Szolnokon Szalay Ferenc polgármester nyitotta meg a Nemzeti Összetartozás Napján rendezett ünnepséget — méghozzá "Sajó Sándor: Magyar ének 1919-ben című versének csodálatos soraival", amiket ezennel magam is idézek:
Uram, tudd meg, hogy nem akarok élni,
Csak magyar földön és csak magyarul;
Ha bűn, hogy lelket nem tudok cserélni,
Jobb is, ha szárnyam már most porbahull;
De ezt a lelket itthagyom örökbe
S ez ott vijjog majd Kárpát havasán
És belesírom minden ősi rögbe:
El innen rablók, - ez az én hazám!
Az alkalomhoz illő beszédet ugyene vers egy másik, talán mindkettőjükre még jellemzőbb részletével zárta:
Soha, soha egy kis göröngyöt innen
Se vér, se alku, se pokol, se ég -
Akárhogy dúl most szent vetéseinkben
Idegen fajta, hitvány söpredék!
E száz maszlagtól részegült világon
Bennem, hitvallón, egy érzés sajog:
Magyar vagyok, a fajomat imádom,
És nem leszek más, - inkább meghalok!
E sorok alapján gyanítható, hogy Sajó életműve helyet követel magának rovatunkban — lássunk hát egy hosszabb verset a költőtől:
Sajó Sándor: Hit
Hiszek a két-egy legfőbb jóban, Az Istenben s az Igazságban,
És belekulcsolom e hitbe
Honszerelmemnek szent hitét...
Hiszek a magyar hősregékben
Egy ezredévnek erejében,
Hiszem létünknek szent csodáit
S titkon vezérlő csillagát;
Hiszem, hogy örökünk e föld itt,
Hogy tündér volt a csodaszarvas,
S Attila pásztorlelte kardja
Valóban Isten kardja volt;
Hiszem Árpádnak hõs csatáit,
S hiszem, hogy halmon, rónaságon
Egy-egy sejtelmes fuvalomban
Az ősök lelke lengedez;
Hiszem, hogy szíve van e földnek,
Megérzi búnkat, örömünket,
S a mi szívünkkel egy ütemben
Örökké magyarul dobog;
Hiszem az Istent fönt az égben,
Tudom, hogy õ itt az Igazság,
És õ az út, és õ az élet, -
S a sírokon is nõ virág...
Tudom, bár fáink dús virágát
Dermeszti fagy, és szél zilálja:
Azért gyümölcs is lesz a fán még,
S mosolygón terhes lesz az ág;
Borongó ősszel messzeszállván
Sok fecske nem jön vissza többé:
De új fészkekben új tavasszal
Azért vidám dal csicsereg;
S a zivataros kerek égen
Bármily sötétlőn ül a felhő:
Mögötte ott a tiszta kékség
És lesz még áldó napmeleg...
Hiszek, hiszek a legfőbb jóban:
Az Istenben... az Igazságban,
És belekulcsolom e hitbe
A diadallal ránksugárzó
Boldogabb, büszkébb, szebb jövőt!
Arra tanítottak otthon, iskolában:
Élt egyszer a magyar fényes nagy hazában...
E hazának földjét foglalta el Árpád,
Ezer évig font rá koszorút a Kárpát.
Hallgattam apámat; szomorúan mondta,
Mint a töviságat a keresztre fonta.
-Elmehetsz, kislányom, messze-messze földre,
Nem akadsz mezőben ilyen hamvaszöldre.
Sehol ily acélos búzát nem aratnak,
Nem termett még ember sehol ily szabadnak.
Sehol ily ezüstben nem csillog a harmat,
Sehol békességet ily hőn nem akarnak.
Mégis ver az isten! Magyar folyók habja
Elvett földünk mossa, álnok szomszéd rabja..
Trianoni kereszt áll a hármas hegyen,
Egykor sötét elmék, új Mementó legyen!
Kérdezhetik tőlem szülők és tanárok:
Mit keresek én itt, vajjon mire várok?
Mit keres a tavasz zordon, múló télben,
Mit a halk harangszó kis faluban délben?
Hallgassátok fiút, ti is, kedves lányok,
Hogy kicsi szívemmel én itt mit kívánok!
Anya lesz majd egykor a hon ifjú lánya,
Fiúból a nemzet vitéz katonája.
Álljon ez az emlék csendben.. én szomorún
Leteszem gyászfátylas kis virágkoszorúm...
Várok, míg elmúlik a tengernyi bánat,
Én leszek a Hit, míg nemzetünk feltámad!
Várom, míg a fiúk mennek s újra jönnek
S végét vetik egykor a gyásznak és könnynek
Hozzátok, mint hősök, győzelem virágát
S letépem a gyásznak e szomorú ágát!
Koronánk emeljük - ha vége a gyásznak -
Magasba, szent napján a feltámadásnak.
És ez a szép kereszt virággal lesz tele.
Nem Trianon-é lesz a szeretet jele.http://versekeszenek.blog.hu/2011/03/28/sajo_sandor_hit(A forrásban szereplő virággkoszorút önhatalmúlag javítottam; alighanem elütés lehet.)