A BBC 2011-ben elvégzett egy Great British Class Survey nevű közvélemény-kutatást, amelynek eredményét a Sociology című folyóiratban publikálták. A kutatók hét osztályra bontották a brit társadalmat: The Elite, The Established Middle Class, The Technical Middle Class, The New Affluent Workers, The Traditional Working Class, The Emergent Service Sector, The Precariat.
A felmérések azt mutatják, hogy a legalacsonyabb három osztály erősen felül lehetett reprezentálva a kilépésre szavazók körében.
Képzeljünk el valakit, aki egy áruházláncban dolgozik árufeltöltő vagy kasszás munkakörben ún. nullaórás szerződéssel. Tizenhat éves korában kettes körüli eredménnyel írta meg a kisérettségit, utána már valamiféle szakmát tanult, de fel sem merült, hogy a tanult szakmájában helyezkedik el, olyan munkahelyet kínáltak fel neki, amelyik nem jelent biztos jövedelmet, csak akkor kap fizetést, ha behívják dolgozni. Az előrelépési lehetősége gyakorlatilag nulla, a minimálbért sem keresi meg. Körülbelül egymillió emberről beszélünk. Le lehet nézni egy ilyen embert, lehet magyarázni, hogy tanulhatott volna komolyabban az iskolában, de érdemes tudomásul venni, hogy itt mély társadalmi meghatározottságról van szó. Egy ilyen ember számára a bevándorló lengyel, román, magyar, semmi mást nem jelent, mint valakit, aki miatt alacsonyabb a bére, aki túlkínálatot jelent a munkaerőpiacon.
Képzeljünk el egy ötvenhárom éves hajdani vasúti munkást, aki évek alatt került fel csoportvezetői pozícióba, majd a vasútprivatizáció után elveszítette az állását, egy ipari munkást, akinek a gyárát átköltöztették Kelet-Európába, miért rajongana ő az Unióért?
Képzeljünk el valakit, aki Kelet-Közép Angliában él, vagy Cumbriában, vagy Blackpool környékén, ahol egyre kevesebb a munka és egyre több a feszültség. Ő azt hallja, hogy heti 350 millió fontot fizet az Egyesült Királyság az Unióba (ami persze így nem igaz, de az indulóösszeg valóban ennyi), ebből ő csak annyit ért meg, annyit akar megérteni, hogy az ország valami olyasmire költ, amiből neki semmiféle előnye sem származik.
Igaz, hogy semmiféle előnye sem származik ezeknek az embereknek az Uniós tagságból? Nem, nem igaz, de ők ezt így érzik. Amit valójában éreznek az az, hogy ők a vesztesei az elmúlt évtizedeknek, a nyugdíjas úgy emlékszik, hogy a hetvenes években biztonságosabb volt az ország, britebb (nem, nem feltétlenül mondja ki, hogy "fehérebb"), jobbak voltak a lehetőségek, az volt az "aranykor" (a brit nagyipar leépítése a hetvenes évek végén kezdődött). Érdemes megnézni a fenti cikkben a brit társadalom finom struktúráit. Egy egyetemi végzettség nem feltétlenül jelent kiugrási lehetőséget, gyakran csak a kulturális igények változásával jár. Lehet, hogy ezek az emberek ugyanannyit vagy talán többet is fogyasztanak, mint a magyar közép-középosztály, de nem hiszem, hogy elégedettebbek náluk.
Többek leírták, a munkásosztály lázadása volt a Brexit, de nem a munkásosztály győzelme. Az alacsonyabb osztályok kárt okoztak a nagy bankoknak, megijesztették a felső-középosztályt, a hangjukat hallatták, de ez mintha csak virtuális géprombolás lenne és nem forradalom, a változások első vesztesei valószínűleg pont az alsóbb osztályok lesznek. Nem mintha bármit is lehetne tudni arról, hogy mi fog történni.
Egy biztos, ez az Egyesült Királyság ügye, nem Magyarországé. Nem érdemes a hazai háborúinkat rávetíteni erre az ügyre, és gyors ideológiai okosságokkal terhelni valamit, amiről fogalmunk sincs. Én is csak annyit tudok, hogy az egyetemi busz a biztos REMAIN környékről indul és óriási LEAVE fölénynél van a végállomása. Más és más megállóknál más és más sorsú és hátterű emberek szállnak fel a buszra, máshogy ejtik a szavakat, másként gondolkoznak a világról, máshogy élik meg azt, ami pénteken történt. Nem lehet kitalálni, hogy mit gondolnak, azt valahogy meg kell tudni, meg kell ismerni, ami nem mindig könnyű és egészen biztosan nem fog magyarázó erővel bírni a világnézeti vitákban. Ez itt most valódi történelem, és mint a valódi történelem általában, elég ijesztő. Ijesztő, de nem egyszerű, és ha elfeledkezünk a történelmünk végtelen komplexitásáról, akkor nem marad más csak az ijedtség.
