Ő volt az első igazi a főnökök főnöke sorában. Saját elképzelése szerint szigorú és hierarchikus rendszerbe terelte az alvilág bűnszövetkezeteit, az olasz maffiát. Törvényeiken kívül helyezte az ad hoc gyilkosságokat; ilyesmihez a továbbiakban a főnökök tanácsának engedélye kellett. Megtiltotta, hogy a szervezetről beszéljen bárki is, ideértve a feleségeket is. Aki megszegte ezeket a szabályokat, az életével fizetett. Ő volt a szicíliaiak feje, választóvonal a mi és az ők között, aki megnyerte a castellammarei háborút. Maranzano rajongott Julius Caesarért és a római birodalom történelméért. A szervezetet a birodalom mintájára szervezte meg, létrehozva az öt családot és azok fölött megteremtve magának a Capo di tutti capi pozícióját. Maranzano vált a szervezett alvilág első koronázatlan királyává Amerikában.
Castellammare del Golfo
1886-ban, Szicília északi csücskében született Salvatore Maranzano. Gyerekkora óta katolikus papnak készült. Karizmatikus fellépésű, tanult ember volt, de már fiatalkorában erőskezű, arrogáns vezetőnek írták le. 1925-ben a fasiszták elől New Yorkba menekült, ahol akkor Amerika már a szesztilalom legsötétebb éveit élte.
Első éveiben ingatlanügynök volt, de rövidesen bekapcsolódott az alvilág életébe. Új hazájában mások voltak a viszonyok. Itt, a határokon kívül voltak más gengszterek is, írek, németek, zsidók. Ők más országból jöttek, de a maffiához hasonlóan erős szervezet állt mögöttük.
Maranzano a castellammareiek katonai vezetője volt. Ő képviselte az óhaza donjait. Ugyanez az ún. Nagytanács volt az, amely akkoriban még megerősítette Joe Masseriát főnökként.
Háború Masseria ellen
A számos áldozattal járó rivalizálást előző részünkben már ismertettük. Most nézzük, hogyan nézett ki ez az időszak Maranzano szemszögéből. 1929-ben robbant ki a két évig tartó villongás. A szesztilalom utolsó éveit vér áztatta az utcákon, ami a maffiának sem állhatott érdekében. A Nagytanács egy bizonyos Cola Gentilét (későbbi pentitót, azaz bűnbánót) jelölte ki, hogy közvetítsen a hadban álló felek között.
Maranzano a katonai erőfölényre helyezte a hangsúlyt, és erővel próbált felülkerekedni Masserián. A tárgyalásos módszer nem neki kedvezett, de így is megtalálta a módját, hogyan váljon a helyzet urává. A tárgyaló delegációt 135 km-re New Yorktól, egy vidéki villában fogadta. Állig felfegyverzett őrökkel vette körül Gentilét és embereit, akikkel négy napon át tárgyalt. Gentile későbbi visszaemlékezéseiben azt mondta, az utolsó pillanatig nem volt biztos benne, hogy valaha is élve kijut onnan.
Az erődemonstráció hatékonyak bizonyult: a küldöttség egyes tagjai sorra álltak át Maranzano oldalára. A maffia, mint egész, lassan elmozdult a semlegesség álláspontjáról. A békeküldöttséget végül elengedték anélkül, hogy meg kellett volna velük állapodni.
Masseria több, mint két évtizedig volt az alvilág ura. Bármennyire is régimódinak tartották a szicíliaiakat, Maranzano rövid idő alatt feltört a csúcsra, ami azt bizonyította, hogy a becsmérlően csak "bajuszpetiknek" gúnyolt óhazaiak bizony igen gyorsan tudtak alkalmazkodni New York kihívásaihoz.
1931. április 15-én, Coney Island-en, Scarpato éttermében ért véget a két fél háborúja. Masseria halott.
Ez lett Masseria sorsa
Két hétre rá, Chicagóban, egy meg nem nevezett helyen Maranzano "jótékonysági" bált szervezett, hogy megünnepelje győzelmét, amivel ő lett az alvilág teljhatalmú ura, a Capo di tutti capi.
A meghívókártyákra 6 dolláros bankjegyeket nyomtattak. A sokat becsmérelt Al Caponénak ezer jegyet küldött, és ő — tisztelete jeléül — egy 6000 $-os csekket küldött viszonzásul. Becslések szerint Maranzano 100.000 $-t kasszírozott a pazar lakomán begyűjtött hűbéri adományokból.
Győztes háború romjain
A keménykezű Maranzanóról hamar kiderült, hogy talán még Masseriánál is arrogánsabb. Bár a háborúban előszeretettel kötött szövetségeket, utána kizárólag saját földijeiben bízott, velük dolgoztatott.
Nagyfőnökként szigorúan ellenőrizte és vaskézzel irányította az uralma alá hajtott szervezetet. Ellenezte Luciano együttműködését a zsidó származású Meyer Lanskyval és Bugsy Siegellel. Luciano és barátai megpróbálták kivárni az időt, amíg Maranzano csillaga hanyatlani kezd, de az események rövidesen másként alakultak.
Maranzano veszélyt látott Masseria egykori alvezérében, aki áprilisban a kezére játszotta riválisát. Ezért megbízta a hírhedt bérgyilkos, Vincent Collt, hogy számoljon le Luckyval.
Vincent "Mad Dog" Coll korábban Dutch Schultz embere volt, majd — miután egy vitából kifolyólag testvérét kocsijában lelőtték — emberrablásokra specializálódott. Az alvilági főnökökért fizetett váltságdíjakból finanszírozta bandájának működését.
Egy ilyen emberrablási kísérlete lövöldözésbe torkollott: egy ötéves gyereket halálos lövés ért az utcán, és mások is megsérültek. Collt a bíróság felmentette.
Genovese, Luciano és Meyer Lansky hírét vette Maranzano terveinek, és megelőzték. Alig 5 hónappal Masseria halála után Maranzano követte őt a sírba.
1931. szeptember 10-én négy (nem olasz származású) rendőr jelent meg Maranzano 9. emeleti hivatalában, a Park Avenue-i irodaházban. A két egyenruhás a titkárságon maradt, a két civil ruhás nyomozó pedig bement a Capóhoz. Ott aztán felfedték kilétüket, egy papírvágó késsel megszúrták, majd több lövéssel végeztek vele.
A menekülő tettesek a lépcsőn lefelé összefutottak a találkozóra érkező Vincent Collal, és figyelmeztették, hogy volt egy rajtaütés. Coll erre kereket oldott.
Vincent Collt a következő év februárjában iktatták ki. Dutch Schultz 50 000 $ vérdíjat tűzött ki a fejére, a bronxi rendőrőrsön pedig felajánlott egy családi házat annak, aki elteszi láb alól egykori emberét.
A bérgyilkost végül egy drogéria telefonfülkéjében lőtték szitává. Tizenöt golyót találtak a testében — nem számolva azokat, amelyek áthatoltak a rajta.
A szétlőtt telefonfülke
Maranzano alig öt hónapig volt az alvilág vezére, amikor hatalma teljében őt is elérte a végzete.
Salvatore Maranzanót rangjához méltó pompával temetik el.
Elérkezett az idő, hogy Charlie Lucky Luciano végre a színre lépjen. A következő pénteken az ő sztorija következik itt a Vincenten.
Maranzano a filmekben:
Gengszterháborúk 1981
