1922-ben három fiatalember költözött a Serrano utcai Residencia de Estudiantes-be: Salvador Dalí, Federico García Lorca és Luis Buñuel. 1932-ben született meg Adolfo Suarez, aki befejezte azt, ami akkor, 1922-ben a Residencia de Estudiantes-ben, még el sem kezdődött, ő volt Franco minisztere, akit később a Liberális Internacionálé elnökévé választottak. Néhány évvel később gyakori vendég volt a Residencia-n Antonio Machado és testvére Manuel.
Kedden, a Todos Los Santos-on, Mindenszentek ünnepén, a gépem leszállt az Adolfo Suarez Nemzetközi Repülőtérre, a nyolcas metróval bementem a Nuevos Ministerios-hoz, onnan egy megálló a Plaza de la República Argentina a Circularral. Szigorú, irodalmi szempontból mellékszálnak tűnik, hogy sikerült északi irányba elindulnom a Serrano utcában és csak tizenegy után találtam vissza a Residencia de Estudiantes-be, ahol is ettem egy spanyol omlettet (krumplit is tesznek bele), mert hála Istennek, vagy talán Dalínak, Lorcának és Buñuel-nek éjfélig nyitva van a kis kávézó az alagsorban.
Manuel Machado lelkes kommunista volt, a szovjet-spanyol baráti társaság alapítója, később verset írt a Caudillo-nak és a rendszer megbecsült értelmiségijeként halt meg, Antonio Machado röviddel Spanyolországból való menekülése után halt meg a franciaországi Collioure-ban, 1939-ben. Ő írta a Két Spanyolországot:
Ya hay un español que quiere
vivir y a vivir empieza,
entre una España que muere
y otra España que bosteza.
Españolito que vienes
al mundo, te guarde Dios:
Una de las dos Españas
ha de helarte el corazón.
A vers egy spanyol gyermekről szól, aki csak élni akar. Két ország között őrlődik, az egyik Spanyolország elpusztul, a másik Spanyolország ásít. A két Spanyolország közül az egyik majd jégbe dermeszti szívét. A két Spanyolország, a szigorú, katolikus, autokrata Spanyolország és a mondén, felvilágosult, szekuláris Spanyolország mindennap találkozik az utcán, az Almudenai Szent Szűz szobrától alig száz méternyire van az a kocsma, ahol csapolt Kwak-ot lehet inni, a kis tapas bár a serranoi sonkával, a spanyolok tudnak élni. A két Spanyolország azt jelenti, hogy a Residencia de Estudiantes-béli három jóbarát közül az egyiket meggyilkolták azok, akiket a másik jóbarát végül kiszolgált, a harmadik pedig emigrációba kényszerült. A Burzsoázia diszkrét bája, a Yerma és az Égő Zsiráf útjai elváltak egymástól.
A Pradoban megnéztem az életre halálra küzdő két férfi képét Goyától, ez volt a Két Spanyolország előképe, aztán ott álltam a Guernica előtt a Szófia királynőről elnevezett múzeumban, ittam valami furcsa konyakszerűséget a kis alagsori kávézóban és akkor még nem jutott eszembe a két Magyarország. A két Magyarország, ami valójában egy sem. Áltathatjuk magunkat azzal, hogy nem volt Suarez-ünk, de valójában már Velazquez-ünk, El Greco-nk, Goyá-nk, Zurbaran-unk sem nagyon volt, és azt hiszem Residencia de Estudiantes-ünk sem, ahol találkozhatott volna három fiatalember. Ezzel együtt tudnánk élni, merhetnénk akármilyenek lenni, kicsik, nagyok, furák, de mi a Két Magyarországot választottuk, két megalázóan szánalmas Magyarországot, amelyekhez valójában semmi közünk. Olyan hősöket találtunk ki magunknak, akik ott sem voltak, és olyan kaliberű figurák hazudnak róluk, akiket még azok sem vesznek komolyan, akik kinevezték őket fontos embernek.
Nem tudunk kiszállni, futunk a pénzünk után, reménykedünk egy eljövendő múltban, amit majd nem kell szégyellenünk.
