A Guardian tegnapi cikkében Cas Mudde holland politikatudós Enoch Powell híres-hírhedt 1968-as "vérfolyam" beszédéhez hasonlította Orbán Viktor tusványosi beszédét. Enoch Powell Nagy-Britannia huszadik századi történetének egyik legnagyobb hatású parlamenti képviselője volt, és bár bizonyosan található analógia a két beszéd között, Powell az égadta világon semmiben sem hasonlított Orbán Viktorhoz. Ez a poszt leginkább erről a különbözőségről szól.
1968-ban a kenyai kormány gyakorlatilag kizárta a munkavállalói jogokból az ország indiai és pakisztáni származású kisebbségét, akik közül sokan (nem nagyon sokan, ezres nagyságrendről van szó) Nagy-Britanniába menekültek. A munkáspárti miniszterelnök Harold Wilson jelentősen veszített népszerűségéből, a bevándorlás kérdése fontos téma lett az országban. Wilson ráadásul az Anti-Diszkriminációs Törvény kiterjesztésére készült, és Enoch Powell éppen ekkor mondta el a beszédét Birminghamben. Mivel Powell kézirata már korábban egy televíziótársasághoz került, a beszédről felvétel is készült. Gyakorlatilag órák alatt mindenki tudott róla. Másnap Ed Heath a konzervatívok vezére kizárta Powellt a tory árnyékkormányból, a korszak egyik legismertebb brit konzervatív politikusa Iain Macleod pedig soha többé nem volt hajlandó szóba állni hajdani jó barátjával Enoch Powellel. Az ellenzék több politikusa egyenesen fel akarta jelenteni Powellt uszításért, miközben a britek többsége Powell mellé állt. Pár nappal később dokkmunkások tüntettek a Parlament előtt, Powellt támogatva, és a tüntetők egy része huhogni kezdett miközben a nemzetközösség néhány fekete diplomatája elhaladt előttük. Tegnap megnéztem David Frost (legendás brit televíziós újságíró, ő csinálta a híres Nixon-interjút) 1969-es interjúját Enoch Powellel, mindenkinek ajánlom, mert nemcsak az ügyről, hanem a hatvanas évek brit televíziós kultúrájáról is sok mindent meg lehet tudni belőle.
A beszéd teljes szöveget itt olvashatják el. Powell választópolgárokat idéz, az ő véleményüket és történetüket mondja el, valójában ezek a részletek okozták az igazi botrányt. Ha ez ember megnézi a televíziós felvételt, az "in 15-20 years' time the black man will have the whip hand (ez azt jelenti, hogy többségben lesz, domináns pozícióban) over the white man" a vágás miatt azt gondolhatja, hogy ez Powelltől származik, valójában csak idézi ezt a mondatot. A beszéd tökéletesen van felépítve, a hihetetlenül művelt (erről később) képviselő az egyszerű brit választópolgár szavait felhasználva támogatja meg az érveit, pontos (vagy talán csak pontosnak tűnő, pontosnak gondolt) adatokkal támasztja alá mondandóját, de közben a hallgatósága érzelmeire is épít. Ez a beszéd nem közvetlenül szól a brit választókhoz, nem az ő nyelvükön beszél, hanem az upper class nyelvén, ez egyfajta közvetett populizmus, ami nagyon nehezen értelmezhető Magyarországon. Érinti az antidiszkriminációs törvényt, az önkéntes visszatelepítési tervet (ezt már korábban is felvetette), a kommunális jogok kérdését (a szikhek turbánviselési jogáról van valójában szó, arról, hogy viselheti-e a vallásuk által előírt turbánt egy buszvezető, ez egy nagyon konkrét ügyre vonatkozik, Powell választókerületéből, később ezt a csatát is elveszítette), elemeiben ez egy klasszikus politikai beszéd, amelyet a "River Tiber foaming with much blood" Vergilius parafrázis koronáz meg. Minden szava, mondata pontosan ki volt számítva, amit Powell katasztrofálisan elszámolt, az a beszéd egészének hatása volt, a felkorbácsolt érzelmek, az általa gerjesztett félelem, amelyik egészen biztosan nem volt a faji gyűlöletkeltés gondolatától is irtózó Enoch Powell szándéka. Miközben a konzervatív párt vezetése elhatárolódott tőle, a beszéd vélhetően hozzájárult ahhoz, hogy 1970-ben, amúgy teljesen váratlanul, a tory-k nyerjék meg a választásokat.
Enoch Powell életéről két dolgot szoktak tudni Angliában: 1. Ő volt a legfiatalabb egyetemi professzor a brit történelemben. Cambridge-ben végzett First Starred Degree-vel, tehát a valaha végzett legkiválóbbak közé tartozott, több mint tíz nyelven beszélt, a klasszika-filológia professzora volt, elsősorban az ógörög nyelvvel és kultúrával foglalkozott. Barátai szerint Nietsche-t akarta megelőzni, aki már huszonnégy éves korában professzor lett Basel-ben. 2. A második világháború kitörése idején tért haza Ausztráliából. Mélységes ellenszenvet érzett a müncheni szerződés, és általában a Chamberlain-kormány "appeasement" politikája iránt, és kihasználva azt, hogy ausztrál rezidens volt, azonnal be tudott lépni a brit hadseregbe, ahol azon két ember egyike lett, akik közlegényből dandártábornoki rangig (brigadier lett, ami Angliában nem jelent teljes értékű tábornoki címet) vitte egy háborúban. Ez nem egészen a magyar politikusok szokásos előtörténete.
Powell nem volt hagyományos értelemben vett ideológus, de a powellizmus Nagy-Britanniában egyfajta sajátos világnézetnek számít, amelyet sokan rokonítanak a thatcherizmussal, és általában is igaz, hogy Margaret Thatcherre nagy hatással volt Enoch Powell, akiről csal a legnagyobb tisztelettel tudott beszélni. Powell a klasszikus burkeiánus konzervativizmust ötvözte a brit libertarianizmussal, azok közé tartozott, akik mindig az alapelvekből (ezeket a brit politikában First Principles-nek nevezik) nyúltak vissza amikor konkrét kérdésekről volt szó, integritása legendás volt. Ő jellegzetesen egyéni képviselő volt, nem pártpolitikusok kiszolgálója. Ma gyakorlatilag csak a konzervatívok thatcheriánus kisebbsége emlékszik rá szívesen, és persze a powellizmust vásári bohócként eladni próbáló Nigel Farage. Powell neve Nagy-Britanniában egybeforrt a rasszizmussal, noha, kevés dolog állt tőle távolabb, mint az, amit mi itt Magyarországon rasszizmusnak, rasszista gondolkodásmódnak nevezünk. Ő egyszerűen a tizenkilencedik századot és a tizenkilencedik század jellegzetes brit kultúráját képviselte a huszadik században, különös zárványként élt tory, majd ulsteri unionista képviselőként a brit politikában.
Enoch Powell személyiségét, politikai alapállását semmilyen módon nem hasonlíthatjuk Orbán Viktoréhoz, és azt gondolom, hogy kettőjük beszédeinek morális és intellektuális tartalma is jelentősen különbözik egymástól. Ugyanúgy nem hasonlíthatjuk Powellt Orbánhoz, ahogy Nagy-Britanniát, a brit politikai kultúrát, Magyarországhoz és a magyar politikai kultúrához.
