Ez az egész a German Skerries című darabról jutott az eszembe, amit majd negyven év után vettek elő Angliában. Ez a színdarab tulajdonképpen nem szól semmiről, hétköznapi emberek találkoznak benne egy tengerparti madárlesen, és hétköznapi dolgokról beszélnek. Az egyikük meghal, de ennek sincs túlságosan nagy jelentősége. A mi világunk is hétköznapi emberek hétköznapi dolgairól szól, a tragédiáink is hétköznapi tragédiák, mindenféle tanulságok nélkül. Godot megjön és elmeséli, hogy ki akarja festeni a kisszobát.
Van egy könyv, Tilo Schabert Boston Politics című könyve, amelybe valamiért beleszeretett pár konzervatív politológus. Ez a könyv egy művészről szól. Kreativitásának tárgya nem a zene vagy a festészet, hanem a hatalom. Az intézmények és a szabályok olyanok számára, mint egy zongora vagy egy ecset, eszközök, amelyeken úrrá kell lennie, tökéletesen alá kell vetnie őket a saját akaratának, hogy megszülethessen a mű. Minden pillanatban késznek kell állnia arra, hogy újabb és újabb forrását találja meg a hatalomnak, éltető eleme a permanens káosz, amelyben ő, és csak ő definiálja a rendet.
A hétköznapi történeteinket már nem tudjuk elmesélni, mert egymást figyelmeztetjük, ha kilépünk a szerepünkből, az univerzális narrátor szerepéből. Nem festhetjük csak úgy ki a kisszobát, mert a kisszoba kifestése nem a Hercegről szól, és még a Herceg esküdt ellenségei is elvárják, hogy a történetek a Hercegről szóljanak, nemhogy a támogatói. Lassan megszűnik az a nyelv, amelyen a hétköznapi történeteket tudjuk elmeséli egymásnak, olyan történeteket, amelyek arról szólnak, hogy láttunk egy szép madarat, megfájdult a térdünk vagy összevesztünk a húgunkkal. Nincsenek dolgok, úgy általában vett dolgok, mint például egy biciklipumpa, mert nem helyezhetőek el a hatalom koordináta-rendszerében.
Nem tudjuk elmesélni a saját napunkat, ha az a nap rajtunk keresztül nem válik a Herceg napjává. Nem lehet csak egy egyszerű nap, amelyet ha negyven év múlva elmesélünk valakinek, szinte semmi más nem jut az illető eszébe, csak az, hogy voltak napok negyven évvel azelőtt is. Észre sem vesszük, és a Herceg életét fogjuk leélni, nem a sajátunkat.
