Palkovics László államtitkár szerint 2030-ra Közép-Európa egyik legfejlettebb felsőoktatása jöhet létre Magyarországon.
Az ELTE 2014-es költségvetése körülbelül 86 millió euró volt, ami csak valamivel több mint C.Ronaldo éves jövedelme. Ezzel szemben a bécsi egyetem költségvetése 600 millió euró körül volt. Az ELTE egy adjunktusának nettója nagyjából ötszáz euró, ami Bécsben a nyomorszintet jelenti. 2008 óta 6 százalékról 4.6 százalékra csökkent az oktatás (alsó-, közép-, felsőfokú) költségvetési támogatása, ami a legalacsonyabb értékek egyike Európában. Ez a brutális csökkenés lesz az, ami megalapozza a palkovicsi értelemben vett fejlődést. A különböző rangsorokban lassan hátrább és hátrább kerülnek a magyar egyetemek, a legjobb diákok közül pedig egyre többen már a középiskola után elhagyják az országot.
Szemben olvasóink egy részével, nem gondolom azt, hogy Orbán Viktor tudatosan tönkre akarná tenni a magyar felsőoktatást. Azt gondolom, hogy egy aránylag alacsony hozzáadott értéket produkáló, közepesen képzett, de nagyon olcsó munkaerőre bazírozott gazdaságot épít, Demján Sándor és Csányi Sándor értő iránymutatásával. Még azt sem állítom, hogy egészen biztos, hogy Orbán terve teljes kudarcba fog fulladni.
Nem állítom azt sem, hogy ebben az országban minden pusztulásra van ítélve, hogy itt senki sem élhet 2030-ban a nyugat-európai középosztály szintjén. Azt állítom csak, hogy egy meglehetősen szűk rétegről lesz szó, a mai fiatalok tíz-tizenöt százalékáról, és semmiképpen sem a mai tanársegédekről és adjunktusokról.
Palkovics László tehetséges fiatalok életlehetőségét veszi éppen el a hazugságával. Nagyon nagy valószínűséggel azok a magyar huszonnyolc-harminckét évesek, akik hisznek Palkovics államtitkár ígéretében 2030-ban csalódott középkorúak lesznek, és arra fognak gondolni, hogy miért nem hagyták el az országot tíz-tizenöt évvel azelőtt.
Semmi a világon nem mutat arra, hogy ez az ország élhetőbbé válik egy fiatal egyetemi értelmiségi számára, egészen pontosan, nagyjából minden az ellenkezőjére utal. Azt, hogy megemelik a kezdő oktatók ma is aggasztóan magas óraszámát, felsőoktatásszociológiai műszóval mocskos görénységnek is nevezhetnénk. Közben mintha levették volna a napirendről a februárban belengetett fizetésemelést.
A magyar felsőoktatásban egyáltalán semmiféle verseny sincs, az egyetemi oktatói kart a saját Ph.D hallgatókból próbálják feltölteni, miközben brit egyetemeken egy kezdő állásra ötvenen-százan jelentkeznek, olyan posztdokok, akik már addigra is jóval többet publikáltak komolyabb folyóiratokban, mint Lánczi András, Schmidt Mária és G.Fodor Gábor együttvéve. A magyar felsőoktatás nem megmérettetést, hanem kizsigerelést kínál a harmincas kollégáknak (és egyáltalán nem vagyok meggyőződve arról, hogy csak nekik).
Valamilyen értelemben hasonlít a helyzet a devizahitelesek ügyére. Palkovics nem beszél a kockázatokról és hitelt vesz fel a fiatal egyetemi emberektől, igen, nem ad, hanem vesz, és nem devizából van a hitel, hanem emberi életből. Ma sokan beszélnek arról, hogy a kétezres évek elején kellett volna figyelmeztetni az akkori devizahiteleseket. Én csak azt teszem most, amit másoknak, más helyzetben, egy évtizeddel hamarabb kellett volna megtenniük. Nagyon komoly kockázata van annak, ha egy tehetséges fiatal egyetemi oktató beletagozódik az orbáni-palkovicsi rendszerbe, és kötelességünk figyelmeztetni őket erre a tényre.
