" És végül ami a legdurvább vagy legerőteljesebb mondata volt Kertésznek, a migráció kapcsán aztán ezt más formákban – mint migrációellenes ember egyébként – tovább erősítette, és kulcsmondat szerintem az életművének megértéséhez. Ez úgy hangzik, hogy: „olyan állatfajta, amelyet multikulturális társadalomnak hívnak, nem létezik.”
" Akkor még nem volt arról szó, hogy antiszemita jelölteket baloldali képviselőjelöltnek el lehet indítani."
Ilyetén módon rángatta bele Kertész Imrét Orbán Viktor a szerencsi/tiszaújvárosi választásokba a Kertész Imre Intézet megnyitóján, ahol gondolom díszvendég volt az Orbán által kitüntetett, az Imre Kertész kifejezést meghonosító antiszemita senkiházi Takaró Mihály.
Amiről persze eszembe jut egy idézet. A poszt végén kiderül, hogy ki írta.
....erről a különös európai típusról, az úgynevezett baloldalról, a vörös pestisnek ezekről a vak indulataiknak engedő, s valljuk be, leginkább zsidó származású terjesztőiről. A lábam körül ugrándozó hízott, vörös patkány az egyik legjellegzetesebb képviselője e típusnak.....
Én ezt most ki akarom írni magamból, két részben. Az első részben idézetekkel próbálom kontextusba helyezni Kertész szövegét, a második, talán kontroverzálisabb, részben arról szeretnék írni, amit számomra ezek a szövegek jelentenek. Szeretném kirángatni onnan Kertészt, ahová Orbán belerángatta. A korrupt, újfasiszta miniszterelnökről, a magyar politikai fekáliáról egyáltalán nem lesz szó, sokkal inkább a halálról. Igen, szenvedésről, depresszióról, halálról.
**********************
Az Orbán által idézett mondat Kertész Imre "A végső kocsma" című kudarcnaplójából származik, egy soha meg nem írt regény regényéből, ami talán egy Sonderberg nevű doktorról szólt volna, de a Végső kocsma végül a fájdalommal, a betegséggel, az öregedéssel, az elmúlással, a megnemértettséggel való szembenézésről szólt.
" Gyilkos világ kezdődik, nacionalizmus, rasszizmus; Európa kezdi felismerni, hová juttatta őt liberális bevándorláspolitikája. Hirtelen ráébredtek, hogy olyan állatfajta, amelyet multikulturális társadalomnak hívnak, nem létezik. "
Pár bekezdéssel később ezt írja. Ezt valamiért nem idézte a miniszterelnök.
"Az általános félelem és hisztéria keltette indulatok által felkavart mélységekből előbukkanó politikusok inkább a saját hatalmuk javára akarják majd fordítani a helyzetet, semmint hogy valódi megoldásokon törnék a fejüket. Magyarán: megnyílt a lehetőség az új diktatúrák előtt, amelyek a veszélyhelyzet ürügyén elsősorban a saját állampolgáraikra hoznak veszedelmet."
Antiszemitizmusról is ír persze Kertész, egészen konkrétan Márai Sándor antiszemitizmusáról (Kertész amúgy olvasott Márait és értékelte Márai irodalmi nagyságát)
" Berlin felé jövet a repülőgépen Márai Sándor Ami a Naplóból kimaradt című munkáját, illetve a munkája selejtjét olvasgattam: szerfelett sok lapos ostobaságot tartalmaz, ráadásul antiszemita megjegyzéseket a „levantei cigányokról”, akik – úgymond – akadályokat gördítettek Bartók amerikai érvényesülése elé."
Bartókról többször is ír Kertész:
"Őszintén szólva nem szeretem Ligetit, és a zenéjét sem. Ha Bartókot hallgatok, akkor érzem csak, mekkora a nagyságrendi különbség. Ugyanez vonatkozik Kurtágra, aki ráadásul teljesen elmerült autizmusában."
"A koncert folyamán lassan teljesen nyilvánvalóvá vált, hogy Bartók mindmáig nem vert gyökeret a magyar kultúrában. Érdekes lenne kielemezni az okát. Magyar gyökerekből táplálkozik, és Magyarországon idegen maradt. Igazán csak a zsidók szeretik."
És most néhány kegyetlen mondat, amelyek talán megvilágítják, hogy milyen lelkiállapotban írta Kertész a Végső kocsma naplórészleteit. Ezekkel a mondatokkal szembe kell néznünk, mert a mi mondataink is lehetnének, sőt, lehet, hogy egyszer lesznek is.
" Az ágyra dőltem, s néhány percre elaludtam. Bár a szervezetem romokban hever, hiányzik a szexuális aktivitás." "Budapest. Megszülettek az ikrek. Megszületik Sonderberg. Megalakult a „Magyar Gárda”. A házasság a posztszexuális kasztráció fázisába lépett. "
"Az élet dicstelenebb szakasza. Csupa kínzás, csupa nyomorúság. Elhatározásom, hogy nem tágítok, lejegyzem megaláztatásom rettentő történetét. Egyelőre nem tudok kimenni az utcára, itthon öl a depresszió. Az írói csónak valami ólomtengerfélében elakadt. Házasság: a posztszexuális kapcsolat minden ingerültsége, minden frusztrációja. Féltem a szellememet, egész írói oeuvre-met féltem a fáradtságtól, az inspiráció hiányától. Éjszaka két óra ötvenöt perc. Félek a haláltól, másrészt semmi reálisabbat nem kívánhatnék e kínos vegetáció helyett."
"Most már sosem fog kiderülni, hogy a Sorstalanság tulajdonképpen irodalmi paródia, semmi más… – Elakadás a naplóban, elakadás az életben… Valójában elkényeztetett luxus-emigráns vagyok, aki visszaél helyzetével, az iránta tanúsított szeretettel, egyáltalán…"
" „Exitnaplót” megnyitottam. Nem tudom, van-e értelme. Egy ideje a saját és a mások depressziójának légkörében élek. Valami megakadályozza bennem – s kívülem – az előrelépést. Az alkotást. Szembe kell néznem a szörnyű ténnyel, hogy egzisztenciámat a leépüléstől való félelem uralja. Félek írni, s ezért inkább nem írok. Úgy teszek, mintha a jegyzeteimet gyűjteném össze, valójában azonban iszonyodó tekintettel meredek a papírjaimra."
"Semmi haladás, elveszítettem a regénnyel való kapcsolatot. – Akivel csak beszélek, mindenki megállapítja, hogy fáradtnak látszom vagy (telefonon) hogy fáradt a hangom. – Radnóti „elvető” kritikája a Holminak nevezett agresszív bulvárlapban. De miért is szeretné szegény a könyvet, ha egyszer a könyv az őféle emberek csődjéről szól. Én már különben régen megértettem, hogy miért örvendenek akkora ellenszenvnek világszerte a liberális zsidók. Ez a bizonyos zsidó liberalizmus nem egyéb frusztrációnál (legalábbis Kelet-Európában), öntagadásnál, dogmatizmusnál (gyakran kommunizmusnál), gyávaságnál és – tulajdonképpen – igenis, nemzetrontásnál – bár ha ezt én mondom, mást jelent, mint amikor a nyilasok mondják. "
"Elgondolkodtam – T. G. M. egy cikke nyomán – erről a különös európai típusról, az úgynevezett baloldalról, a vörös pestisnek ezekről a vak indulataiknak engedő, s valljuk be, leginkább zsidó származású terjesztőiről. A lábam körül ugrándozó hízott, vörös patkány az egyik legjellegzetesebb képviselője e típusnak, s jól illusztrálja, hogy a kommunista elsősorban jellem és alkat, s csak másodsorban úgynevezett meggyőződés. Ez a jellem a késői európai dekadencia jellegzetes civilizációs terméke. Ez is, a fasiszta is a saját létalapját támadja. De maradjunk a kommunistánál: a zsidó reménység, hogy a kommunista utópia internacionalizmusában a zsidóság is feloldódik s eltűnik majd, Sztálin és a kommunisták antiszemitizmusa következtében szétfoszlott. Így hát, mivel szeretetüknek nincs többé tárgya, megmaradt, sőt fokozódott a civilizáció iránti gyűlöletük, amely egzisztenciájukat egyáltalán lehetővé teszi."
"A külvilági fenyegetettség; az antiszemitizmust komolyan kell venni. Valójában most először látom teljes pompájában a bűnbak villámgyors kifejlődését. A New York elleni terrortámadásnak mindjárt Izrael volt az oka. Izraelnek a zsidók az okai. A zsidók Auschwitzot rendeznek be az arabok számára. Európában elkezdődnek a palesztinbarát tüntetések. Tartalmuk: Izrael tűnjön el a föld színéről. A sok nemzetközi zsidó, aki dühödten, tajtékozva Izrael ellen fordul, mert ki akar bújni a zsidókra zúduló gyűlölet alól."
"Európa pusztulásának nyomorúságos hétköznapjai. Európa kegyelemért könyörög az iszlámnak, csuklik és vonaglik az alázattól… Undorít ez a színjáték; Európát a gyávaság és az erkölcsi debilitás pusztítja el, a védekezésre való képtelensége és a nyilvánvaló erkölcsi kátyú, amelyből Auschwitz óta nem tud kikecmeregni… A keleti zsarnokság elleni fölkeléssel kezdődött (a perzsa háború), és a legméltatlanabb keleti hatalomnak való megadással végződik (a palesztinok)…"