Baj van. Dicsőségesen győzött a forradalom, de amint az egy hazug narratívában törvényszerű, ez nem a háború lezárása volt, nem az olyannyira várt boldog békeévek kezdete, nem. A Nagy Győzelem óta szinte másból sem állunk, mint újabb és újabb furcsa háborúkból. Hadat üzentünk ennek, küzdünk azzal, csatákat vívunk emezzel, nálunk minden küzdés, harc, háború. „Értem egy férfi küzdjön meg!”, mondja a nő a viccben — jó, akkor dugjon meg téged a Bem apó, mondja ugyanabban az Egy Férfi. Szóval dübörög a háború, de mintha fals hangok is keverednének a roppant muzikális ágyúdörgésbe. Nézi a Vezénylő Tábornok a hadijelentéseket, és mit lát sorra? Hogy a vezérkar és a tiszti kar jelentős részét a hadakozás helyett leköti a zabrálás, a legénységi állomány közben meg mintha menne összefelé, tespedne el a lövészárkokban, egyre gyakoribb a dezertálás, a harci kedvről pedig a legbeszédesebben az október 23-i hadgyakorlat elmaradása mesélhetne, illetve hadgyakorlat a francokat, egyszerű alaki kiképzés, már ugye lett volna, ha. De nem merték megszervezni, mert féltek, hogy ez a legénység már annyira lepusztult hadrafoghatóságilag, hogy egy szimpla vigyázz!, jobbra át!, zászlónak tisztelegj! is csak akkor működött volna, ha személyesen a Vezénylő Tábornok rikoltozza azon a csodálatosan szép hangján a parancsokat.
A sereg morális állapotáról sokat elárul az is, hogy kitől rettegnek. Leginkább az amúgy szétvert, vezetők nélkül maradt, a marsallbotot éppen egymás kezéből kimarni igyekvő, önmagát baráti tűzben elveszejteni igyekvő operetthadseregtől:
Választ kaphatnak az emberek például a nyugdíjügyben vagy az ingatlanadóügyben felmerülő kérdéseikre is, amelyekkel kapcsolatban "riogatás", "álhírterjesztés" zajlik elsősorban az MSZP részéről – tette hozzá.
Nincs más hátra, ki kell zavarni a csatatérre a főtisztek és a tiszti kar azon szűkös halmazát, akiket ebben a zabrálás olyan nagyon súlyosan nem akadályoz. Kikre lehet számítani? Ésszerű: azokra, akik már elvégezték a munkát, már ami a szerzést illeti, és mostanság már csak a százalékokat tologatják, ami, ezt lássuk be, megy telefonon is. Tíz százalék! Sok? Jó, legyen húsz. A hadjárat főparancsnoka: Kósa Lajos. A hadjárat selmeczigabriellája: Selmeczi Gabriella. De mi lehet a valódi cél?
Elmagyarázni a zembereknek, jönne a kincstári válasz, de elmennek ám ezzel a picsába, és ezt akkor is így mondom, ha emiatt újból kikapok Oszkótól. Sajnálom, de ha én meglátom, hogy valamiben benne van Selmeczi is, készség szinten elkezdek durvulni. Ez az állócsillag a hazai politika egén mit is mond? Idézem:
Selmeczi Gabriella elmondta, a rendezvények, nagygyűlések nyilvánosak lesznek, azokon bárki részt vehet, és kérdezheti a kormány minisztereit, államtitkárait és a szakpolitikusokat.
Nagygyűlés, ahol kérdezni lehet és ott a kormány izéi (szakpolitikus! neveket, de azonnal!) válaszolnak. Vizuális alkat a kedves olvasó? Látott már nagygyűlést? Ugye durvára hihető, hogy ott majd kritikus kérdésekre szakpolitikus (neveket!!!) szakszerűen válaszol. De legyen, csábítsuk vissza Oszkót a Vincentre, mellőzöm a káromkodást és úgy teszek, mintha elfogadnám a Nagy Megvédő állítását. El akarják magyarázni, legyen. De ha így van, akkor mi a [Péter, Péter, elveszed minden örömömet], szóval miért is nem lehet elmagyarázni a szokványos, prosztó, ortodox módon? Van ez a varázslat, nem tudom, hallottak-e róla a főhadiszálláson, úgy hívják, hogy újság. Ma már van belőle sokféle, analóg, elektronyikás, van szerkesztett és hierarchizált változata és vannak ezek a voluntarista izék, blogok, vagy mi, van valami latin eredetű gyűjtőnevük is, médium, vagy a nálunk jobban meghonosodott formában: média. Annak nem az lenne a funkciója, hogy egyik oldalán belemondják a kormány izéi (szakpolitikust ki ne hagyjuk!) a frankót, a másik oldalán pedig a polgár fülel, és vagy megért vagy nem? Egy nagygyűlésre hány ember szédeleghet ki? Illetve be, mert azért annyira cinikus f… [csak jelezni szeretném, hogy küzdök ám erősen!], szóval ennyire hülyének még Kósa tábornok se nézzen engem, hogy a szabadtérit is elhiggyem, mint kérdezős-megbeszélős, tehát számoljunk azzal, hogy fedett helyen lesz. Bemegy egy-kétezer ember, mondjuk megyénként öt-hat helyen, az szorozva-összeadva se jön ki annyinak, amennyien egy darab átlagos napilapot olvasnak.
Én egészen egyszerűen nem hiszem el, hogy az, aki hosszú-hosszú éven át bármiféle értelmes magyarázás (szakpolitikai, mert ebbe most beleszerettem) helyett szíjjártókat és selmecziket brekegtet permanensen, egyszer csak megvilágosodik, és tényleg magyarázni kezd. Mondjuk, nekem nem nehéz ezt hinnem, hiszen van nekem még egy másik szörnyű gyanúm is: nincs is mit magyarázni! Kulcsszó: szakpolitikus.
Van nekem egy olyan gyanúm, hogy megkezdődött a hosszú menetelés. Meg kell próbálni kirángatni a patkányjárta lövészárkokból annyi tespedő közlegényt, amennyit csak lehet (a tiszteket a jólmegérdemelt zabrálásban megzavarni nem szabad, no meg az a zsákmány jól jöhet még, ha be kell vegyék magukat az erdőkbe). Ki kell rángatni és menetelésre fogni őket, hogy a Nagy Háború végére maradjon legalább egy valamekkora seregecske, hiszen mennyire hülyén venné már ki az magát, ha a Vezénylő Tábornok a küszöbön álló óriási győzelmet három ásítozó mikrofonhuszárnak jelentené be?
Gondolkodom azon, hogy mi a bánatot lehetne ezzel a közpénzből bonyolított gusztustalan pártpropagandával kezdeni, de nem nagyon látom értelmét a strapának. Tippem szerint jól meg lesznek ezek szervezve, mint minden olyan rendezvény, amely az összetartásról és a mobilizálásról szól, ebben azért, ismerjük el, nem annyira rosszak ők, így komoly erőfeszítést igényelne bármiféle sikerrel kecsegtető civil akció, de nem lennék őszinte, ha nem írnám ide a végére azt, hogy ha lennének ilyen próbálkozások, én azért örülnék nekik.
Például ha valaki megkérdezné, hogy akkor ez most milyen beszéd? A „pay attention” vagy a „don’t pay attention” fajtából való-e?
Egy kis ápdét, most küldték a linket mélben, hálás köszönet érte, priceless:
