A kerdem.blog.hu-n keménykednek a diákokkal és a rektorokkal, átlagos, kereszténydemokrata fiatalok. Amikor éppen nem buziznak az Alkotmánybíróság előtt. Telik vele az idő.
A blogból nem pontosan derül ki, hogy kik ők. Segít a gugli. Általában átlagos, kereszténydemokrata fiatal alelnökei az Ifjúsági Kereszténydemokrata Szövetségnek.
Ők a sarki bérgyilkosok, akik Masseria consiglierijeitől kapják az ukázt. Néha látják Masseriát a folyosón, és elteszik a lábnyomát befőttes üvegbe. Ők zárják le az ügyeket, ha túl sok az egyezés a szakdolgozatokban. Ők magyarázzák el, hogy miért nem kell tandíj, miért kell tandíj, miért nem kell tandíj, miért kell mégis tandíj. Valahogy, sohasem zavarodnak össze. Ők takarítják el az áldozatokat, ők a hiénák, akiket még az oroszlánok is utálnak, de eltűrik őket, mert hasznosak. Ők szolgálták vitéz nagybányai Kádár Jánost, a mindenkorit. Ők rendelnek be a tanáriba. Ők tárgyalnak Uz Bencével az irodalomérettségiről. Ők ülnek a sötét, félemeleti irodákban, és várják, hogy Harrach vagy Surján feldobja a pacskert. Ők voltak azok, akiket már az apátsági gimnáziumban is nagyon szeretett az Atya, de ha jegelték a szeretet helyét, már nem is fájt annyira. Számukra Reagan a Brezsnyev. Mindig megbízhatóan közepesek voltak, mindig megfeleltek a kereszténydemokrata elvárásnak, légy hülye, gusztustalanul hülye, de szépen, nyugodtan, csendesen hülye. Őket ismerjük a régmúltból, az akkori sötét, félemeleti irodákból, ahonnan egyszer egy hónapban, magát Knopp elvtársat is felhívhatták. Ők az ideológia tömbházmesterei. Ők tapsolnak a harmadik sorból, nekik nem jut a kaviáros szendvicsből, csak a sonkásból, de szeretik a sonkás szendvicset, tudják, hogy egyszer, ha már sok sonkás szendvicset ettek, eljő a tojáskrémes, és onnan csak egy ugrás a kaviáros. Ők tapsolnak, ha kirúgják Alföldit, persze színházba nem járnak, mert ideológiailag annyira kényes a helyzet, hogy sohasem lehet tudni, talán ha Vidnyánszky megrendezi a Székely Himnuszt négy felvonásban. Ők tapsolnak majd, ha kirúgnak ki téged is, az iskolából, a hivatalból, vagy ahonnan éppen ki tudnak rúgni, és hát honnan nem. Ők néha megnézhetik a listákat, ha jól voltak, összehajtogatták a kicsi ruhácskáikat, szépen összepakolták a tolltartót, és persze jegelték az aktuális szeretet helyét. Ők nem kapnak puskát, ők csak hajtók lehetnek, de szeretik a friss vér szagát. Ők nem antiszemiták, csak szeretik a Prohászka Ottokárt. Azaz Prohászka Ottokár múmiájának egy kis részét, most már egészen kicsi, még az Atya kis része is nagyobb volt. Ők találják meg a halálos fegyvernek látszó svájci bicskát, ők adják ki a rövid, pattogó hangú közleményeket, amelyeket még a Selmeczi Gabriella is megirigyelhet. Néha irigylik a Selmeczi Gabriellát, aki csak kasszírsa volt Bicskén, vagy Balmazújvárosban, még a szeretet helye sem kellett jegelnie, és a Pázmányról azt hiszi, hogy nadrágfazon. De ő az első sorból tapsolt, ők a harmadikból, és azért tudják hol a helyük. Ők az ők. A mindenkori ők, akik miatt nagyapa nem járhatott egyetemre, apát nyugdíjazták, nagybácsi meg sem állt Ausztráliáig, és ma ők állnak szemben a gyerekeinkkel.
És győzni is fognak, ha hagyjuk.
