"2020-ban, József Attila-díjjal a hátizsákban biciklisfutárkodni még mindig nagyságrendekkel kevésbé gáz, mint Térey-ösztöndíjból élni." (Erdős Virág)
Kevés erősebb mondatot írtak le mostanában. Erdős Virág nem metaforikus értelemben biciklisfutárkodik (és töri kissé össze magát) József Attila-díjjal a hátizsákjában, hanem a lehető legkonkrétabb módon. Közben a Hős utcai telepről ír könyvet, a mindenséggel méri magát, nem szolgál sziszegve sem aljas nyomorító hatalmakat, számára bizony nincs alku. Egyáltalán semmilyen alku. Akkor sincs alku, ha a hátizsákjában lapuló költő sorait ő maga is kissé anakronisztikusnak tartja.
József Attila nem fotózkodott volna Horger Antal úrral a Horthy Miklós kormányzóról elnevezett Csonkamagyar Irodalmi és Revíziós Gondolda és Kőtár vezetőjével. Bródy János pedig a kellemes mosolyú Mr. Hyde-dal állt össze egy szelfi erejéig, akit talán összetévesztett egy bizonyos Dr. Jekyll-el.
Egyáltalán nem akarok úgy tenni, mintha én Domnule Demeter arcába vágtam volna a miccses szendvicsem, az ember ismerje magát ennyire. És nem hiszem, hogy a Borel gráfok tanulmányozása helyett inkább Kárpáti borzaskát szállítanék ki teherautók között szlalomozva.
És nem Navracsics Tiborral mentegetném magam (azért én is megérem a pénzem, hehe) hanem Térey Jánossal, aki jó viszonyban volt Demeterrel, és annak a Tallai Gábor nevű rezsimhörcsögnek volt a barátja, aki külön Figyelő cikkben jelentett fel engem. Téreyt én valamiért Esterházyhoz mérem, és nem csak irodalmi, hanem morális értelemben is, ez valahogy beakadt nálam, mint egy Cseh Tamás lemezbe a tű, ami azóta sem tud kiakadni, pedig még ő is az Orbán Viktor katonájává itta magát. És akkor mi van. Igenis, szegény Cseh Tamásnak szabad az Orbán Viktor katonájává innia magát, a Bródynak meg szabad a basszusgitár Dzsudzsák Balázsa mellé állni egy fénykép erejéig. Igen, így gondolom, annyi mindent gondolok.
Mondok kontroverzálisat, jó? Vannak páran, akik szerint bizonyos szögből nézve, Vidnyánszky most kicsit azt veszi vissza, amit Ascherék elvettek. Én ezt kurvára nem gondolom így, de tudom, hogy milliónyi ember gondolná így, ha járt volna már színházban. Bár lehet, hogy akkor mégse így gondolná, ebbe most egy kicsit belezavarodtam. Mindenféle történetek vannak, mindenféle bevezetéssel, tárgyalással, befejezéssel, és nem árt néha belenézni más bevezetésekbe, más tárgyalásokba, más buborékokba, más Overton ablakokon kikukucskálván.
A messzídzs az, hogy az élet, Prof. Dr. Coelhoval szólva( aki azért kicsit keményebb fiúkkal boxolt ifjonc korában Brazilföldén, mint a Biszku Béla, zárójel bezárva), bonyolult. Az élet coelhoi bonyolultságát feloldhatjuk úgy, hogy belebasszuk a Térey-díjat az összes lehetséges arcba (szerintem Garaczi művész úr azt gondolja, hogy kicsit az ő arcába is bele lett az a Térey-díj baszva) és úgy is, hogy smuzzantunk egyet a Szilárddal, majd lemegyünk a Kossuth térre a színművészetis srácokkal, és megmutatjuk Orbán Viktornak a középső ujjunk, vagy, hogy pirburg és párkáp mellett beszéljük meg vitéz Fentnevezett Szilárddal azt az irodalmi díjat, amit már nem érünk meg. És ennél még van rosszabb, mert, egyszer arra is rádöbbenhetünk, hogy bazmeg, mi vagyunk a Demeter Szilárd.
Ez egy minősített kurvaélet, és nem tudom, hogyan lehet tisztességgel túlélni. Lemerülsz, próbálsz kibekkelni, de ott lent is ez van.
