Derülök itt csöndben a pártállami egyházak inkább önbecsapó mint naiv hiszékenységén. A vágyvezérelte gondolkodás olyan nevetséges téveszmék egészen mély befogadására készteti őket, mint például ez a legutóbbi is, mely szerint az, aki úri gusztusa szerint tömi őket pénzzel, jelöli ki és úgyszintén úri gusztusa szerint osztja újra számukra a tereket, utcasarkokat, iskolákat és egyéb, strichelésre kiválóan alkalmas placcokat, nos, hogy is mondjam csak, szóval úgy vélik a pártállami egyházak, hogy ez a főstrici nekik aztán nem dirigálhat!
Úgy tesznek, mint akik még soha életükben nem jártak kuplerájban, mint akiknek nem lennének első kézből származó ismereteik arról, hogy egy szigorú kézzel vitt intézményben, egy határozott strici által futtatott lányokkal szemben mik az elvárások. Igen, drágáim, az. Ha a kuncsaft virítja a dellát, akkor ott nincs mese, nincs az, hogy a madám levélben tiltakozik, ott bizony rá kell bukni és meg kell dolgozni a pénzért, tetszettek volna ezt előbb átgondolni, egyáltalán nem volt muszáj kurvának állni.
„Nem igaz, hogy az egyházi vezetés megtiltotta a harangozást, csak nem tett eleget annak a kérésnek, hogy azt országosan rendeljék el. Sokkal szerencsésebb lett volna, ha időben, előbb hivatalosan is megkérdezik a felekezeteket, és egyeztetnek a kérdésben. Így már majdnem utasításnak tűnt a levél”.
Nem, nem volt utasítás a pártállam valamelyik seggszájából az, hogy harangozni kell Trianonból kifolyólag, ezt be tetszett nézni. Ez egy píár erőkkel bíró kijelentés volt csupán, a strici a kedves törzsvendégei előtt akart villantani, kicsit hencegni szeretett volna azzal, hogy né, skacok, milyen jól dresszírozott az én ölebem, füttyentek ugyan, de ez is fölösleges, mert úgyis csinálná magától is. Hát, itt egy kicsit elszámította magát, hülyébbek ezek még annál is, mint amilyeneknek gondoltam őket, mondja, és nem győz a pillangókése után kapkodni.
Pedig a hülye picsái egészen közel voltak a megértéshez, nem is tudom, hogy mire fel ez a hirtelen jött trucc, a tippem az, hogy kezdenek rájönni, miszerint lesz itt még ennél sokkal, de sokkal durvább elvárás is, és ennek próbáltak elébe menni. Persze közben jelezték azt is, hogy hát hogyne, lenyeljük mi, meg ami szükséges, de hadd tehessünk már úgy, mint ha azt önszántunkból, mintegy a magunk örömére tennénk:
„ha komoly volt a felkérés, akkor bántónak kell vennünk a kérést, mert nem vette figyelembe az érintett egyházak működését, szervezeti rendjét és azt, hogy egy ilyen felhívás meghirdetése, elrendelése valamennyi gyülekezetnél, nem megoldható egy hét alatt”
Mint a viccben: -Jaóska, haggyá’ má’, én szűzen akarok férjhe’ menni, meg különben is, mindig megfájdul a derekam a baszástú’! Az elrendelés nem megoldható egy hét alatt, bocsika. A mélytorok rendben, el lehet tenni azt a csúnya pillangókést, de tessék megérteni, kicsit jobban rá kell készülni. Mintha ez pont érdekelné a stricit. Hát francokat! Amikor kitömte őket pénzzel, hogy kívánatossá tehessék magukat, amikor két marékkal szórta nekik azokat az oly annyira áhított placcokat, amikor vakargatta a fejüket és jutifalattal tanítgatta nekik a pitizést akkor mégis, mit gondoltak, hogy mindezt miért teszi? Mi a célja? Hát az, hogy rendeltetésszerűen használja őket, mi más lenne? Igen, ma már vita, pisszegés és morgolódás nélkül le is kell nyelni! És ez még csak a kezdet.
Különben ez engem már annyira nem is zavar. Kezdek beletörődni, idővel megtanulom elfogadni, hogy ez a nép, ez a társadalom kizárólag csak akkor érzi jól magát, ha egyrészt jobbágyként van kezelve, másrészt pedig az urai csak és kizárólag elvtelen gazemberek, gyakorló maffiózók, szerzésmániás tolvajok és manifeszt elmebetegek. Valamint ezek kombinációi, hiszen lássuk be, mennyivel ütősebb egy manifeszt elmebeteg, aki nem veti meg a vagyont, mint külön-külön a két tulajdonság. Kezdek abba is beletörődni, hogy ez a nemzet, ez a nép képtelen csoportlényként viselkedni. Nekik nem elég az, ha az egyik társukat halálra vágja az áram, amikor próbából belevizel a konnektorba, ők ragaszkodnak ahhoz, hogy ezt minden egyén saját maga is megtapasztalhassa, és lehetőleg generációkon át újra és újra.
Ez a nép nem tud kétszer ugyanabba a folyóba lépni, mert egyszer belelépett és azóta se bír abból kimászni. Kínjában időnként úgy tesz, mint aki élvezi.
Néha úgy gondolom, hogy ezen a magyar úton végig kell menni, nincs más választás. Türelmesen kivárni, amíg szarrá menesztenek mindent, mert lásd a fentiek, és ismerjük el, hogy ennek még csak az elején tartunk. Jól haladunk, de ahol a kurvák még visszapofázhatnak az bizony akármilyen ütemes is a haladás, az még csak az eleje. Itt meg kell várni a teljes összeomlást, nem, mi nem hisszük el, hogy konnektorba vizelni veszélyes, nekünk nem a hit kell, hanem a tudás, a tapasztalás. Ahhoz meg idő kell, legyünk türelemmel és főleg ne kapálózzunk. Úgyis megkapjuk, így viszont hátha hamarább túl leszünk rajta.
Ha túl vagyunk, olyankor szokott lenni valami kis ez meg az, kis cirkuszféleség, nem nagy ügyek és még csak a folyóból sem bírunk vele kikászálódni, de legalább valami. Legalább annyi, hogy jön egy másik strici és a nagy jólétben dagadtra hízott luvnyákat egyrészt elhajtja a bánatba, másrészt pedig előtte elszedi tőlük azt, amit a hosszú évek alatt összemélytorkoztak. Mondom, jobb ettől se lesz, mert jön az új strici és hozza az új csajokat, de legalább az a pici káröröm, ha már más nem jut az embernek errefelé.
Engem most egy olyan hihető választási ígéret, mely szerint hatalomra jutva az egyházat az államtól szétválasztanánk és mindent, de mindent visszavennénk kamatostul, amit a mostani strici alatt széthordtak egészen meg tudna győzni. Ha ígérnének hozzá egy kis ungabungát is az már csak a szavazási hajlandóságomat növelné, de ne legyünk telhetetlenek.
