Befektetési bank alapításába csak alapos előkészítés után és sziklánál szilárdabb akarattal szabad fogni. Az ilyesmi létrehozásának első lépése, hogy határozzuk meg a vállalat üzleti célkitűzését. Ezt a Microsofttól érdemes lopni, mert a tökéletesen már nincs javítani való: „Célunk egy méltányos piaci részesedés elérése. Egy méltányos = 100%”. Erre alapozva aztán üzleti tervet kreáljunk, majd annak alapján alkossuk meg a magunk számára megfelelő Általános Üzleti Feltételeket (NENYI ÁÜF). Persze marhaság olyan befektetési bankot alapítani, amilyenből már ezerszámra van mindenfelé, ahol a kaurinál kurrensebb általános egyenértéket alkalmaznak. Egy prosperálni vágyó pénzügyi vállalkozás álljon elő olyannal, ami új a piacon, és ezért nem kell az ügyfelekért a többi hiénával megküzdenie. Mi olyan befektetési bankot alapítsunk, ahova csak befelé lehet fektetni, sőt, ahova befektetni kötelező.
Ennél a pillanatnál kezdjük el kommunikálni a potenciális ügyfeleknek, hogy
a) a világban fellelhető valamennyi befektetési bank ab start csaló, és amelyik nem, az csak azért, mert olyan idióták vezetik, akik miatt minden náluk befektetett pénz elúszik.
b) a jelenlegi bankjuk mindkét fenti feltételt halmozottan teljesíti, plusz még a szemüket is kilöveti, ha egy pillanatra nem figyelnek oda.
Keressünk tehát feltáratlan piaci szegmenst! Legyünk nagyralátóak, mert a kicsinyesség a tehetségtelenség látszatát keltheti: célozzuk meg egy ebből a szemszögből valóban feltáratlan ország teljes népességét! Alapvetően fontos, hogy egy szót se szóljunk arról, mit is akarunk csinálni a nálunk elhelyezett pénzzel. Ezzel csak összezavarnánk a befektetőket, mert az ember hát olyan, hogy azt hiszi, ő tudja csak igazán, mit és hogyan kell a pénzzel csinálni. Az esetleges kételkedőket torkoljuk le úgy, hogy nyilvánosan a jelenleg regnáló bank fizetett brókereinek nevezzük őket, a részletek iránt érdeklődők orra alá meg dörgöljük azt, hogy elvégre mi vagyunk a szakértők, nehogy már elvesszünk az incifinci részletekben... Ebben a szakaszban kifejezetten el kell kenni azt a tényt, hogy semmiféle részletről nem adunk felvilágosítást. A befektetők úgyse rakják össze maguktól: eleve azt fogják hinni, hogy az összes többi kérdésre már megfeleltünk. Emiatt aztán nem merik feltenni a többi kérdést, hogy le ne bukjanak az ismerőseik előtt, amiért nem figyeltek jól a magyarázatokra.
Ez kérem a nyerő üzleti terv alfája. Omegája, üzleti tervünk másik pillére, hogy tudjuk, az emberek szeretnek megtakarítani, és nem szeretik a párnacihában őrizni a pénzüket, viszont hittel gyűlölik azt, akinél őrizniük kell, mert az csak a pénzüket akarja. Ezt tekintsük axiómának. Ebből levezetett tétel, hogy az embereknek van pénze. (Van párnacihája is, de arra a Jobbik Bank már bejelentette az igényét, tehát azzal nem foglalkozunk.) A mi feladatunk most már csak az: vegyük rá az embereket, hogy a mi hitelintézetünknél helyezzék el a pénzt. Nem egyszerű ez, de itt jönnek az ÁÜF cikkelyei. Ezekben a következőket ígérjük a befektetőknek:
1. Garantáljuk, hogy jobban fogunk gazdálkodni a pénzével, mint a jelenlegi hitelintézetük.
2. Jelentsük ki, hogy erre mi magunk vagyunk a garancia.
3. Garantáljuk azt is, hogy ha nálunk helyezi el a pénzét, akkor az nálunk lesz.
4. Tegyünk szent esküt arra, hogy a pénzt csakis olyasmire költjük, amitől mindenkinek jobb lesz, de leginkább konkrétan és személyesen annak, aki ezt éppen olvassa.
5. Biztosítsuk a befektetőt arról, hogy ha a következő 14 hónapban további pénzhez jut, azt is nálunk kell elhelyezze, és azt is el fogjuk költeni, amitől még annál is jobb lesz mindenkinek.
6.) Válasszunk ki az igazgatóságból valakit, akiről mindenki tudja, hogy egy kiflicsücsöknél többet még életében nem lopott, és nevezzük ki ügyfélszolgálatosnak.
Az üzleti terv tehát készen áll, most már csak megfelelő kommunikációra van szükségünk. Erre felveszünk egy magasan képzett közgazdászt, és kimondatjuk vele, hogy egyszerűen lehetetlen az emberek pénzét annál racionálisabban kezelni, mint ahogy mi kezeljük. Itt kell visszautalni a kezdetekre, ahol először említettük meg a garanciát. Most már tudományosan igazolt tényként említjük, mintegy mellékesen. Fontos hangsúlyozni, hogy ezzel nemhogy kevesebb lesz a pénze annak, aki nálunk helyezi el, hanem azonnal és radikálisan megnövekszik a tőkéje. A párnacihában ugyanis megeszik az egerek, a bankok és a takarékszövetkezetek havonta egy csomó pénzt vesznek le az ott elhelyezett pénzből, amitől az idővel egyszerűen elfogy. Ellentétben velünk, akik egy fillér kezelési költséget, egy töredék százalék számlavezetési díjat sem számolunk fel, és ezzel automatikusan havi minimum 3000 forinttal nő az emberek nálunk elhelyezett pénze. A meggyőzés technikáját a korbács és kalács elmélete szerint kell kidolgozni. Ez volt eddig a kalács, most következzék a korbács:
Az Általános Üzleti Feltételek magától értetődőnek tartják azokat az igazságokat, hogy aki ezt nem fogja fel, az nettó idióta, és aki nem ért ezzel egyet, az bűnös az Úr és az Emberiség szemében. Mivel az emberek nem szeretnek idiótának látszani, sőt, önnön magukról csak a 60-as IQ alattiak hinnék el, hogy azok. Mivel azonban nekik emiatt egyszerűen nincs hiánytudatuk, őket nem is kell megkommunikálni. A többiek között van perszeolyan, aki dafke fensőbbsége káprázatában vitatná téziseinket, ezeket azonban ön- és közveszélyessé nyilvánítjuk, valamint egyértelmű célzásokat teszünk arra, hogy igazából ők is csak az emberek pénzét akarják, és mint ilyenek, kivettetendők a társadalom perifériájára, ahol makkon tengjenek és keserű meggyen.
Az üzleti terv tehát elsősorban az átlagos polgárra épít. A pénzes ügyfelek IQ-ja normál eloszlású. Ennek a görbének az egyik végéről levágtuk a szélső értékeket (mondjuk 10%-ot, akikről már az előkészítő szakaszban bebizonyítottuk, hogy az ellenséges bank aljadék nyaloncai és gaz haszonélvezői), a következő 23%-ot pedig eddigi kommunikációnkkal a kataton fásultság állapotába lavíroztuk. A népesség 2/3-a tehát minden további presszió nélkül nekünk adja a pénzét, ugyanis: a középig terjedő maradék 17% azt fogja tenni, amit a többség, a többség meg — mivel a gráf egyik oldaláról levágtunk 10%-ot — a 100 alatti IQ tartományában tartózkodik, és az egész üzleti tervet eleve rájuk alapoztuk. A katatonok már abba is beleszarnak, ha a szájukba szarunk, az ellenséges 10%-tól meg kártérítés címén egyszerűen elvesszük.
Utószó:
(Eredetileg egy „Érvelési útmutató jobbantaknak” tárgyú sorvezetőt akartam írni ide, mert idegesít, hogy a valóban működő érvek helyett a fideszfanok egetverő — főleg érzelmi töltésű — baromságokkal vagdalkoznak a fórumokon, de aztán beláttam, hogy ennél azért többet érdemel a dolog.)
Lehet a dolgot viccesen nézni meg lehet morcosan. Próbáljuk meg tárgyilagosan is! Az világos, hogy a kormány nekiállt átvenni a magánnyugdíj alapokba befizetett összegeket. Én ezt afféle előkészítő lépésnek tartom.
De kezdjük elölről! 1998-ban bevezették a megosztott nyugdíjrendszert. Ennek egyszerű oka az életkorstatisztika volt, ami egyértelműen mutatta, hogy a tisztán állami, kirovó-felosztó nyugdíjrendszer a XXI. század második, harmadik évtizedétől képtelen lesz finanszírozni a nyugdíjakat. Az állam ekkor a következőt csinálta: a már aktív munkavállalónak lehetőséget adott arra, hogy válasszon: marad-e 100%-ban az állami nyugdíjrendszerben, vagy megosztja a befizetését az állami és a magánnyugdíj között. A friss munkakezdőknek ez a lehetőség nem adatott meg, nekik kötelező volt a megosztás. (A legnépszerűbb összeesküvés-elmélet szerint ez az egész a bankok mutyija volt. Elérték, hogy az állam elhelyezze náluk a nyugdíjpénzt, amit ők kölcsönadtak az államnak [államkötvényt vettek], ami után az állam kamatot fizetett nekik, valamint az így előadódó hiány fedezésére az állam tőlük vett fel kölcsönt, amire megintcsak kamatot fizetett nekik.)
És ekkor az egyik hónapról a másikra komoly hiány keletkezett. Mert addig nyugdíjjárulékok fedezték a nyugdíjakat (elvileg). A kifizetendő nyugdíj összege változatlan maradt, ám a beszedett pénz kevesebb lett. Az állam előtt két út állt: vagy csökkenti ennyivel a kifizetett nyugdíjak összegét, vagy más forrásból pótolja ki a hiányt. Az állam ez utóbbi megoldást választotta: hiteleket vett fel, ezekből pótolta a hiányt. Ez évi, megközelítőleg 300–400 milliárd forint volt. Mostanáig. De az átmeneti időszak vége felé közeledve egyre jobban eltolódik az állami és a magánnyugdíjba fizetés aránya úgy, hogy az 1998-ban munkába állt generáció aktív évei végén már 100%-ban a magánnyugdíj-pénztárakba fizesse be a járulékát. A terv lényege tehát az volt, hogy egy generáció múlva szűnjön meg az állami nyugdíj, vagyis mindenki precízen tudhassa, mennyit fizetett be nyugdíjjárulékra, és előre kalkulálhasson azzal, milyen anyagi feltételek mellett kell leélnie idős éveit.
Ez a pénz évente szépen gyűlik a magánnyugdíj-pénztáraknál, mostanra sacc/kb. 3000 milliárd forintról beszélünk. Ki nyert ezzel és ki vesztett? Nyerni egyértelműen a 2030 után nyugdíjba menők nyertek. És veszteni is elsősorban ők vesztettek. Miért is? Mert egyfelől ugyanannyit kell befizetniük, mint apáiknak, másfelől viszont áttételesen az adóikból finanszírozniuk kell a különbözetet. Mert hát ők dolgoznak, ők adóznak, máshonnan nehezen juthat pénzhez az állam. (Ide tenném a vörös farkat: a bikánál is jobban mutat középen. Tehát a Medgyessy-kormány erre az iszonyatos teherre rápakolta még a 13. havi nyugdíjat, a közalkalmazottak 50%-os béremelését undzóvejter, és ezeket úgyszólván közfelkiáltással szavazta meg a Fidesz is. A mai eladósodottság egyik legnagyobb kikényszerítője ez volt, és nem az a pár tonna agyag, amit a síkvidéki alagutakra kellett hordani takarásnak. Mert lopott itt mindenki: Orbán, Medgyessy, Gyurcsány és valamennyi alattvalójuk, de az így ellopott pénzek még statisztikai hibának se látszanak a kényszerből, a folyó jóléti kiadások fedezetéül felvett összegekhez képest. Gyurcsányékat hibáztatni az eladósodásért egyszerűen szólva ostobaság. Ezt a pénzt, ezeket a hiteleket mi, állampolgárok kaptuk kézhez készpénzben, mert baromira nem volt kedvünk a fizetős egészségügyhöz, valamint arra, hogy orvosi tanári mérnök és közgazdász diplomával a cipőnk mellett járjunk.)
De vissza a mantrához! Ha a nyugdíjalap hiányát hitelből is fedezi az állam, azt a hitelt ha megfeszül se tudja másból visszafizetni, mint a befizetett adókból. Ennek a 3000 milliárdnak súlyos kamatai vannak, és ezeket immár 12 éve egyre nehezebben nyögjük. És akkor jön az EU azzal, hogy szó se lehet róla, hogy ezt az összeget, amit kényszerűen, el kell költenünk annak érdekében, hogy egy nemzedék múlva fellélegezhessünk, jóváírhassuk a költségvetésben. Ez elég durva azért.
És itt jött el az, amikor az Orbán-kormány kénytelen volt körülnézni, hogyan is teljesítheti az elvárt és vállalt hiánycélt. Megtalálta először a bankokat. Ügyes, de nem probléma, majd a bankok kitalálják a számlakerekítési vagy a sorszámhúzási díjat, és abból visszapótolják a veszteségüket. Aztán megtalálta a jó, nyereséges vállalatokat. Ezek szintén nem fognak sokat szívni a dologgal, mert az egyes vásárlásoknál észre se fogjuk venni, hogy a liszt 1 forinttal, a vasaló meg százzal többe kerül. És akárki akármit nyilatkozik, ez lesz a vége. (Ami az államnak rosszabb, ha például a Tesco úgy dönt, hogy mostantól 77 különálló vállalatra oszlik fel. Mert akkor egy fillért nem kell befizetnie a mostani elképzelés szerinti törvény alapján. De ne térjünk el még jobban a tárgytól!)
Szóval, miután az állam megvágott már mindenkit, aki csak karnyújtásnyi közelben volt, lassan-lassan rá kellett csodálkozzék arra a 3000 milliárd forintra, ami parlagon hever itt. Hogy ebből mi mindent lehetne csinálni?! Például 3 éven belül precízen lehetne belőle teljesíteni az euró bevezetéséhez szükséges feltételeket. És ez a legkisebb haszna. A legnagyobb haszna politikai, mert általa fenntarthatjuk a jelenlegi pazarló nagy rendszereket. E rendszerek — szociális, nyugdíj, egészségügy, államigazgatás, rendvédelem — mind megmaradnak a mai állapotukban. És ha megmaradnak, akkor nem sérül ez ezekben dolgozó kétmillió ember érdeke, és ez megmarad a kétmillió hűséges szavazó. Menne is ez, ha a Fidesz nem követné el az ilyenkor menetrendszerűen ismételt hibáját: ahelyett hogy kussolna, elővesz egy szellemileg alultáplált másodvonalbeli csapattagot, akinek már a szeme se áll jól, és vele próbálja hitelesíteni az egészet.
Ja, és mi lesz a nyugdíjjal? Hát annak annyi, de messze nem azonnal. Azt már elég kevesen fogjuk megérni. Akinek a pénzét most átteszik a magánalapból az államiba, az kap egy papírt, hogy az állami nyugdíjalapba elhelyezték pontosan azt az összeget, amit a magánnyugdíj alapjában tartott. Az emberek 80%-ában fel se fog merülni, hogy ő ezzel kárt szenvedett. Mert egyelőre nem is szenvedett kárt. Majd 20 év múlva. De hol van az még?
