Köztársasági Elnök urunk a tőle elvárható teljesítményt nyújtva segíti az alkotmányozás szent feladatát. Ezen iratról (http://hirszerzo.hu/doc/kozt_elnok.pdf) a neten már annyi ekézés jelent meg, amennyivel komolyabb családi gazdaságok őszi mélyszántása is kiváltható lett volna. Kapott a szöveg hererúgást az értelmetlen mondatokért, tockost a tárgyi tévedésekért, a helyesírás miatt meg egyenesen partiba vágták.
Ezt a szöveget háromszor kell elolvasni. Én így tettem, és miért legyen másoknak jobb, mint nekem? Elsőre feltételeztem, én vagyok a zokni, amiért nem értem. Másodjára már plajbásszal a kezemben futottam neki, jegyzeteltem a hibákat, de a hatodik oldal közepén egyszerűen eluntam. Ekkor ért el a megvilágosodás: ezt a szöveget dzsásztforfan szabad olvasni. A jelentősebb körmondatokat többször is egymás után, gondosan megkeresve a nyelvi szórendi kapcsolatokat, majd a helyes értelmezést megtalálván: visítva röhögni. De a szövegen már annyian keresztülmentek, ahányan útszéli bérleányon langy tavaszi hétvégén, úgyhogy nem is részletezem, vesézem tovább. Inkább foglalkozom a schmitti megjelenések, megnyilvánulások hátterével. Csak vélelmezek, persze: életemben nem beszéltem senkivel se régebbi, se jelen környezetéből.
Schmitt Pál eddigi közszereplései során rendre mondott egetverő baromságokat. Van olyan ember, aki egyszerűen nem hajlandó beszédírók szövegeit megtanulni, felolvasni, nem akar részt venni interjú előtti felkészítéseken. Vele nincs mit csinálni, nincs az a munkakörnyezet, amely neki, rajta segíteni tudna. De az írásos hivatali kommunikációt az apparátusnak fazonírozhatja, kifésülheti. Ha nem teszi, az intő jel.
Mert itt, kérem, a hivatal packázását látjuk. Ebből a dokumentumból az derül ki, hogy a Köztársasági Elnök Hivatalának dolgozói nem szeretik Schmitt Pált. Mert a normális hivatali ügymenet szerint egy apparátus öntestével védi elöljáróját. A hülye elöljárót is, mert ezzel magát a hivatalt védik, illetve azt a tekintélyt, amely a hivatal létéből fakad. Hülye elöljáró kezelésére minden hivatal felkészült. Azt a hülyét, aki tudja ezt magáról, könnyedén segítik ki, egyszerűen megcsinálnak helyette mindent, ő meg élvezi a kényelmet. Azt, amelyik okosnak hiszi magát, úgy segítik, hogy a háta mögött, őt megkerülve intézik jól az ügyeket, majd közlik vele, hogy „Főnök, maga egy zseni, az utasítási alapján sikerült megoldanunk”.
Hogy egy apparátus hagyja, hogy a főnök a nyilvánosság előtt csináljon hülyét magából, hagyja, hogy lejárassa magát a hivatalt is, ahhoz a hármas típusú főnökre van szükség. Olyanra, aki buta, tudálékos, és ehhez még roppant aprólékos is. Aki már több megreparált iratot lökött vissza, észrevévén, hogy átfogalmazták a szavait. Aki nem kér és nem fogad el tanácsot.
A kísérőlevél erre a legszebb példa. Ilyen szöveget, mint „a kereszténységre való utalás az Alkotmányban, mint a magyar államiság letéteményese”, magára kicsit is adó jogász a kezéből ki nem ad. Ilyet csak az a hivatalnok ír alá, akinek a főnöke a szakmai szövegeket is személyesen diktálja. Ezt az csinálja, aki már nem akar harcolni, csak lemerülni és kibekkelni. Az irat kinyomtatott és szkennelt példányának megjelentetése a neten pedig azt mondja: „Engem, főnök, nem fogsz kirúgni azzal, hogy a tudtod nélkül belebarmoltam a szövegbe, és megváltoztattam a fájlt!”
(A fentieket azzal a feltételezéssel jegyeztem, hogy a netre felkerült, majd sietve eltüntetett szöveg az eredeti, hiteles dokumentum.)
