher és Zsámbéki megy, Zalán János jön. Az egyik oldalon Ragályi, Cserhalmi és Csákányi, a másikon Dózsa László, Novák Emil és Gregor Bernadett. Neumann, Szilárd, Teller, Wigner és Gábor Dénes sem kellett, itt Takaró Mihály Imre Kertészezhet, a Nyugat meg csak zsidó lapocska. Kultúrharc böllérbicskával.
Domnul Dumitrescu a PIM igazgatója mind a százhuszonhat centiméterével jelentheti ki, hogy ő egy fehér, nemzeti (értsd nem zsidó), keresztény (értsd nem zsidó, ez mindent kétszer mond, mindent kétszer mond) férfi (ez tűnik a legerősebb túlzásnak), tehát. Neki joga van itten, joga van lecserélni a feleségét pesti macára, joga van terepjáróban krúzolni a Kecskeméti utcában, és legfőképpen joga van stanicliből osztogatni a Térey-díjat, mint a úrigyerek a selyemcukrot a prollereknek.
Békés Márton. Ez itt most alany, állítmány, tárgy, jelző és határozó, egyszerre. Shitfuck. Ez az ember, egy náci és egy kommunista ideológus szövegéből akarta megkonstruálni a FIDESZ új doktrínáját, a Tihanyi Téziseket (nem hülyéskedem, ez a neve, amúgy Békés volt az, aki a brit melegek jelképével illusztrálta a kiáltványát) mintha tényleg doktrínára lenne szükség ahhoz, hogy valaki a gázszerelője zsebébe csusszantson ezermilliárd forintot, hogy azért az vissza is csusszantson belőle.
Nem írhatok arról, hogy melyik jobber megyekettes tudóska nem talált be az Egercsehi Bányász tarcsi ellen sem, mert letilt a vitéz nagybányai blog.hu. De azért szerintem képben van már a kedves Olvasó.
Több ezer középszerű kis senki jött rá, hogy eljött az ő idejük, hogy a jóindulat hiánya igenis pótolja a hozzáértés hiányát. Hogy itt tehetséges emberekbe lehet rúgni, ami azért rendesen rajta volt a bakancslistán.
Deutsch "Ennyike" Tamás kereszténydemokrata jogtudós magyarázza a konzervativizmus és a liberalizmus harcát Strasbourgban, néz egymásra a svéd meg a luxemburgi, hogy talán ki lehetne ezt az országot kölcsönözni a Türk Tanácsnak, most, hogy az Orbán-átok lecsapott Kirgizisztánban. Szólnék, tudom, hogy az ott tejpor, a jogi képviselőnk is tudja, de azért letörölhetné a nózijáról, és egyszer akár egy könyvet is elolvashatna, akkor lenne miről beszélgetni a thaiföldi felnőttszínésznőkkel az éjféli mise után.
Ezt csak túlírni lehet. A magyar középszerűségben nincs semmi különös, talán csak az, ahogy rátelepszik erre a kilencvenháromezer szerencsétlen négyzetkilométerre, mint egy hatalmas segg.
