Nemzeti-keresztény korszakot épít Orbán Viktor, jelentette be tegnap maga az építő. A keresztény-nemzeti eszme Horthy Miklós Orbán által lapályosnak, de dicsőségesnek minősített korszakában volt uralkodó ideológia, mely korszakból kizárólag a numerus clausus vállalható a jelenlegi magyar "úri" osztály számára, ahhoz ugyanis nem kell túl sokat dolgozni.
Nem leszek politikailag korrekt, de legalább rövid. Magyarország különlegességét John von Neumann, Wigner Jenő, Kármán Tódor, Szilárd Leó és Teller Ede adta, akinek a nevét az antiszemita Bayer Zsolt stricije lehetőleg ne vegye a szájára.
Továbbra sem leszek politikailag korrekt. Az a csürhe, amelyik tegnap Orbánnak tapsolt a Várkert Bazárban, egy percig ne higgye magát a magyar arisztokrácia utódjának. Be sem engedték volna őket abba a terembe vitéznagybányai idejében, vagy ha igen, csak seprűvel és lapáttal. Egyébként abban az időben Orbán családja leginkább analfabéta szegényparasztokból állt, akiknek a nemzeti-keresztény korszak a világon semmit sem kínált, maradtak is benne a mélyszarban, ahonnan, tetszik nem tetszik, a kommunisták húzták ki őket, és akkora bolsi is lett belőlük, mint egy Moszkvics hátsó féltengelye.
Ha már nem leszek politikailag korrekt, akkor tényleg nem leszek. Magyarország sehol sincs, és ezért mindent meg is tett a huszadik században. Saul-nak valahogy ki kellett kerülnie Auschwitzba, és bizony Orbán "dicsőséges" elődei segítettek neki ebben, miközben az orbáni magyar jobboldali választó előképe eltulajdonította az étkészletet a lakásából. Sault megölték, lett helyette az országnak Megadja meg Lánczi, Géfodor meg Kerényi, velük tessék utolérni Ausztriát, jó szerencsét hozzá.
Végezetül, egy utolsó politikailag kissé inkorrekt paragráfban szeretném megjegyezni, hogy Orbán Viktor keresztény-nemzeti kurzusát véresszájú verőlegényekre, gátlástalan görényekre, kokainfüggő kurvapecérekre és, az alliteráció nagyobb dicsőségére, szervilis szarháziakra építik szegény és meglehetősen buta emberekkel, akik elhiszik, hogy az a havi ötszáz euró, amivel kiszúrják a szemüket, a miniszterelnök személyes ajándéka. Pedig még zsidókat sem verhetnek végig az utcán, arról csak a rezsimlapok vezércikkeiben álmodoznak, ezek a szerencsétlenek csak ezerkétszázkilencvennégy szíriaiba rúghatnak bele virtuálisan. Ennyi az ő örömük, és ha nekik ennyi valóban elég, akkor nem én leszek, aki elveszi az ő bizsergetően nemzeti és keresztény boldogságukat.
