Az Amerikai Egyesült Államok Legfelső Bírósága (SCOTUS) Obergefell kontra Hodges ügyben hozott döntésében kimondta, az Egyesült Államok alkotmányának tizennegyedik kiegészítése értelmében az egyes államoknak lehetővé kell tennie meleg párok házasodását, illetve kötelessége elismerni a más államokban kötött melegházasságokat.
Tegnap jöttem haza a világ végéről (kisváros a kanadai Sziklás-hegységben, matematikai konferenciák rendszeres színhelye), van egy kis (?) jetlag-em, ideális a szituáció egy ilyen poszt megírására. Megpróbálok arról írni, ami történt, nem az otthoni hőbörgésekről, házi baromságainkról, lokális hülyéinkről. Csak és kizárólag érdekességekről lesz szó, nem vagyok alkotmányjogász (sem). Azt gondolom, hogy nem árt, ha ilyesmiről is ír az ember.
...........................................
1. Mi az a SCOTUS?
Az Amerikai Egyesült Államok alkotmánya rendelkezik a hatalmi ágak szétválasztásáról. Harmadik cikkelyében kimondja, hogy a SCOTUS áll az igazságszolgáltatási hatalmi ág (judicial power) élén. Aránylag pontosan le van írva az, hogy mire terjed ki a SCOTUS hatásköre, de nincs szabályozva annak működése, és az sincs explicit módon leírva, hogy a SCOTUS alkotmányellenesnek nyilváníthat törvényeket. Egy 1803-as ügy, a Marbury kontra Madison vizsgálatában mondta ki az Igazságszolgáltatási Törvény egy paragrafusának alkotmányellenességét a SCOTUS, különös módon éppen azért, mert a szövetségi törvényhozás növelni akarta a SCOTUS jogait. A főbírák (justice-nak illik szólítani őket, szemben a hagyományos judge megszólítással, a chief justice a főfőbíró, ő John Roberts) úgy gondolták, hogy az elnök nem tolerálná azt, ha a SCOTUS túlságosan aktív lenne, és igyekeztek klasszikus bírósági funkciókra redukálni működésüket. Ezek után hosszú ideig nem mondták ki törvények alkotmányellenességét és különös módon ügyeltek arra, hogy egyes tagállamok törvényeiről ne alkossanak véleményt. A SCOTUS befolyása sokkal kisebb volt, mint ma, és tekintélyének nem használt az 1857-es Dred Scott kontra Sanford (gyakorlatilag visszaadtak egy szökött rabszolgát a "tulajdonosának") döntésük, amivel, legalábbis sokak szerint, hozzájárultak a polgárháború kitöréséhez.
2. Mi a Tizennegyedik Kiegészítés?
Az amerikai alkotmány meglehetősen szűkszavú és gyakorlatilag a procedúrák leírására illetve a hatalmi ágak szétválasztására koncentrál. Az 1787-ben elfogadott és egy évvel később ratifikált alkotmányt többször kiegészítették. A kiegészítéshez a Kongresszus mindkét házának kétharmados többsége majd a tagállami törvényhozások háromnegyedének támogatására van szükség. Röviddel az alkotmány elfogadása után tíz kiegészítést fogadtak el, ez az ún. Bill of Rights, amely gyakorlatilag a polgárok jogait rögzíti az állammal szemben. Az Első Kiegészítés szól a szólásszabadságról, a Második Kiegészítés a fegyvertartás jogáról. A Tizennegyedik Kiegészítést 1868-ban fogadták el a polgárháború lezárásaként (a Tizenharmadik Kiegészítés szüntette meg a rabszolgaság intézményét, a Tizenötödik Kiegészítés adta meg a fekete férfiak (!) szavazati jogának formális érvényesíthetőségét). A melegházasság szempontjából leginkább a kiegészítés Due Process illetve Equal Protection klauzulája releváns.
3. Mi a Due Process klauzula?
Az amerikai alkotmány Ötödik Kiegészítése gyakorlatilag a jogállamiságot írja körül. Ebben mondják ki, hogy csak esküdtszék mondhatja ki valakinek a bűnösségét súlyos bűnügyekben, hogy senkit sem lehet kétszer bíróság elé állítani ugyanazért a cselekményért, hogy senki sem kényszeríthető arra, hogy maga ellen valljon, hogy önkényesen nem vehető el senki szabadsága, és, hogy nem sajátítható ki illő kompenzáció nélkül senki tulajdona. Az Ötödik Kiegészítés a polgárok és a szövetségi állam viszonyát szabályozza. A Tizennegyedik Kiegészítés Due Process klauzulája először is megtiltja az államoknak azt, hogy azok elvehessék a polgárok szövetségi alkotmányban megfogalmazott jogait, majd gyakorlatilag szó szerint ismétli meg az Ötödik Kiegészítést a tagállamokra vonatkoztatva. Ez a záradék a kiegészítés híres első cikkelyében található, amelyben történelmi módon rögzítik, hogy mindenki (tehát a feketék is), akik Amerikában születtek az ország állampolgárainak tekintendők.
4. Mi az Equal Protection klauzula?
A déli államok nagy részében még a szabad feketék állampolgári legalapvetőbb jogait is korlátozták. Megvonták tőlük a szólásszabadsági, fegyvertartási jogukat, nem tüntethettek, nem tanúskodhattak fehérek ellen. Ezt az állapotot próbálta megszüntetni a klauzula. Az Equal Protection záradék közvetlenül a Due Process záradék után következik, és egy John Bingham nevű ohioi képviselő javaslatára került a kiegészítésbe. Szó szerint csak annyit mond ki, hogy minden személyre egyformán vonatkoznak a törvények, ebben az értelemben, minden polgár egyenjogú.
5. A Nagy Párhuzam.
Az Obergefell kontra Hodges a melegek egyenjogúságáról szól. Ahhoz, hogy megértsük az amerikai egyenjogúság történetét, érdemes áttekinteni az afrikai-amerikaiak alkotmányos helyzetének változását a SCOTUS döntéseinek tükrében. A Tizennegyedik Kiegészítés ugyan formálisan kimondta az amerikai állampolgárok törvény előtti egyenlőségét, de ez egyáltalán nem jelenti azt, hogy az amerikai feketék egyenlővé váltak a fehérekkel. 1875-ben az amerikai kongresszus törvényt hozott arról, hogy minden egyes amerikai állampolgárt hasonló módon élvezheti az életet, lakhat, közlekedhet, járhat színházba, függetlenül attól, hogy milyen a bőrszíne (az iskoláztatásról nem volt szó a törvényben). 1883-ban a SCOTUS kimondta, hogy ez a törvény alkotmányellenes, jelentősen korlátozva a Tizennegyedik Kiegészítés alkalmazhatóságát.
1896-ban a Plessy kontra Ferguson döntésében a SCOTUS elfogadta a faji szegregáció intézményét, kimondva a Separate but Equal doktrínát. Tizennegyedik Kiegészítés ide vagy oda, az Amerikai Egyesült Államok tagállamainak lehetősége volt arra, hogy kitiltsák a feketéket az iskolákból, egyetemekről, tömegközlekedési eszközökről, feltéve, hogy (legalábbis formális értelemben) lehetővé teszik számukra, hogy saját intézményekben tanuljanak, és legyen valamiféle lehetőségük arra, hogy buszon vagy vasúton közlekedjenek. Csak 1954-ben mondták ki a doktrína alkotmányellenességét. Ez a döntés, a Brown kontra Board of Education jelentette azt, hogy a Tizennegyedik Kiegészítés Equal Protection formuláját a mai szélesebb értelemben kezdjék használni.
6. A főbírák.
A melegházasságról szóló döntést 5:4 arányban hozta meg a SCOTUS. A támogatók (és az őket kinevező elnökök): Kennedy (Reagan) mérsékelt konzervatív (férfi), Breyer (Clinton) liberális (férfi), Sotomayor (Obama) az emberi jogi ügyekre különösen érzékeny liberális (nő), Kagan (Obama) egyetemi szférából érkezett, liberális (nő), Ginsburg (Clinton) nőjogi aktivizmusáról híres, liberális (de magát a zsidóság konzervatív vonalához tartozónak valló nő). Az ellenzők pedig Scalia (Reagan), textualista (tehát az alkotmány szövegéhez leginkább ragaszkodó) erősen konzervatív (férfi), Thomas (idősb Bush) erősen konzervatív (férfi), fekete, Alito (ifjabb Bush) konzervatív-libertariánus (férfi), Roberts (ifjabb Bush) konzervatív (férfi). Látható, hogy az ideológiai megosztottság erősen látszik a döntésen. A textualista-originalista és a progresszív-pragmatista megközelítés eleve óriási különbséget jelent egy olyan eset kapcsán, amikor az eredeti alkotmányos kontextus gyakorlatilag értelmezhetetlen.
7. Előzmények.
Thomas Jeffersont tekintik az első reformernek a homoszexuálisok jogainak ügyében, aki addig példátlan módon, mindössze kasztrációra akarta redukálni a melegek büntetését, az addig szokásos halálbüntetéssel szemben. Az amerikai államok a homoszexuális kapcsolatot igen súlyosan büntették. 1962-ben, Illinois állam volt az első, amelyik eltörölte a homoszexuális aktus büntethetőségét. Az Egyesült Államokban a feketék és a fehérek szexuális kapcsolata is büntethető volt 1967-ig, nemcsak az interracial marriage, egyes államokban azért nem tudták rendesen betiltani az ún. szodómiát, mert annyira prűdek voltak, hogy nem bírták beleírni a törvényeikbe, hogy mit merre és hogyan istentelen dolog belerakni. Amerika sohasem volt egyszerű ország, ma sem az, és az Obergefell kontra Hodges után sem lesz az, a világ tudományos nagyhatalmáról van szó, ahol a lakosság azt gondolja, hogy a Föld kevesebb, mint tízezer éves. A homoszexuális aktus büntetésének alkotmányellenességét 2003-ban, a Lawrence kontra Texas ügyben mondta ki a SCOTUS, tizenhét évvel azután, hogy a Bowers kontra Hardwick ügyben ezt nem tette meg. 2003-ban 6:3 volt az alkotmányellenességet kimondók aránya. Öten a Due Processre, a mérsékelt konzervatív Sandra O'Connor az Equal Protection-re hivatkozott, Scalia, Rehnquist és Thomas szavazott nemmel. Thomas annak ellenére szavazott nemmel a törvény alkotmányellenességének kimondására, hogy elismerte, egészen különösen ostoba törvényről van szó. Tudni kell, hogy az Amerikai Egyesült Államokban nehezen mondható ki egy törvény alkotmányellenessége, ha azt a törvényt sohasem alkalmazzák, ezért van az, hogy a mai napig idiótábbnál idiótább szabályok és törvények vannak látszólag érvényben a különböző államokban. Valójában ezek a törvények halott törvények. A Lawrence kontra Texas ügyre azért kerülhetett sor, mert egy féltékeny meleg férfi ráhívta a rendőrséget a volt szeretőjére, azzal, hogy az fegyverrel fenyegetőzik, és a helyszínre érkező rendőröknek ki kellett találnia valami indokot, hogy a letartóztatást törvényesen eszközölhessék. Érdekes módon egy rendőr anális, egy rendőr orális közösülést vélt látni, két rendőr nem látott közösülést. Külön felhívtak egy ügyészt, hogy most akkor mi az ábra.
8. A döntés alkotmányos alapjai
A SCOTUS tagjai nem pokolbélák vagy szívósmáriák, hanem, tisztelet a kivételnek, komoly intellektussal rendelkező bírák, akik nem viccelnek, a teljes szöveg ellenvéleményekkel együtt több mint száz oldal. A többségi döntés lényegét a következőkben lehetne összefoglalni. A Due Process klauzula kiterjesztett értelmezése szerint a személyes autonómia is védhető az államokkal szemben, mint a Griswold kontra Connecticut ügyben, amelyben alkotmányos jognak deklarálták a házasságban élő párok között a fogamzás gátlást illetve az Eisenstadt kontra Baird ügyben, ami az előző döntést kiterjesztették a házasságon kívüli kapcsolatra. Korábbi döntések, mint a különböző bőrszínű emberek házasságát legalizáló Loving kontra Virginia döntés a Tizennegyedik Kiegészítés alkalmazhatóságát jelentették a házassági ügyekben.
9. A négy alapelv
I. A házasság intézménye elválaszthatatlan a személyi integritástól és autonómiától. Lásd Loving kontra Virginia.
II. Két személy intim kapcsolatát már korábban védendőnek tartotta a SCOTUS és ez elválaszthatatlan a házasság intézményétől.
III. A házassághoz való jog valójában a kapcsolatból született, vagy a kapcsolatban élők által nevelt gyermekek érdekeit is védi, az ő társadalmi elfogadottságuk záloga és érinti az oktatáshoz és a gyermekneveléshez való alkotmányosan különösen védett (lásd Pierce kontra Society of Sisters) jogokat.
IV. A házasság intézménye az amerikai nemzet társadalmi rendjének talpköve, és ha ebből kirekesztik a melegeket, akkor ezzel az alapintézményhez kapcsolódó jogaikat sem tudják használni.
10. Az Equal Protection klauzula jelentősége.
A Zablocki kontra Redhail döntésben a SCOTUS kimondta, hogy egy férfinak akkor is joga van újraházasodni, ha egy korábbi házasságból származó gyermekének tartásdíját nem fizette és emiatt elmarasztalták. Elfogadják azt, hogy korábban nem vagy nehezen értelmezhető kapcsolatokra, viszonyulásokra derülhet fény a Tizennegyedik Kiegészítés alkalmazása kapcsán, amelyeket korábban nem vettek figyelembe. Ez a jelentős progresszív-pragmatikus jellegű érv, ami jelentősen eltér a textualista-originalista megközelítéstől. Itt idézik a Kirchberg kontra Feenstra döntést, amelyben a bíróság beleavatkozott a hagyományos házassági felfogást tükröző déli törvényrendszerbe. Hasonlóan a klasszikus polgárjogi döntési érvhez elmondják, hogy milyen konkrét hátrányokat jelent a homoszexuálisok kizárása a házasság intézményéből (a "separate but equal" doktrína is keresett valamiféle egyenlőségi lehetőségeket, és külön ki kellett mondani, hogy ezek nem elégségesek az Equal Protection klauzula alapján). Ez az a pont, ahol a SCOTUS kimondta, hogy megváltoztatja a korábbi döntését (Baker kontra Nelson, 1972), ami addig precedens jellegű (és persze elutasító) volt a melegházasságok ügyében.
A SCOTUS többségének fontos megállapítása az, hogy azok az ismeretek és tapasztalatok, amelyeket a nemzet a melegek kapcsolatáról megszerzett az elmúlt évtizedekben, elégségesek ahhoz, hogy egy ilyen döntés alapját képezzék. Ez egy nagyon fontos momentum, ugyanis hűen tükrözi a bírák gondolkodás módját (és nem áll távol ezen írás szerzőjének álláspontjától). Vannak ügyek, amelyekről sem így, sem úgy nem lehet dönteni doktrínák és axiomatikus érvek alapján. Az Alapító Atyáknak fogalmuk nem lehetett az atomenergiáról, az űrhajózásról, az internetről, és teljesen természetes, hogy nem próbálunk a végsőkig ragaszkodni tizennyolcadik századi elvekhez a huszadik, huszonegyedik századi technológia egyes kérdései kapcsán. Megpróbálhatjuk az alapgondolatokat alkalmazni, de kizárólag azon tudással felvértezve, amely a tizennyolcadik századi ember számára, még a legbölcsebb tizennyolcadik századi ember számára sem, elérhetetlen volt. Ez az érvelés társadalmi jelenségekre is alkalmazható. Az emberiség (well, egy része) tanul. Vagy legalábbis törekszik a tanulásra, tapasztalatok megszerzésére, akár úgy is, hogy közben megpróbál ragaszkodni korábbi tudásához, igyekszik egyensúlyba hozni a tradíciót és a tudást. Egyiket sem veti el, és igyekszik nem kijátszani egyiket a másikat ellen. Ebben a különös esetben egyetlen személy, a Mérleg Hivatásos Nyelvét számos alkalommal eljátszó Anthony Kennedy testesítette meg ezt a beállítódást, ő volt az, aki a konzervatív és liberális, tradícionalista és progresszív megközelítések közötti egyensúlyt jelentette.
...........................................................
