Érdemtelenül kevés szót kapott Tarlósék ötletelése, talán tetszenek emlékezni, arról híresült el ez a fővárosi közgyűlés, hogy a hajléktalankodást megbírságolni tervező fővárosi szociálpolitika ellen hangosan tiltakozókat a himnusz lejátszásával akarták megregulázni. Magyar csodafegyver: csípd meg, himnusz! Állítólag jobb, mint a kuvasz, a komondor és a puli együttvéve. Megint kénytelen vagyok elkalandozni, eszembe jutott, hogy láttam én közelről egy forradalmat, ahol is a kellően dühös emberek időről-időre úgy istenigazából is forrongani szerettek volna, törjük be!, gyújtsuk fel! – de valami furcsa és megmagyarázhatatlan módon ilyenkor mindig előkerült egy kellően szuggesztív, kellően jó svádájú ember, aki lelkesen helyeselt, igen, törjük, gyújtsuk, de előtte térdepeljünk le és imádkozzunk! Az emberek pedig engedelmesen letérdepeltek, imádkoztak egy sort, és mire ráuntak már el is felejtették, hogy betörni és gyújtogatni készültek. A térdeplős ima jobb fegyelmező eszköz, mint a himnusz, kitérő vége.
Ezek az adók, ezek érdekesek. Intenzíven dübörög a szirupgyár, annyi nemzetit, keresztényt, erkölcsi értéket, mindenféle magasztos szent szart idejét sem tudom, hogy mikor öntöttek a nyakunkba, mint amennyi mostanság a fidesz szippantóskocsijaiból dől a nyakunkba, hol lehet mindennek a forrása, honnan fuvarozhatják? Hogy nem Budapestről az valószínűsíthető, hiszen milyen tevékenységeket óhajtanak újabban megadóztatni a fővárosban? A perselypénzt? A Röpülj Páva népművészeti köröket? A vasárnapi iskolákat és a kézimunka-szakköröket?
Frászt. A duhajkodást. Vigalmi adót akarnak, amiből én arra következtetnék, hogy a duhajkodás az, amire még akkor is hajlandóak vagyunk pénzt kiadni, ha tudjuk, hogy abból lecsípi a magáét az a másik strici is, a főváros. Valaki vethetett egy futó pillantást a Maslow-piramisra, amitől a homlokára is csapott menten, süsd meg, nem a magasztos szentszarokra kéne itten koncentrálni, mert az ember nevű dög leginkább enni-inni-mulatni-duhajkodni akar, nosza hát, vessünk ki mindenre adót, ami az emberbe bemegy és belőle kijön. Amennyi annyi, sok kicsi sokra megy.
Nehéz helyzetben vagyok, mert nem vagyok budapesti, így kibicként nekem tényleg semmi se drága (vagy olcsó), ezért előre is elnézést kérek, de nekem, kívülállónak valahol tetszik ez az új csapásirány, tetszenek ezek az új adónemek. Nézzék ezt el nekem, belepofázó vidékinek, aki lerúgja a gumicsizmáját, kicsapatja slaggal a laptopjából a sarat, majd leül este komolyabb átgondolás nélkül osztani az eszet a mások bőrét illetően.
De miért is tetszik? Leginkább azért, mert végre elindul ez az egész egy olyan irányba, ahol bizony az emberekkel fizettetik meg. Hogy a fidesz ennek a tagadására építette az identitását? És akkor mi van, az identitás másik pillére, a lábasjószág az mennyivel stabilabb? Naugye. Szóval az irány jó, igenis tessék az emberekkel megfizettetni, de lehetőleg azokkal a zemberekkel, akik közvetlenül használják azt a valamit! Láthattuk, hogy a költségek egyenletes szétterítése az egész társadalomra nem bizonyult igazán Magyarország-konform megoldásnak. Az attitűdjeink nem éppen svéd-konformak, így mi leginkább azt a játszmát preferáltuk, hogy a mindenféle közösségi szolgáltatásokból a lehető legtöbbet szakítjuk és a lehető legkevesebbet fizetjük érte. Vitán felüli, hogy ez se rossz, persze csak addig, amíg van aki finanszírozza a rendszerbe óhatatlanul megjelenő hiányt. Mostanság mintha ez már nem menne olyan könnyen, mint az elmúlt években-évtizedekben, így előbb-utóbb le kell jönni a szerről, be kell látni, hogy az üregi nyulak csak a vidámabb pszichedélikus utazásainkban fizetik meg a zemberek helyett, sajnos a józanabb világban elég erős a konszenzus azt illetően, hogy mégiscsak inkább az fizesse, aki használja.
Aminek azért van potenciális járulékos haszna is, például az, hogy a mindenféle közösségi szolgáltatásokért fizető ember előbb-utóbb talán végigmegy egy metamorfózison, levedli az alattvalói bőrét és növeszt szép újat, polgárit, citoyent. Az olyan ember időnként még olyasmit is hajlandó a fejébe venni, hogy egy-egy közterület nem a viceházmesteré (tehát át sem keresztelheti ha úgy hozza az úri gusztusa), hanem az övé, a polgáré, aki ezt az egészet végső soron finanszírozza, közterestül, viceházmesterestül együtt, tokkal-vonóval. Ha a szellentésére kivetett adón keresztül: akkor úgy.
