Az állampárt egyik lapjának adott interjút Prőhle Gergely egykori nagykövet, a Petőfi Irodalmi Múzeum Bolondkásler által Domnul Dumitrescura cserélt vezetője, a Habsburg Ottó Alapítvány igazgatója, a Nemzeti Rezsimegyetem Stratégiai Tanulmányok Intézetének vezetője.
(az eredeti szövegben itt rosszat írtam, ez volt a forrás, ahol jól van írva, csak elkutyultam, its's my bad)
Prőhle Gergely apja a Zeneakadémia fúvós szakának vezetője volt. A dédapja Prőhle Henrik evangélikus lelkipásztor, akinek az apja Németországból vándorolt be Magyarországra.
Igazi, klasszikus, német gyökerű, erősen vallásos, budai polgári család, Prőhlét a Jóisten is konzervatívnak teremtette, kiváló jazz-zongorista, több nyelven beszél, igazi sztárdiplomata volt.
Ő a "jó fideszes", aki nem szippant kokót thaiföldi felnőttszínésznők seggéről, nem lop középhegységet, és főleg nem hull rozs a szájából.
Nem tetszik neki, hogy libernyákoznak, de nem mondja ki, hogy konkrétan a Liberális Internacionálé egykori alelnöke, Orbán Viktor libernyákozik. Nem tetszik neki, hogy szélsőjobboldali makimajmok őrjöngenek a rezsimlapokban, de nem mondja ki, hogy Orbán parancsára őrjöngenek.
Elmondja, hogy az ő értékrendjéhez (ami egy liberális konzervatív értékrend) alapvetően közelebb áll a FIDESZ politikája, mint bárki másé, de ezt inkább nem részletezi, közelebb áll és pont. Lojális Gulyás Gergely miniszterhez, de azért megjegyzi, hogy szívesebben látná kedvenc pártját a Néppárton belül, mint kívül.
Néha kényelmetlenül érzi magát Orbán Magyarországában, de mindig kényelmesen érzi magát annál az íróasztalnál, amit Orbántól éppen kapott. Mely íróasztalnál persze jóval nagyobb íróasztalt érdemelne, és ezt ő nagyon jól tudja.
Prőhle jelentős államférfinek vélelmezi Orbánt, és sajnálja, hogy a Párt letért az adenaueri útról. Bár ehhez hozzáteszi, hogy a CDU is letért az adenaueri útról (szeretném megjegyezni, hogy amikor Konrad Adenauer Köln polgármestere lett, a magyar miniszterelnököt Tisza Istvánnak hívták).
Prőhle félmondatokban jelzi, hogy mindent lát. Mindent. Mit mondhatnék neki? Hogy álljon fel az íróasztaltól, egyiktől, másiktól, harmadiktól, vonuljon el szentimrevárosi magányába, merüljön le és bekkeljen ki, mint az a bizonyos másik múzeumigazgató, miniszter papával, gyerekszobával, késsel-villával és persze a Munka Érdemrend Aranyfokozatával?
Van-e nekem erre jogom? Húzhatok-e én olyan vonalat, amely vonalnak Prőhle a másik oldalára kerül? Akarhatok-e én egy olyan országot, amelynek nem egy Prőhle-féle figura, esetleg pont Prőhle Gergely a külügyminisztere? Annyi mindenkit megértettem én már az életben, pont a Prőhlét ne értsem meg? Oszt, milyen alapon.
Az én nagyapám nem volt teológiaprofesszor, ő a numerus clausus miatt nem is járhatott egyetemre, és bár játszottam a gondolattal Amerikában, hogy konzervatív legyek, de nem volt a véremben, vagyis az én véremben egy másik konzervativizmus volt, és ezek a konzervativizmusok Kelet-Európában ritkán érintkeznek egymással. Én most nem akarok vonalakat huzigálni. Ott vannak már azok a vonalak, az én vonalaimra semmi szükség.
