Török Gábor politológus szerint az Alaptörvény negyedik módosításának második cikke a legproblémásabb a módosítások közül.
A második cikk értelmében az Alaptörvény módosítása után az Alkotmánybíróság kizárólag az elfogadás körülményeinek alkotmányosságát vizsgálhatja. Török azt írja, hogy a második cikk elfogadása után gyakorlatilag kontroll nélkül módosíthatják az Alaptörvényt, akár a politikai ellenfeleik betiltását is beleírhatják.
A világon nagyon kevés olyan ország van, ahol az alkotmánybíróság megsemmisíthet egy alkotmánykiegészítést arra hivatkozva, hogy az ellentmond az alkotmány többi részének. Lásd pl. itt.
A magyar alkotmány egésze is hatályon kívül helyezhető kétharmados többséggel; gyakorlatilag pontosan ezt ttték az Alaptörvény megszavazásával. Számos olyan ország van a világon, ahol nehezebb megváltoztatni az alkotmányt, de általában nem zárják ki annak a lehetőségét, hogy az alkotmányozó többség teljesen új alkotmányt fogadjon el.
Magyarországon az Országgyűlés testesíti meg a Szuverént, a kollektív uralkodót, aki, igen kedves Olvasó, mi vagyunk. Nem a Szent Korona, nem az Orbán Viktor, hanem mi. Mi vagyunk ennek az országnak az ura. Nem urai, hanem ura. A mi képviseletünkben fogadták el az Alaptörvényt, az akkori szabályok, a hatályos alkotmány paragrafusainak maradéktalan betartásával.
A "checks and balances", a fékek és ellensúlyok rendszere megpróbál minket megvédeni a többség zsarnokságától, de korlátlanul nem védhet meg minket saját magunktól. Elfogadtunk egy szabályrendszert, és minden, ami most történik, ennek a szabályrendszernek a következménye. Ha más szabályrendszert fogadtunk volna el, akkor annak másféle szomorú következményei lennének. Amit Magyarország elfogadott, az nagyon közel volt a német alkotmányos rendszerhez, az egy jó szabályrendszer volt, egy jó alkotmányos rendszer, de nem jelentett és nem is jelenthetett abszolút védelmet az emberi aljasság és ostobaság ellen.
Ami most történik Magyarországon, az nem a diktatúra bevezetése, és még csak nem is egy lépés egy későbbi diktatúra felé. Ami most történik, az távolodás az európai civilizációs normáktól. Ennyi, és nem több, de ez bőven elég a kétségbeeséshez.
Ezek rossz idők. Nem a legrosszabb idők, de elég rossz idők. És az ország, mint már annyiszor, megbukik egy vizsgán. Ezer éve bukdosunk a vizsgákon, nem ez a legborzasztóbb elhasalásunk. Csak egy a sok közül.
Ami hétfőn történni fog, az nem azért nem történhet meg az Egyesült Államokban vagy Németországban, mert jobb törvényeik vannak, bölcsebb alkotmányos rendszerük, hanem azért, mert civilizáltabbak mint mi. Nem tökéletesek, nagyon-nagyon nem, de társadalmaik civilizáltabbak a miénknél, ahogy a mi társadalmunk is civilizáltabb más, kevésbé szerencsés társadalmaknál. Nekünk ezt dobta a gép. Már van saját felelősségünk is, kinek mennyi, ebbe a szerencsétlen országba születtünk, és már mi döntöttünk úgy, hogy tönkretesszük egymás életét.
Szeretnénk hinni abban, hogy van valahol egy titkos megváltó klauzula, amit elfogadva megtakaríthatjuk magunknak a felnőtté válást. Egy mondat az alkotmányban, amely megvéd mindentől. Nincs ilyen mondat. Senki nem védhet meg minket a saját aljasságunktól és ostobaságunktól, csak mi magunk.
Mi dönthetünk úgy, hogy midőn York napsütése rosszkedvünk telét tündöklő nyárrá változtatja át, nem leszünk gazemberek, hogy ha kiterítenek úgyis, akkor inkább tisztességesek leszünk, hogy nem aljasulunk el, bármely korban élünk e földön. Ez az egytízmilliomodnyi Szuverén döntése. A Királyé, kit Isten óvjon.
