Miután elolvastam Almási Miklós filozófus-akadémikus cikkét a bunkók világuralmának eljöveteléről, elhatároztam, hogy megírom, hogy miben téved, aztán még egyszer elolvastam és rájöttem, hogy sokkal érdekesebb lenne arról írni valamit, hogy mégis miben van igaza.
Almási a francia filozófus-celebritást Bernard-Henri Lévy-t idézve indítja az írását, BHL minap beszélgetett Evan Davis-szel a BBC-n, és azt hiszem érdemes meghallgatni. Nem tudom, hogy mennyire igaz, hogy a Brexit-nek vagy Donald Trump győzelmének mély anti-intellektuális tartalma van, lehet így is rájuk nézni és máshogy is. A valamivel jobb kérdés az lenne, hogy létezik-e egy erős anti-intellektuális trend Nyugat-Európában és az Egyesült Államokban. Erre sem tudok válaszolni. Egyre rémisztőbben alakul a poszt.
Múlt héten Neuchatelben jártam. Ablak a tóra, a távolban az Eiger és a Jungfrau, a megdöbbentő svájci craft-beer kultúra, négy trolibusz járat egy Cegléd nagyságú egydimenziós kisvárosban a vonatsínek két oldalán, Dürrenmatt és Rousseau városa, egy parányi köztársaság fővárosa (a második oldal tetejét érdemes megnézni).
Svájc a direkt demokrácia országa, ahol az elitek döntését elvileg ( a gyakorlatban is) bármikor felülírhatja a népakarat, ugyanakkor a legelitistább ország Európában. Theresa May miniszterelnököt még saját pártjában is támadják, hogy az ingyenes, de szelektív brit "grammar school"-ok szerepének szélesítését támogatja, Svájcban a szelektív gimnáziumi rendszer megkérdőjelezhetetlen. A hihetetlenül jól finanszírozott svájci elitegyetemekre gyakorlatilag csak a gimnáziumi "matura"-val lehet bejutni, a svájci elit utánpótlása nemcsak biztosított, de tökéletesen tervezett. Almási valójában nem Donald Trump, a Brexit, a holland és a dán szélsőjobboldal előretörése miatt van kétségbeesve, hanem az elitkultúra, az elitoktatás, az elitműveltség háttérbe szorulásán. Almási a globális nemsvájcság miatt szomorú.
Minap olvastam TGM Almásiéhoz némileg hasonló cikkét, amelyben a cigányozással rokonítja a sorozatfüggést (a poszt megírása után a Blacklist című amerikai tömegkulturális termék három epizódját fogom megtekinteni, az is lehet, hogy négyet, és, ami ennél is borzasztóbb, szinte valamennyi meccset megnéztem az Európa-bajnokságon, ergo, akkor bunkónak számítok TGM szemében, mint egy dinoszaurusz-tagadó veresnyakú alabamai a konföderációs zászlóval ékesített Harley Davidson-ján, az élet ily kegyetlen). Valószínűleg Almási kétségbeesne a generális műveltségemtől, és teljesen őszintén gondolom, hogy kicsit igaza lenne. Igen, az elitkultúra az elitek műveltsége, az elitek tekintélye visszaszorulóban van a világban, bár erre már Allan Bloom és Thomas Molnar is panaszkodott. Egyre szélesebb rétegek kerülnek be a felsőoktatásba, amely így tömegképzéssé válik, a középiskolákat sztenderdizálják, és a legtöbb országban igyekeznek elkerülni a korai szelekciót. Svájcban nem.
A Brexit esetében Oxbridge-t végzett entellektüelek szövetkeztek észak-angliai munkanélküliekkel, egyszerűbb szabású, de bunkónak semmilyen értelmes definíció szerint nem nevezhető kisvárosi nyugdíjasokkal, és valójában Donald Trump győzelmének sem lényeges faktora a "bunkók" szavazata. Az kétségtelenül igaz, hogy szinte páratlanul rémisztő hazudozástömkeleg előzte meg mindkét döntést. Ezt lehet interpretálni úgy, mint a bunkóság ideológiájának előretörését, de engem ez kevésbé érdekel.
Almási számára Trump és a Brexit csak ürügy, nyilván valóban haragszik azokra, akiket "bunkónak" aposztrofál, de valójában a saját világának eltűnése szomorítja el. Engem az nem érdekel, hogy politikai értelemben produktív-e kimondani azt, amit Almási kimondott, csak az, hogy van-e igazsága a legalapvetőbb kérdésben. Igaz-e az, hogy a tömegdemokrácia és a tömegkultúra (melynek lelkes fogyasztója vagyok) valóban leépíti-e azokat az elitstruktúrákat, amelyekben Almási hisz. Elképzelhetőnek tartom, hogy van igazsága Almási Miklósnak. Nem hiszem, hogy rendkívül okos megoldás választók jelentős rétegeinek lebunkózása a politikusok vagy az általában vett elitek részéről, de egy filozófusnak nem kell politikailag korrektnek lenni. Mert itt aztán klasszikus értelemben vett politikai korrektségről van szó.
Egy olyan világ, ahol elég sokan odafigyelnek Almásira, Bernard-Henri Lévy-re, nem feltétlenül értenek velük egyet, de odafigyelnek rájuk, ahol az egyetemeken pezsgő intellektuális élet folyik, ahol hosszú és szeriőz újságcikkekről beszélgetnek az emberek a kávéházakban, ahol komoly közönsége van azoknak a filmeknek is, amelyek nem sorozatgyilkosokról vagy szuperhősökről szólnak, egy egész jó világ tudna lenni. Lehet, hogy abban a világban is nyerne Trump, és az Egyesült Királyság kilépne az Unióból (ez utóbbit kétlem), de az a világ az, amiért Winston Churchill (aki megrettent az átlagos választótól) vért, verejtéket és könnyeket kért a brit emberektől.
Talán észrevette a kedves Olvasó, hogy ebben a posztban egyáltalán nem volt szó a FIDESZ-ről, Orbán Viktorról, G.Fodor Gáborról és a többiről, mert egyáltalán nem volt hozzájuk kedvem.
