mottó1: "Két hónapja ott ülök a tárgyalóasztalnál, csak nem jönnek"
a kóceráj hoppmestere
mottó2: "egy normális országban, egy tisztességesen működő kormány a rendet és a biztonságot garantálja az ott élő állampolgárok számára"
valami állat, talán gerlice
Két hónapja itt ülök a tárgyalóasztalnál, csak nem jönnek. Kis rend és biztonsági anomália esődött meg velem, az autómban keletkezett némi kár, károcska, félmillió forintocska, szóra sem érdemes, és bő két hónapja várom, hogy ebben a normális országban a dolgok normális menete szerint idefáradjon hozzám a kár okozója, és tisztességesen a markomba csengessen valami összegecskét, de ugyanúgy nem jönnek, ahogyan Orbánhoz az IMF.
Ez az ügy abban a régebbi, bolond és tisztességtelen országban nagy valószínűséggel ugyanígy rendetlenül és bizonytalanul bonyolódott volna, hiszen valami évszázados, ha nem évezredes erő minket folytonosan arra késztet, hogy az ügyeink intézése során az idő nyolcvan százalékát szopással töltsük el, szóval nincs ám itt olyan komoly felháborodás, teccettünk volna elhúzni ebből a kócerájból, de nem teccettünk, mert kalandorok vagyunk, de azért mégis. Abban a régebbi, bolond és tisztességtelen országban az ilyen ügyekre volt valamiféle rutin, valamiféle kialakult rendszer, és akármennyire is döcögve működött, de mégiscsak működött. No, ebbe trottyantottak bele világ eszéék, és akkor lássuk, hogy mitől lett jobb nekem, az itt élő állampolgárnak.
A kötelező felelősségbiztosítás alól idén január elsejétől az állami üzemeltetésű autók kibújhatnak, azzal a feltétellel, hogy megteremtik a saját kárrendezés ilyen-olyan feltételeit, többek között a jogszabályit is. Úgy különösebben nem jártam utána, hogy ezt mely állami szerv (és én ilyenkor, amikor „szerv”-et írok valamiért mindig a faszra gondolok, de ezt majd megbeszélem a lelki gondozómmal) lépte már meg, és melyik nem, számomra az bír jelentőséggel, hogy az a minisztérium, amelyikben ez a Simicskó nevű gerlice pártállamtitkár bizony meglépte. Azt a szokásos taktikát követték, hogy hoztak egy jogszabályt, egy HM-rendeletet, mert az ilyesmihez ugye olyan túl sok ész nem kell, ahol alkotmányt lehet a nemzetnek adni iPad-on, ott egy HM-rendeletet szerintem a budipapír gurigájára is megírják, egyetlen ülésezés alatt. Gondoljanak bele, hol fáj az a papírnak, ha ilyesmiket ráírnak?
17/2011. (XII. 23.) HM rendelet
(4) Az (1)–(2) bekezdésekben foglalt esetekben a HM KPH köteles a kárrendezéshez nélkülözhetetlen dokumentumok beérkezésétől számított 15 napon belül, de ezek beérkezésének hiányában is legkésőbb a kártérítési igény benyújtásától számított három hónapon belül a károsultnak:
a) kellően megindokolt kártérítési javaslatot tenni azokban az esetekben, amelyekben a felelősség nem vitás és a kárt jogcímenként (beleértve a kamatra vonatkozó tájékoztatást) összegszerűen megállapította, vagy
b) indoklással ellátott választ adni a kárigényben foglalt egyes követelésekre, azokban az esetekben, amikor a felelősséget nem ismeri el, vagy az nem egyértelmű, vagy a teljes kárt összegszerűen nem állapította meg.
Tizenöt nap, mert mi adunk a rendre és a biztonságra ebben a vidéki kócerájban. Joghézagok keresésben járatosabb olvasóim már röhögik is el magukat, szépecsém, de hát te nem látod? Hogyaszongya: "a kárrendezéshez nélkülözhetetlen dokumentumok beérkezésétől számított"! Ez nálunk azt jelenti, hogy lófaszt, mama, nincs itt semmiféle 15 nap, hiszen nem érkezett be egy darab nélkülözhetetlen dokumentum. Hogy milyen dokumentumok szükségesek, azt majd mi mondjuk meg, utólag. Oltási bizonyítvány, és akkor mi van? Szóval ennyit a tizenöt napról. Némi hisztizés és szentségelés árán annyit sikerült elérnem, hogy a HM kijelölt partnere két héttel a baleset után végre felmérje a kárt.
Most pedig ülök, bő két hónapja, és várom őket, mint Orbán az ájemefet.
A régi, bides, ilyen-olyan ántivilágban, amikor még a cipőboltba kellett cipőért menni akkor legalább annyi előnye volt a dolognak, hogy tudtunk kivel beszélni. Volt egy ügyfélszolgálat, egy honlap, egy e-mailcím, időnként még egy telefonszám is. A HM ezt adja meg, mint elérhetőség:
Honvédelmi Minisztérium Közgazdasági és Pénzügyi Hivatala
1885 Budapest, Pf.:25.
Ennyi. Krisztus után 2012-ben ebben a vidéki kócerájban ezt kapja az állam polgára. Postafiók huszonöt. Se egy e-mail, se egy telefon, se egy ügyfélszolgálat, semmi. Írjál levelet, jobbágy, kérdezd meg benne, hogy miért is nem tartják a 15 napos határidőt és majd válaszolnak rá harminc napon belül.
Mondom, a biztosítókkal se volt könnyű, de azokra legalább időnként rá lehetett írni egy mélt. Fel lehetett hívni őket telefonon, és ha már nagyon elege lett az embernek volt egy ügyfélszolgálat, ahová be lehetett menni kellemetlenkedni. Ha nagyon nem mentek a dolgok meg lehetett őket kicsit fenyegetni azzal, hogy az ember a felügyeleti szervhez fordul. Ultima ratio: megírlak benneteket, bazdmeg! Ezzel szemben most mit lehet kezdeni?
Ez a búgógerle, ez a Simicskó 2009 novemberében, a szerencsétlen pécsi lövöldözés hírére (nem tudom, emlékszik-e még a kedves olvasó, egy sajnálatosan megzakkant fiatal futott egy sajnálatos ámokot) azt találta mondani, hogy egy normális országban, egy tisztességesen működő kormány a rendet és a biztonságot garantálja az ott élő állampolgárok számára, mely mondásról eléggé egyértelmű, hogy csak a politikai haszonszerzés motiválta, lásd még: halott szülét a ravatalon is a hatalomért, ezzel szemben ma Simicskó Magyarországon, a működő kormány honvédelmi minisztériumának az államtitkára.
Ez az ember, aki az előző kormánytól elvárta volna, hogy egy ámokfutó lövöldözővel szemben is garantálja a rendet és a biztonságot a kormány az ott élő polgárok számára hatalomra kerülve azt nem volt képes tisztességgel végigvinni, hogy a saját kibaszott minisztériuma károkozásait emberhez, polgárhoz méltóan, írjam le?, leírom: európai módon intézzék. És nem, ezt nem a kamanyistáktól vették át, ezt az egészet ők találták ki, az első betűtől az utolsóig. Végső soron örüljünk, hogy így találták ki, hogy ígérni legalább ígérnek, nagy a padlás, elbírja, hiszen alkothattak volna olyan szabályt is, hogy minden olyan autó, amelyiket honvédségi jármű zúzott meg kap egy Sebesülési Emlékérmet, egy csapatzászlót és egy dedikált cédét Méry Péter Határtalan dal című hősi kornyikájával, és mehet Semjén áldásával.
Ezeknek a honvédségi csúcsfaszoknak Orbán a főnöke. Ő vezeti ezt a kócerájt. Erre büszke, erre veri, erre fel szól be az uniónak és a teljes kerek e világnak. Nekik ez a rend, a konzervatív, az értékelvű, Lánczi legfőbb teológus igehirdetése szerint. Normális ország, tisztességes kormány, rend és biztonság az állam polgárai számára biztosítva. Így. És az a legszomorúbb, hogy a polgárok nem rúgják a Jupiterig ezeket az impertinens barmokat, sem akkor, amikor az anyjukat a ravatalon, lásd Simicskó, sem akkor, amikor nagy pofával leosztják a fél világot, lásd a kóceráj földesurát, de még csak akkor sem, amikor kárt okoznak és azt intenzív tökvakarással igyekeznek kompenzálni.
Még egy utolsó, lényeges gondolat. Igen, kedves ostoba kommentelő, önnek igaza van, ezek mondhatni lényegtelen, pitiáner, egészen aprócska ügyek. De gondolkodjunk már el néhány dolgon. Egyrészt azon, hogy az ember életét nem az tudja igazán megkeseríteni, hogy melyik hangulatos kicsiny faluban állítanak a horthybubunak szobrot, vagy melyik megzakkant főméltóság szív fel egy csíkot nyirőbalambér földi porából, hanem az ilyen hétköznapi bosszúságok, mint amilyen egy kicsikét összetört autó is. Plusz az egyéb ügyek intézése során elszenvedett agyfasz, hasonlóan a kormányzati impotencia által okozva. Másrészt pedig azon, hogy akik ennyire nyilvánvalóan nem képesek három fogaskereket sem összerakni úgy, hogy azok ne darálják le egymást hogy a bánatba lennének alkalmasak arra, hogy egy óceánjárót működtessenek az időnként háborgó tengeren, és akkor már csak a mozdonyhorgonyt kéne valahogyan belezsúfoljam ebbe a pleonazmusba.
Szőnyeg alá söpörni a szart és gagyogni, hogy itt rend lett, majd nagy pofával beszólni a szomszédoknak, az egész utcának, hogy náluk egy kóceráj van, na, ez az, amihez kiválóan értenek. És ugyancsak ez az, ami mifelénk komoly támogatottságot élvez. Hasonló a hasonlónak örül? Ha csak úgy nem...
