Hont András legújabb publicisztikájában ismét tűz alá vett, a nagy magyar egók népesítette kis országra oly jellemző módon, hogy a tanulságok a tágabb közönségre tartoznak.
Nem mindig kristálytiszta, mit akar Hont állítani, de igyekszem becsülettel rekonstruálni, már csak azért is, mert úgy tűnik, abban a betegségben szenved, amiben annyian a magyar politika kommentátorai és szereplői közül: nem látja az egójától a valóságot. Nyilván irritáló lenne belátnia, hogy több dologban értünk egyet, mint amennyiben eltér a véleményünk. Próbálok nem ebbe a hibába esni.
Hont szerint:
- A jobboldal, a Békemenet is a magyar demokrácia része, a „Nemzeti Együttműködés Rendszerének törzsgárdáját nem legyűrni kell, hanem alkuba kényszeríteni, ez nem politikai program, nem irreális vágyálom – még ha az is, akkor sem az – hanem minimumfeltétel.” Nagyszerű. Ezért fogalmazott a Milla úgy, hogy demokratikus minimum kell, amelyben Fidesz szavazók és nem Fidesz-szavazók meg tudnak egyezni.
- Az Együtt 2014 másfél éven át politikai hisztériában fogják tartani a közvéleményt a választásokkal, holott hol van az még. Ez melodrámának megteszi, de nyilván Hont se gondolja komolyan: akár van választási összefogás, akár nincs, másfél év elég szűk alapvető kérdések megtárgyalására és egy alapvető konszenzus kialakítására.
- Az összefogás támogatása „perverz” és „üres”, hol van ugyanis a közös program? Meglepő kérdés: ha a pártok nem keresik a kapcsolatot egymással, hogyan alakulnának ki konszenzuális pontok?
- „..Az ellenzék baloldali bázison való újjászervezése, és főleg az, hogy most Bajnai mögé fölsorakozók közül nem kevesen azzal a motivációval érkeznek, hogy visszamenőleges szolgáltassanak számukra igazságot, megmerevíti a lehetetlen fölállást, és ismételten megakadályozza, hogy a közélet a valódi problémákról szóljon, így elveszi az értelmes választás lehetőségét is.” Az „ők, akik mögötte állnak” kitétel jól cseng, ismerős a jobboldali retorikából, de miért nem mondja meg Hont, mire (kire) gondol? Az SZDSZ-re? Bajnai visszatérése a politikába – akinek kormányfői munkásságát még a legtöbbre értékeli – Hont választási lehetőségeit csorbítja? Mik a valódi problémák, amelyekről nem szól(unk)?
Ezek után előveszi a végsőnek szánt fegyvert: „Babarczy – aki akkor úgy vélte, hogy „kifejezetten előnyös lenne egy kétharmados Fidesz-győzelem”, és most az ő nevével kezdődik a Bajnai mögötti összefogást sürgetők listája, szmájli”.
Hogy Honttól idézzek: Szmájli.
Bármilyen meglepő is, a nyilatkozatot a Milla aktivistájaként és egyik alapítójaként írtam alá: teljesen logikus következő lépés. Ha nem írom alá, az lesz feltűnő. Nekem sem tetszik igazán egyébként, hogy kiemelt aláíró vagyok, erről nem is tudtam előre, szerintem minden támogató egyformán fontos, minden aktivista egyformán értékes. A B betű helyével kapcsolatban pedig Hont konzultáljon egy klasszika-filológussal. Nekem is szívás volt egész életemben, elhiheti.
Félretéve a viccet. A civil akciók, a Milla, és a politikai összefogás támogatása logikusan következik a 2010-es álláspontomból. Éppen az történik, amit kívánatosnak tartottam (és magam is igyekeztem tevőlegesen és minden egyéb rendelkezésemre álló eszközzel előmozdítani). Éppen most épül fel civil alapon egy új politikai kultúra, amely meghaladja a fasisztázást-komcsizást. Éppen most épülhet -- talán – ki egy keretrendszer a minimális konszenzus létrehozására. Éppen most kényszeríti ki az elárvult szavazók igénye, hogy új politikai centrumpártot próbáljon alakítani Bajnai (hogy sikerrel-e, meglátjuk).
Az olvasól jogosan kérdezik, gondolom-e, hogy tévedtem. Igen. Tévedtem. Tévedtem abban – és ez menthetetlen – hogy a Fidesz nem tud majd alkotmányt módosítani, de erre még a vita közben rávilágítottak a kritikusaim (szerencsére). Tévedtem továbbá, nem láttam, hogy ennyire „bénák” lesznek. Azt nem tudom, látta-e bárki előre, hogy ennyire bénák lesznek. Hogy elszámoltatási nyócévezés és istenkirály-retorika lesz, azt én magam is valószínűnek tartottam, de a hatékony kormányzás áraként elviselhetőnek – főként, ha aztán Orbán, és vele az istenkirályság eszménye 2014-ben bukik.
A kétharmados törvényeknél fontosabbnak tartom a politikai kultúra átalakulását (ezért nem támogatnám, hogy a baloldal kétharmadot szerezve azzal töltse idejét, hogy mindent visszacsináljon -- persze jó lenne kihúzni az alkotmányból néhány vérlázító kitételt, de anélkül is lehet kormányozni). Ha egyébként a Fidesznek sikerül valamelyest racionalizálnia például az önkormányzatok területén vagy az egészségügyben, azzal mindenki nyer, mert az ideológiai maszlagot elég hamar el lehet takarítani, és maradnak a takarékosabb intézmények. Ha nem sikerül racionalizálnia, az baj, de csak ugyanaz a szar folyik tovább, mint az előző tizenöt évben. Az "ugyanaz a szar" (a választók mintegy kétharmadának jelenlegi álláspontja) viszont kikényszeríti a politikai tér átrendeződését. És ez a lényeg.
Hont büszke rá, hogy megmondta előre, a Fidesznek „ahhoz, hogy hihetetlenül heterogén szavazótáborát egyben tudja tartani, és meg tudjon felelni a Jobbik jelentette kihívásnak, továbbra is erőt kell mutatnia. Használnia kell minden eszközt, amelyet a sors és a választók a kezébe adtak. Napirenden kell tartania elszámoltatás ügyét, és nemigen riadhat vissza a jogállamiságot súroló módszerek alkalmazásától.” Ezzel ugyan ki vitatkozott?
Elfelejti viszont, hogy miben tévedett velem szemben.
Nevetségesnek nevezte azon előrejelzéseimet, hogy erős civil mozgalom alakulhat ki a kétharmad és az elolvadt baloldal közti űrben -- hogy a jövendő Alkotmánybíróság ellenállást fog kifejteni, méghozzá a létező alkotmányos hagyomány alapján -- hogy az Európai Unió megszólal alapvető jogsértések esetén -- hogy a sajtónak komoly biztosító szerepe van a demokráciában. Ez különösen vicces, mert nem az elmúlt két év legjelentősebb politikai eseménye ugyan, de mégiscsak a publijának helyt adó (de a válaszomat közölni nem kívánó) hvg.hu kényszerítette ki Schmitt lemondását.
*
„Most szeretném fölfrissíteni mindazok memóriáját, akik egyetértenek Babarczy Eszterrel. Nem elég csupán arra emlékezni, hogy húsz év alatt pártjaink képtelenek voltak alapvető dolgokban megegyezni, hanem azt is föl kell idézni, miért nem tudtak, illetve hogy ha mégis megállapodtak - mert erre is van példa nem egy -, annak mi volt az oka. Nos, a kompromisszumképtelenség nem föloldhatatlan elvi ellentétek eredménye, nem is abból fakad, hogy a pártok kibékíthetetlen társadalmi szembenállások megjelenítői, hanem szimplán kicsinyességből, szűklátókörűségből, a távlati gondolkodás teljes hiányából” – írta Hont 2010-ben.
Bingo.
Erre jó az Együtt, a maga naivitásával és amatőrizmusával együtt. Ellentétben ugyanis az LMP-vel, amely Schiffer egója következtében képtelen lett a konszenzuskeresés középpontjává válni, és a DK-val, amelyet Gyurcsány egójának átka ver, a Milla és a Szolidaritás a nem-profik elitellenes gyanakvását is képviselik, míg Bajnai kifejezetten alázatos politikus. Megjegyzem, hogy a Gyurcsány-egó expanziója már az Együtt 2014-et is fenyegeti. Hont azt kérdi, miért nem voltak DK-nevek a listán. Fogalmam sincs. Nekem nem mindenben tetszik a lista, de remélem, hogy Gyurcsány sose lesz rajta, ha már lista van. Egy gyurcsányi egó bármit letarol.
„Az nem volt törvényszerű – írja Hont a Fideszről-- , hogy ennyire bénák lesznek, ez viszont – ha van hozzá türelem és empátia – egy lassú átrendeződést is megindíthatna”. Örömmel hallom, hogy Hont értékeli a türelmet és az empátiát, de az Együtt esetében nem értem, ki volt türelmetlen. Bajnai? A Milla? A Szolidaritás? És miben nyilvánul meg az empátia hiánya (azon túl, hogy én is aláírtam a nyilatkozatot, ami Hont Babarczy-fóbiájának brutális figyelmen kívül hagyása)? Ezek a szereplők sokkal-sokkal óvatosabban lépkednek, mint ahogy a saját híveik szeretnék (és ez jól is van így), még akkor is, ha időnként empatikusan együttrezonálnak egy-két mondat erejéig a dühödtebb hívekkel.
Szerintem az Együtt maga „a lassú átrendeződés”, egy folyamat része, amely a következő másfél évben átrajzolja a baloldalt és a centrumot. A jobboldalon a „lassú átrendeződés” valószínűleg csak Orbán bukása után indulhat meg. Ehhez persze előbb meg kell buknia. Egy Orbán-szintű politikai vezető bukásához viszont nem árt, ha kétharmaddal együtt bukik, és szétrobban körülötte a párt. Hogy a Fidesz felbomlására mennyi az esély, azt nem tudom. Legalább annyian reménykednek benne, amennyien Bajnai visszatértére vártak.
*
Végül, Hont szerint vannak sokkal sürgetőbb feladatok, amelyeknek az „értelmiségnek” szentelnie kéne magát. Például „gyermekeink”.
„Vészesen közeleg az az idő is, amikor felelős szülő jó szívvel nem tudja gyermekét elküldeni az iskolába, az állam számára nem szolgáltatást nyújt, hanem átnevelő tábort. Erre miféle megoldást jelent, hogy egyszer majd választások lesznek, meg hogy a Fideszt igenis a saját pályáján kell legyőzni, és ha nem megy, akkor majd legközelebb? Gyerekeinknek a most következő években kell megszerezniük azt a tudást, műveltséget, képességeket, amelyekkel boldogulhatnak az életben. Csak a szervezett polgári engedetlenség segít. Ugyan mit tudnak kezdeni több ezer szülővel, aki egyszerre veszi ki a gyerekét a szovjet pedagógiát az álszent prüdériával ötvöző hölgy kísérleti terepéről, és elkezdi maga megszervezni államtól független oktatásukat.”
Nem akarom vitatni, hogy kellemetlen, ha ideológiai maszlagot öntenek a gyerekek fejére, bár erősen kétlem, hogy ez a közoktatás legnagyobb problémája, sőt, hogy bármilyen hatása van a gyerekekre (a tanárok életét már megkeserítheti). De ha Hontot ez zavarja: 2010 óta jó néhány többé és kevésbé sikeres civil megmozdulás volt, az oktatás területén is. A legragyogóbb példa a sikeres civil cselekvésre talán a családon belüli erőszak tényállásának megőrzéséért indított médiakampány. E megmozdulások tapasztalatai segítségére lennének, amikor megszervezi a gyermekét fenyegető maszlag ellenében a polgári ellenállást. Mert dumálni könnyű. Szervezni nehezebb.
Hont Andrásnak egyetlen gondolata van arra vonatkozóan, hogyan lehet a magyar politikai kultúra átalakítását kikényszeríteni: az abszolút bojkott. Nem hiszek abban, hogy lehetséges bojkottálni minden állami szolgáltatást, jelenleg nincs olyan erős szervezet, amely képes volna ennek a praktikus részét lebonyolítani, és nem hiszem, hogy volt már a világon ilyenre példa. Azt, hogy a választásokat érdemes-e bojkottálnia, szerintem nem kell még jelenleg eldöntenie senkinek, de egy bojkottnak csak akkor van értelme, ha egy sikeres bojkott utánra is vannak terveink. Egyébként pedig hajrá – szervezze meg.
