Most hogy kezdem nagyon unni az ámokot, amit Pártunk és Kormányunk futkos itten, inkább más témában reszelgetem a körmömet. Jelesül abban, hogy több száz évig is élhet az ember, amint a jeles kutató vizionálja. Ez valami remek dolog lenne. Főleg akkor, ha én lennék az az ember, aki több száz évig él. Leginkább dollármilliárdos földesúrként. Vagy talán nem is lenne akkora királyság több száz évig élni?
Merthogy: amikor elkezdtünk emberként funkcionálni, megközelítőleg 25 év volt az átlagéletkor. Ennek sok oka volt. Az egészségügyi ellátórendszer fejletlensége, a közbiztonság terén mutatkozó hiányosságok és az élelmezési szektor viszonossági alapú szerveződése egyaránt közrejátszott a sajnálatosan rövid élettartamban. Ugyanakkor a genetika és az evolúció tette a dolgát. Őseleink hírből sem ismerték az Alzheimer kórt, a rákot és a szívkoszorúér-elzáródást. Ezzel szemben viszont érettségi alapkövetelményként futottak hosszabb távon is 40 kilométer/órás sebességgel. Gondolom ebben szerepe lehetett annak is, hogy milyen gyorsan tudtak futni a táplálékláncban velünk szomszédos láncszemek.
Társadalmi fejlettségünk ebben a korban nagyon magas szintű volt. Hordákban éltünk ugyanis. A horda 30-40 tagú szervezet volt, ahol mindenki ismert mindenkit, és pontosan tudta, hogy egyes fennforgások esetén mit kell tennie, illetve hogy a többiek mit fognak tenni. Erős, versenyalapon méltósított vezetés alatt éltünk, ahol a vezetés sokkal kevesebb gondot fordított a média regulázására, mint amennyit az üzemszerű szaporodásra. És ebben igaza is volt, mivel a zaklatott életvitel folyamatos szaporodás híján gyorsan lenullázta volna a horda létszámát. Valami ilyen gondolatmenet alapján alakulhatott úgy, hogy a női emberek 12-13 éves korban váltak szaporodóképessé (jelzem, ez azóta mit sem változott). Így volt elérhető, hogy még elaggásuk előtt felnevelhessenek legalább három gyermeket. A rövid élettartam arra késztette a népességet, hogy ami egy emberéletbe belefér, azt sűrített módon élje meg. A napi munkaidő megközelítette a két órát, a maradékot szórakozással, pihenéssel és turizmussal töltötték ki.
Az élettartamhoz arányítva tehát ugyanannyit dolgoztak mint mi ma, ugyanannyi stresszt szenvedtek el, mint mi, és a mi 28-30 éves korban szülni kezdő asszonyaink az életkor-arányt tekintve nem kezdenek később gyerektermelésbe, mint eleink. Mi viszont az élettartam növekedésének öröme mellé kaptunk egy csomó plusz gondot a nyakunkba. Nem gond már, hogy a hétmilliárdos népességből nem ötmilliárd, hanem csak egyetlen szál ember képes 40 kilométeres sebességgel futni, mivel igen ritka manapság a kardfogú tigris. Viszont gond, hogy azok az emberek, akik az ősidőkben nem érték volna meg az ivarérettséget, gyermekeket nemzenek, továbbörökítve a "selejtes" génkészletüket. De erre fel vagyunk készülve, gyógyászatunk az életkorunkkal arányosan fejlődött.
Ugyanakkor genetikailag érdekes, hogy léteznek korfüggő betegségek. Tehát az alapvetően 30 éves élettartamra tervezett emberi szervezetbe bele van kódolva a 60-90 évig való élés lehetősége: egy csomó degeneratív betegség ugyanis idős korban jön elő, tehát a genomunkba az életkor növekedéséhez csomagkapcsolt árucikkek vannak beépítve. Küzdünk ellenük és mivel a genetikával foglalkozó tudományok egyre mélyebbre másznak bele a működtető rendszerünk megértésébe, fogunk is gyógyírt találni ezekre a bajokra. A legkomolyabb betegségre is előbb-utóbb meglesz a gyógyszer: az öregedésre. Na, akkor majd élhetünk 400 évig. Közben megjelennek persze olyan új betegségek, melyek 200 éves kor alatt nem bukkannak fel, de majd azokra is megleljük a megoldást. Az emberi életkor végső határát gondolom úgy lehet majd felismerni, hogy már nem jönnek elő korfüggő új nyavalyák.
Valamiért mégsem bízom a 400 éves életkorban. A 25 évig élő nő 12 éves korában szülte első gyermekét, a 70 évig élő nő 30 éves korában teszi ugyanezt. De a 400 évig élő nő is 30 évesen fog szülni, mert a negyven év körüli korban bezáródó lehetőség bele van égetve az epromba. Mondhatjuk, hogy a fizikai képességek általános hanyatlásáért cserébe szellemileg vagyunk fejlettebbek, mint őseink. Egyfelől ez nem igaz, másfelől viszont nem igaz. Az utolsó 10.000 (de lehet hogy több) évben mit sem fejlődött az ember agyi kapacitása, képessége. Ahogy mondani szokják, az a fizikus, aki 25 éves koráig nem alkot zseniálisat, már soha nem is fog. Mert akárcsak az ízületeink, az agyunk is 30 évre van tervezve. Idővel – el tudom képzelni –, hogy olyan mélyre nyúlnak a tudósok a tervrajzunkba, hogy ezt a harminc éves korban leálló egyedfejlődési szakaszt kitolhassuk. Na, az lesz az áttörés, nem pedig a leharcolt emberi test életkorának megötszörözése.
Az emberi élet utolsó 5%-os szakasza a hanyatlás ideje. A 25 éves embernél ezt a 2-3 évet tudta kezelni a társadalom (a horda), a 70 évesnél tudjuk kezelni mi (ugye az ember élete során egészségügyre költött anyagiainak 90%-a élete utolsó 5 évében vándorol az egészségügy zsebébe). Nade 20 évnyit (lassabb orvostudományi előrehaladás esetén 200 évnyit) leélni súlyosan hanyatlott szellemi és/vagy fizikai állapotban? Az durva állatkínzás lenne, kérem.
Másik kérdés, hogy a Földön összesen 2 milliárd ember ellátáshoz elégséges élelmet lehet termelni. Az intenzív gazdálkodás és a rapid genetikai beavatkozások ezt felvitték a duplájára. (E helyről köszöntöm a génmódosított élelmiszerek ellenzőit.) A durva életkor-növekedés hihetetlenül felszaporítaná a népességet. A mai időkben is 3 milliárd ember éhezik. És ez a 3 milliárd a legrövidebb élettartamúak közül kerül ki, akik a legstrapabíróbb, evolúciós szempontból a legéletképesebb szegmensei a fajunknak, már amennyiben a fizikai tulajdonságok szempontjából nézzük az életképességet.
Valakiknek észre kellene már venni, hogy a Föld megtelt. Tehát vagy kevesebben kellene legyünk, vagy egy részünknek el kellene mennie innen a francba. A szaporodás jogát viszont nehéz elvonni, arról még okos észérvekkel sem lehet az emberállatot lebeszélni. Elmenni viszont nem tudunk, mert fogalmunk sincs hova induljunk, pláne hogy hogyan jussunk oda. Durva csiki-csuki. És ekkor az orvostudományunk 400 éves életkorról bizakodik. Ez – ismétlem – egyetlen esetben hasznos: ha én és a családom számára lesz csak elérhető. De sajnos egészen más kiválasztottak számára lesz elérhető, ami felháborító disznóság.
