Nem fogok valakit bántani azért, mert felmászott a Szabadság-hídon a turulmadárra az Izland elleni döntetlen miatt, és azt sem, aki úgy érzi, hogy Birkir Saevarsson újabb tíz-harminc-ötven év kormányzási lehetőséget adott Tiborcz Géza Béla Ottokár apósának. Azt gondolom, hogy a magyar válogatott nem játszott különösen jól, és elég nagy szerencsével egyenlített Izland ellen. Ennek azonban szabad örülni, nagyon örülni is szabad. Sőt, azt is szabad gondolni, hogy a kazahsztáni U-21-es válogatott egykori mestere a Navier-Stokes egyenlet egy partikuláris megoldását tanulmányozva jött rá arra, hogyan kell belekényszeríteni az izlandi úriembert az öngólba.
A magyar futballisták nem jók, de azért nem is rosszak. Bele-beleférnek a Premier League vagy a Bundesliga középkategóriás csapataiba, egy olyan országban, ahol "gondolkodó", egyetemi tanár, rektor, rezsimintézetvezető lehet valaki, aki egy jobb brit vagy német egyetemen a takarítószemélyzetbe is kevés lenne.
Olyan emberek között nőttem fel, akik általában megütik a nyugat-európai középkategóriás egyetemi emberek szintjét, és nem kevesen közülük a felsőkategóriásét is. A legjobb Magyarországot láttam, ami létezik. Erről a Magyarországról nem nagyon tud senki, nem is nagyon érdekel senkit, én is csak egy szelíd megjegyzés erejéig írom le, hogy létezik.
Van ezeknek a futballmérkőzéseknek egy pozitív hozadéka. Az emberek valódi magyar teljesítményeket is látnak, talán nem olyan rettenetesen nagy teljesítményeket, de valódiakat. Ennek az országnak ugyanis valódi teljesítményekre van szüksége, nem feltétlenül világraszóló teljesítményekre, de valódi teljesítményre, valódi tehetségekre, valódi tudásra, mert nem minden nap jön velünk szembe egy kedves és segítőkész Birkir Saevarsson.
