You see, Sir, that in this enlightened age I am bold enough to confess, that we are generally men of untaught feelings; that instead of casting away all our old prejudices, we cherish them to a very considerable degree, and, to take more shame to ourselves, we cherish them because they are prejudices; and the longer they have lasted, and the more generally they have prevailed, the more we cherish them. (Edmund Burke, Reflections on the French Revolution)
Magyarországon nagy divat ma reakciósnak lenni. Stumpf András publikált egy reakciósnak szánt (ld. Facebook) cikket a melegházasságról, amiről sajnos csak olyasmit tudok leírni, amitől jogi képviselőnk infarktus közeli állapotba kerülne. Volt egy Albert Pierrepoint nevű brit tudós, aki a gravitáció és a élettan kölcsönhatását tanulmányozta, és fogalmam sincs, hogy miért mindig ő jut eszembe a stumpfokról, mindenesetre a továbbiakban inkább nem róla lesz szó.
Ott tartottunk, hogy nagy divat Magyarországon reakciósnak lenni. A probléma a reakcióssággal nagyjából ugyanaz, mint a tripla leszúrt rittbergerrel. Ha amatőr próbálkozik vele, annak seggreesés lesz a vége.
E sorok írójának amúgy sokkal jobban imponálnak a valódi reakciósok, mint azt e sorok olvasói általában elképzelik. A John Lukacs-i értelemben vett reakciósságban is van egy kis pozőrség, de az élet szinte teljesen elviselhetetlen egy kis pozőrség nélkül, a dolgok nem lehetnek pontosan olyanok, amilyenek. Az igazi reakciósság mögött munka van. Az a munka, ami a zsidó munkaszolgálatos Lukács Jancsiból Professor John Lukacs-ot csinált a Chestnut Hill College-ban, az a munka, amely az isteni munka befejezése a teremtménye által, ami nemcsak könyvek ezreinek elolvasásából áll, hanem azokból a fontos pillanatokból, amikor szembenéz a megértés reménytelenségével, amikor hirtelen elfogy a levegő a hegyen, és a következő lépést nagyon meg kell gondolni.
A reakciós egy veszélyeztetett kultúra őrzője, mely kultúrával eggyé vált. A kultúrán kívüli nem reakciós, hanem hőbörgő. A reakciós nem hisz a megismerés teljességében, mert ahogy Pascal mondta volt, a dolgok eleje és vége megfejthetetlen titokként van elzárva az embertől. A mi világunk a megismerés lehetőségére épül, a nagy teóriákra, a "módszerre", a reakciós világa viszont a tapasztalásra, az intuícióra, az ízlésre, a felhalmozott tudásból származó "untaught feelings"-re. A reakciós büszkén veszi tudomásul vesztes voltát, megveti az ócska és opportunista műkonzervativizmust, a politikusok mögé bújó antimeritokratákat, akik számára a liberális leginkább a pénzes bödönnél számít ellenfélnek.
A reakciós nem szivarozik, ha nem szereti a szivarfüstöt. Nem tolakszik a jobboldali think-tankok szendvicsbárjainál, a konzervatív trendeket sem követi, és nem érintkezik a médiajobboldallal. A reakciós nem a reakciósságából, hanem a tehetségéből él.
...és egy kicsit mindig szomorú, mert tudja, hogy a világ nemhogy soha nem lesz olyan, mint amilyennek álmodta, hanem valójában soha nem is volt olyan, de talán lehetett volna, és ez neki bőven elég.
