Örülünk, Vincent?

Kazahsztán felett száll a dal...

Troll proximity


Orbanisztán Infochart

P/c szerint a világ

  • Hibás feed URL.

Híres utolsó szavak

Rovataink

Viccországban Gengszterkrónikák Gasztrowhat Focitörténelem Borzalmasvers Hülyeország Színház A nap idézete Zene-bona


nem felejtünk.jpg

Jobban teljesít...


Orbán Pinocchio thumb.jpg

FRISSÍTVE!

Itt az újabb történelmi csúcs

A központi költségvetés bruttó adóssága: 2010. május: 19.933,4 Mrd Ft; 2011. május: 21.116,5 Mrd Ft; 2012. május: 21.180,9 Mrd Ft; 2013. május: 21.765,4 Mrd Ft; 2014. október 24.736 Mrd Ft;2015. június 6. 24 847 Mrd F

 

Szűjjé má'!
tumblr_nzd85jlxqr1qd6fjmo1_1280.jpg

 

 




 

Te már bekövetted?

 

Vincent tumblr Falus.JPG

 


 

Vincenzúra

Troll Vincent.jpg

Figyelem! A Vincent szerzői — főszabályként — maguk moderálják a posztjaikra érkező hozzászólásokat. Panaszaitokkal vagy a mellékhatásokkal a poszt írójához forduljatok!

Köszönettel: Vincent Anomália

Címkék

abszurd (39) áder (5) adózás (11) alkotmány (45) alkotmánybíróság (10) államosítás (7) arcképcsarnok (14) ascher café (24) a létezés magyar minősége (6) bajnai (16) bank (7) bayer (23) bayerzsolt (14) békemenet (7) bkv (7) bloglossza (14) borzalmasvers (156) cigány (7) civilek (5) civil társadalom (8) demokrácia (24) deutsch tamás (6) devizahitelek (9) dogfüggő (10) egyház (10) ellenzék (7) erkölcs (17) érték (19) Érvsebész (11) eu (13) eu elnökség (8) felsőoktatás (15) fidesz (76) fideszdemokrácia (7) film (12) filozófia (13) foci (12) focijós (19) focikvíz (54) focitörténelem (94) fritztamás (6) gasztrowhat (9) gavallérjános (10) gazdaság (8) gengszterkrónikák (14) gyurcsány (27) hangfal (98) heti válasz (19) hétköznapi történetek (32) hétvége (44) hoax (5) hülyék nyelve (16) hülyeország (165) idézet (768) igazságszolgáltatás (6) imf (26) indulatposzt (11) interjú (7) járai (12) jobbik (17) jogállamiság (33) kampány (12) kampányszemle (9) katasztrófa (5) katonalászló (21) kdnp (9) kétharmad (16) költségvetés (21) könyvszemle (9) konzervatív (18) kormányváltás (22) kormányzás (42) kósa (8) kövér (11) kultúra (21) kumin (14) lánczi (5) lázár jános (12) levelező tagozat (12) lmp (8) magánnyugdíj (25) mandiner (15) március 15 (8) matematika (9) matolcsy (44) mdf (5) média (48) melegek (8) mesterházy (7) mnb (5) mosonyigyörgy (7) mszp (32) mta (5) napitahó (7) navracsics (14) nedudgi (15) nekrológ (11) nemigazország (5) nemzeti együttműködés (5) ner (11) nyugdíj (5) oktatás (12) önkormányzatok (6) orbán (46) orbanisztán (15) orbánizmus (101) orbánviktor (65) országgyűlés (6) pártállam (23) politika (14) polt (5) program (9) retró (22) retro (115) rettegünk vincent (14) rogán (9) sajtó (22) sajtószemle (6) schmitt (38) selmeczi (8) semjén (6) simicska (7) sólyom (7) spoof (19) stumpf (5) szász (6) századvég (7) szdsz (9) szijjártó (16) színház (35) szlovákia (5) szszp (5) tarlós (12) társadalom (50) törökgábor modul (8) történelem (5) tudjukkik (22) tudomány (17) tüntetés (17) ügyészség (9) választás (37) vb2010 (19) vendégposzt (68) videó (11) vincent (10) Vincent szülinap (6) voks10 (7) vörösiszap (16) zene (23) Címkefelhő

Halottak napjára

2013.11.02. 08:00 | szempontpuska | 39 komment

kelta.JPGMiért félünk a haláltól?

Talán mert akkor vagyunk először egyedül. Igazán egyedül a létünk során, születésünk óta.

Nincsenek ott barátok, feleség, életed lelki társa, sem gyermekek, sem ismerősök. Nem lesz ott Apu és nem lesz ott Anyu, aki támaszt nyújt, akivel megoszthatod a félelmet az ismeretlentől.

Az emberiség évek tízezrein át soha nem tudta kimondani, hogy „nem tudom”.

Minden, számára felfoghatatlanra talált mitológiát, hitet, magyarázatot.

Carl Sagan erről azt írta:

Az emberi faj csak részelegesen racionális, mikor ahelyett, hogy elismerné, még sok mindent nem tud, inkább azt mondja hogy a világegyetemet átszövi a Kimondhatatlan. Bertrand Russel szavaival élve egyfajta “hiányistenséget” tesz felelőssé mindazért, amit még nem értett meg. Az emberek létezése tele van bizonytalanságokkal. Közülük sokakat kegyetlenség lenne megfosztani a hit vigaszától, például olyan esetben amikor a tudomány nem képes enyhíteni szorongásukon.

Elfogadom, hogy jogukban áll eltekinteni a követelményeitől azoknak akik a tudással járó terheket nem képesek elviselni.

Így a körülöttünk lévő világot, a Földet, a mélységeket, a csillagokat benépesítettük istenekkel. Zeusz, Jupiter, Ámon, Ré, Huitzilopochtli, Nezavalkojotl, Allah… megszemélyesítettük, egyben meg is magyaráztuk a földrengéseket, az aszályt, a hideget, a betegséget, a szárazságot, az üstökösöket, a hajnalt és az alkonyt.

Ninlil és Enlil hatalmas istenek voltak. Két évezreden keresztül imádták őket a keleti kultúrák népei. Minden napon, pirkadat előtt áldozati rítust mutattak be, hogy a nap felkeljen. Mit mondhatunk ma, kik voltak azok, akikhez azok a népek imádkoztak? Fantomok vagy a képzelet társadalmilag megformált termékei? és mi van ma velük, mikor minden hajnalban ima nélkül felkel a nap?

Carl Sagan (Korok és démonok)

Emlékszem egy öregemberre. Igen, azt hiszem ma is öregembernek nevezném. Pablo Peralesnek hívták. Alacsony, szikár emberke volt, göndör, ritkás ősz hajjal és hófehér fogakkal. Azt mondta attól ilyenek a fogai, hogy 40 éve minden nap egy pohár tejet megiszik.

Talán 16 éves lehettem, amikor a fiatalságról ejtettünk szót. Fürdőnadrágban álltunk a tűző napsütésben, lábujjaimat szórakozottan a homokba fúrtam és hallgattam őt.

Azt mondta az élet nem olyan hosszú, mint hinném. És milyen kár, hogy erre a végefelé jön rá az ember. Jobban meg kéne becsülni a perceket, a napokat, az órákat. Mindazt ami történik velünk. Mindazt amiben részünk lehet, csak azért, mert a testünk tudatra kelt anyag (nem így mondta).

Én persze kamaszosan kontráztam, hogy: - de hisz éppen az a szép benne, hogy ennyi idősen azt hisszük, ez majd örökké tart.

Persze akkor nem hittem neki, de mai fejjel is úgy gondolom, akkor és ott, inkább nekem volt igazam. Pablo Perales nyolcvanéves volt akkor…

Egy tizenéves szemével egy harmincéves már túl volt minden jón, amiért élni érdemes. Egy negyvenes már vegyen magának koporsót, a hatvanas pedig vágja a centit.

Ahogy aztán teltek az évek, ezek a nézeteim árnyalódni kezdtek. Megláttam, hogy van élet a harmadik iksz után. Mennyi minden vár még rám, amikor túljutok azon a korszakon, aminek a tényleges létét, tiniként is csak homályosan sejtettem.

Egy idős barátom mondta nekem egyszer:

- Fiatalkoromban tele volt a noteszom csinos lányok telefonszámaival.

- Kicsit később kiváló éttermek számai cserélték fel

- Most már csak nagyszerű orvosok telefonjai vannak benne

Ahogy halad az ember előre a korban, egyre váltják egymást azok a dolgok, amelyek érdekessé válnak. Az eufória, hogy neked is gyermeked van immár, fokozatosan felelősséggé szelídül, a bikficek, akiket levegőbe dobáltál, megcsiklandoztál, leszidtál és megdicsértél lassan felnőttekké válnak, és ha jól csináltad mára a támaszaiddá váltak. A családod.

Így válik a szenvedély szerelemmé, a szerelem szeretetté. Aranykor. Van az életnek legalább egy olyan időszaka, amikor minden ideális. Amikor minden rendben van. Mindenki ott van a vasárnapi ebédnél, a karácsonyfa mellett, vagy kinn a teraszon egy cigivel és fröccsel a kezében.

Azt hisszük örökké tart. Hogy akkor és úgy minden rendben van. Aztán eltűnnek a mindenség oszlopai. Sebeket szerzünk, melyek hegeit egész életünkben viseljük. A Mama mosolyát már csak akkor látom, ha behunyom a szemem, Papa is csak fotókról tekint vissza rám, mint öröklétbe zárt pillanat.

Még megvan a hangjuk, a szavuk, Apám kezének utolsó szorítása…

Ahogy haladunk előre az utunkon, kifogynak mellőlünk ezek az emberek. Az életünk már soha nem lesz olyan, mint volt. Megváltozik. Előbb érted voltak felelősek, helyetted hozták a döntéseket.

Aztán a magad lábára álltál.

Gyermekeid lettek és fölöttük is döntöttél.

Aztán eljött az idő, amikor szüleid helyett már-, gyerekeid helyett még-, de Te hoztad a döntéseket.

Amikor nagyapám annyi idős volt, mint most én, még nem élte le élete felét. Kilencvenöt évesen ment el – a családjában nem volt illő kilenc x alatt befejezni.

Vajon mennyi idő jut nekem?

Sunyin, alattomosan egyre többször szivárog be a kérdés elmémbe. Még korai…

Persze hogy még korai erről gondolkodni! De nem egyszeriben válunk öreggé. Mikortól érzi majd az ember, hogy most már öreg? Nem egyik napról a másikra.

Először csak lemondasz egy programról. Aztán egy ételt jobban becsülsz, mint egy koncertet. A hátad is egyre gyakrabban megfájdul. Már nem jutnak eszedbe bolondságok, csínyek. Már nem örülsz ugyanúgy az első hóesésnek, nem szökkensz, hogy visszarúgj a pályára egy eléd pattanó labdát. Valahogy máshogy nézed, máshogy ítéled meg a dolgokat is.

Sok mindent láttál már és tudod, hogy az éremnek legalább két oldala van. Igen, láttam már ilyet. Ami elsőre egyértelműnek tűnt, aztán kiderült, hogy…

Valami igazán abszurd történik, de mégsem olyan meglepő, mert már veled is megtörtént. Volt ilyenre példa. Emlékszel rá.

A végére pedig rájössz, nem vagy már annyira fiatal, hogy mindent tudj.

Miért félünk a haláltól?

Bármi is van ott. AZ után. Már ha egyáltalán van ott valami… Soha senki nem jött még vissza, hogy elmondja mi történik amikor átkeltél.

Magadra maradsz. A nagy semmi közepén. Teljesen egyedül.

Azt mondják azoknak az űrhajósoknak akik kiléptek az űrbe, megváltozik a tudatuk, a személyiségük, miután megtapasztalták, mennyire nagyon kicsik és jelentéktelenek vagyunk a mindenség e csücskében.

De félünk-e elaludni? Akkor is amikor tudjuk, talán nem álmodunk semmit. Talán nem is leszünk. Az ember agya képtelen felfogni milyen az, hogy nem lenni.

Ha voltunk, ha csak egyszer is valaha léteztünk, szeretnénk magunk után valami nyomot hagyni. Egy emléket. Egyesek egy oldalt a történelemkönyvben. Mások egy szobrot. Megint mások egy diófát, egy fotót, egy érzést, egy emléket, mely csak majd egy-két generáció múlva huny ki, mint magára hagyott tábortűz.

Ezért van, hogy a temetőkben nem a kövekhez, fakeresztekhez beszélünk. Megidézzük azt a bizonyos aranykort, amikor minden kerek volt, és minden tökéletes. És hiába ígérte az a korszak álnokul, hogy ez a jó majd most már örökké fog tartani, az érzés, a mosolyok becsaptak. A pillanatok elmúltak, a szeretteink meghaltak. Itt hagytak bennünket egyedül.

Az egyedül helyére mások léptek. Most még csak a szárnyaikat próbálgató skacok, aztán majd egyszer unokák. És az öregember helyére az asztalfőnél egyszercsak te ülsz le. Neked szednek először a húslevesből, minden pohár rád koccint. A pálcikagyertyák helyét már régen számgyertyák léptek a tortádon.

A pezsgőspoharak fényében fiatalok, ifjabbak arca törik meg. Ha van veled egykorú az asztalnál, cinkosan összekacsintasz vele: Mi már tudjuk, amit ők nem. Majdnem végigjártuk.

És jusson eszedbe! Nekik ez most az az aranykor, amit egykor, régen ott a teraszon Te is megéltél.

Az élet nem rád zúdítja majd az öregséget, hanem apránként, talán csak megfájduló csigolyánként szoktat hozzá…

Gyakran visszaemlékszem Nagyapámra, amint azon a bizonyos teraszon magányosan ül és nézi a tájat. A Dunát, amint megy le a nap fölötte. Elégedett, mosolygó arccal.

Akkor ez csak tetszett. Ma már meg is tudom érteni. El tudom képzelni, hogy egyszer eljöhet az idő majd, hogy én is azt kérem a gyerekeimtől: vigyenek oda ki még egyszer. Utoljára szeretném látni azt a tájat. Magamba szívni a látványát, a nyugalmát, a csodáját. Azt hiszem arra a panorámára még szüksége volt. Megnézni, ahányszor csak tudta és összehajtogatni, magával vinni – bárhová is legyen az az oda.

Életünket végigkísérik ezek az emberek, ezek az élmények. Arcok, érintések, mosolyok… Magunkkal visszük őket, újakat szerzünk és újakat is adunk.

De amikor majd véget ér a történeted, akkor ott állsz egyedül. Teljesen egyedül. Nincs aki erősítse a hited ha hinni akarsz, vagy elmagyarázza, amit érteni akarsz.

Ma azokra emlékezünk, akik már megtették ezt az utat.

· 1 trackback

A bejegyzés trackback címe:

https://orulunkvincent.blog.hu/api/trackback/id/tr885584136

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Harry Potter és a halál legyőzése 2013.11.02. 09:23:36

Jó lenne eltanulni Harry Potter titkát: hét év és sok ezer oldalnyi küzdelem után sikerült legyőznie a halált. E teljesítmény igen kívánatosan hangzik minden muglinak, aki valaha az életben veszített már el valakit, vagy akit épp saját halandóságának t...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

ATCG 2013.11.02. 09:14:28

Emlékszel? A Gyűrűk urában a tündérek éppen ezt a halandóságot irigylik az emberektől. Igazuk van... És Hemingway öreg halásza: az öregember minden reggel feltette a kávéját a tűzre. A felesége arcképét a komódon a fal felé fordította. Nem mintha már nem szerette volna, hanem mert jobban szerette az emlékeiben élőt látni.

sörtelen 2013.11.02. 09:38:33

Ez szép, SzP.
-------------------------------------

Majd egyszer, kábé 10 év múlva, úgy 57 körül, segíthet F.Riemann Az öregedés művészete, és (tudományos megközelítéssel) V.V Frolkisz: Az öregedés és az életkor című könyvek.
Elgondolkodtató, mennyire nem tanítják/tanuljuk a harmadik életszakasz életviteli szabályait, teendőit - talán fizikailag némileg, de lelkileg szinte semmi. Elintézzuk a "család" kategóriával.

Csumpitáz Béla 2013.11.02. 09:45:38

46 évesen csak ennyit tudok mondani: tökéletesen megfogalmaztad helyettem és nekem.

Big respect!

Melchi Zadok 2013.11.02. 09:53:54

Kar, hogy nem en irtam.

mórka 2013.11.02. 10:54:09

SZP!

Köszönetül:

http://www.youtube.com/watch?v=wmCYmpg4YRw‎

mórka 2013.11.02. 10:57:07

http://www.youtube.com/watch?v=wmCYmpg4YRw‎

Wintermoots (törölt) 2013.11.02. 11:06:22

az öregedés természetesen szörnyű, semmi szép nincs benne.
az egyik legfontosabb feladat az öregedés lassítása és hatásainak csökkentése, a biológia fejlődésével talán ez is megvalósítható lesz. (legalábbis azoknak akik anyagilag megengedhetik maguknak).

"Ha voltunk, ha csak egyszer is valaha léteztünk, szeretnénk magunk után valami nyomot hagyni. "

valójában ezzel nem sokra megyünk, persze sokan vágyunk rá.

mennyire nagyon kicsik és jelentéktelenek vagyunk a mindenség e csücskében."

nincs is túl sok értelme fennmaradnunk, talán ha valamilyen, a jelenlegi nyomorúságos állapotunkat meghaladó, idióta kifejezéssel "szuperhumán" lénnyé válnánk, akkor esetleg, de így nem sok.
talán a gépeké a jövő.

ATCG 2013.11.02. 11:23:27

@Wintermoots: ennyi éppen elég:
lásd a posztot:

"Gyakran visszaemlékszem Nagyapámra, amint azon a bizonyos teraszon magányosan ül és nézi a tájat. A Dunát, amint megy le a nap fölötte. Elégedett, mosolygó arccal.

Akkor ez csak tetszett. Ma már meg is tudom érteni. El tudom képzelni, hogy egyszer eljöhet az idő majd, hogy én is azt kérem a gyerekeimtől: vigyenek oda ki még egyszer. Utoljára szeretném látni azt a tájat. Magamba szívni a látványát, a nyugalmát, a csodáját. Azt hiszem arra a panorámára még szüksége volt. Megnézni, ahányszor csak tudta és összehajtogatni, magával vinni – bárhová is legyen az az oda.

Életünket végigkísérik ezek az emberek, ezek az élmények. Arcok, érintések, mosolyok… Magunkkal visszük őket, újakat szerzünk és újakat is adunk."

Ha a fennmaradás, az élet értelmén kezdenénk gondolkozni akkor "az ember végül homokos szomorú vizes síkra ér", de még akkor is ott is "köréje gyűlnek szeliden s nézik, nézik a csillagok ..."

(nagyapám és a fiam önként távozott ebből az életből; nekik kevés volt)

Késes Szent Alia 2013.11.02. 11:41:49

Nem jut minden családba olyan idős ember, aki jól élte az életét. Milyen emlékeid lehetnek halottak napján, ha a halottaid depressziós, sorsukat átkozó emberek voltak az utolsó percükig. Ha a még élő idősek kétségbeesve próbálják bizonygatni, hogy nekik több járt volna az élettől, de nem ők voltak a hibásak, hogy így alakult, vagy rezignáltan várják egy meg nem értett élet befejezését. Ha még viszonylag fiatalnak számítasz, de már ezer éve nem kérsz tanácsot senkitől magad körül, mert rosszul leélt életű emberektől ugyan miért kérnél. Ha nincs körülötted minta, csak elrettentő példa. Ha mindent a nulláról kellett kezdened, minden érvényes szabályt magadnak megalkotnod, és az atyáid a könyvespolcon vannak, nem a teraszon.
Ki lehet menni egy pesti temetőbe meggyászolni Dosztojevszkijt? Mi van, ha Szerb Antal sírjához jársz ki, de a nagyapádról azt se tudod, hol fekszik, mert nem érdekel annyira, hogy utánanézz?
Általános iskolában volt olyan osztálytársam, aki árva volt. Anyák napi ünnepségeken elgondolkoztam, hogy mit érezhet. Látja, hogy a többiek valamit ünnepelnek, tudja, hogy éreznie kéne valamit, az lenne a normális, de nincs ki felé éreznie.

Öreg lesz az ilyen fiatal már húszévesen amiatt, mert hiányoznak az életéből az öregek? Nem hiszem, inkább valamiféle időtlenségbe kerül, ahol az életkor elveszíti a jelentőségét. Ha nincs az évekkel halmozódó bölcsesség, akkor a naplementében ücsörgő öregúr nem érdemel több figyelmet, mint a napon játszó ötéves fiúcska. Nem lesznek generációs összekacsintások, csak értékes vagy értéktelen gondolatok. És a halál se lesz közelebb már soha, mint húszévesen volt. A testi funkciók leállása persze igen, annak lesz egy elérkező pillanata, de a halál mint felfogható és elfogadható jelenség, vagy mint félelem, az már nem lesz erősebb.

Boldog Halottak Napját az ünneplőknek.

tollaszerge (törölt) 2013.11.02. 11:50:02

@Késes Szent Alia: Nekem is valami ilyesmi jutott eszembe. Tágabb családomban elég sok olyat láttam, hogy életükben gyötrik egymást, aztán halottak napján hipokrita módon kazalnyi virágokat visznek a temetőbe, és egy vasárnapi ebédnél X néni csak arról képes beszélni hogy szegény X bácsi milyen jó ember volt, miközben tudjuk hogy ha berúgott verte X nénit, míg egy téli hajnalon részegen megfagyott az árokban.

ATCG 2013.11.02. 12:04:21

@Késes Szent Alia:

"Ki lehet menni egy pesti temetőbe meggyászolni Dosztojevszkijt? Mi van, ha Szerb Antal sírjához jársz ki, de a nagyapádról azt se tudod, hol fekszik, mert nem érdekel annyira, hogy utánanézz?"

Még ha csak a felvetésedben szereplő két író személye lenne is azon kevesek közül való, akik emlékezésre méltók az életedben, akkor sem leszel árva ezen és a többi napodon, még ha egyikük sírja nagyon messze van is.

kisjuci 2013.11.02. 12:09:30

Szép és kösz.

-------------------------

A halál és az öregség nem feltétlenül összetartozóak.
Halottaim fiatalon vagy nem elég öregen mentek el.

Apám egy nagyszerű ember és csodálatos apa volt, balesetben halt meg. Gyerekkoromban. Mindannyian az autóban ültünk. Éppen kirándulni mentünk. Az egész család. Mindannyian meghaltunk ott. Csak az a részeg autós élte túl, aki a balesetet okozta.

Nagyapámat a bányában szerzett betegség ölte meg. Épp nyugdíjba ment. Nyolc évesen kezdett a föld alatt dolgozni. Erre csak rásegített a füst és a sugárzás, ami az ablakukkal szemben lévő gyárból jött. Tüdőrák végzett drága nagyanyámmal és kisvárosunk sok lakójával. A területi onkológián egész kórtermek voltak a városból, korosztályukból. Átlag fél év és kész. A nyugdíjas éveit ő sem élhette.

Mégcsak negyven múltam és a volt osztálytársaim ötöde már nem él.

Abbahagyom a sort, túl szomorú leszek. Meg fásult.

A hirtelen veszteségre nem lehet felkészülni. Az olyan éles kés.
Vagy lehet készülni, de akkor az egész élet egy folyamatos készülés a legrosszabbra. Az meg nem valami jó élet.

Így megy ez.

Wintermoots (törölt) 2013.11.02. 12:37:40

@ATCG:

Ha a fennmaradás, az élet értelmén kezdenénk gondolkozni akkor "az ember végül homokos szomorú vizes síkra ér"

azt kell valahogy elérni, hogy ez ne így legyen.

kisjuci 2013.11.02. 13:00:36

@Késes Szent Alia:

"""Általános iskolában volt olyan osztálytársam, aki árva volt. Anyák napi ünnepségeken elgondolkoztam, hogy mit érezhet. Látja, hogy a többiek valamit ünnepelnek, tudja, hogy éreznie kéne valamit, az lenne a normális, de nincs ki felé éreznie."""

(fél)árvaként írom a felvetett kérdésre:

folyamatos, fájó hiányt jelent számomra a gyerekként elvesztett szülő. Egyikük fizikailag halt meg, a másik meg belepusztult lelkileg. Gyerekként egyedül maradtam a gyászommal és a gyászmunka elvégzetlen maradt. Mai napig feldolgozatlan trauma, aminek már többször nekifutottam és nehéz, szinte lehetetlen. Immár negyven múltam, szerintem ez már sokat nem változik.

Anyáknapján/apáknapján vagy bármikor semmit nem láttál volna ebből. Nagyon is éreztem és tudtam és fájt. Kifelé nem látszik. Kifelé egy erős, határozott nőt láthatsz, ha nézel - gyerekként is annak látszottam.

kisjuci 2013.11.02. 13:03:21

@ATCG: nehéz annak, aki itt marad.

Wintermoots (törölt) 2013.11.02. 13:15:09

@kisjuci:

és a jelenlegi társadalom sem ideális hely, valójában sok szempontból irritáló, csak hát a túlnépesedett "harmadik világ"-hoz képest átlagosan itt valamivel jobb. persze ilyesmiről sem szabad beszélni.

ATCG 2013.11.02. 13:19:05

@Wintermoots: A "ne így legyen"-re, a hogyan-ra közhelyen túlllépő pontos választ csak kevés ember tud adni, illetve kevesen tudnak úgy élni, hogy úgy halhassanak meg, békében (ez is közhely).
18 éves sem voltam még, ültem a sashalmi Hév-állomás előtt a padon. Szép májusi nap. Mellettem egy öregasszony. Úgy rémlik nem beszélgettünk, de egyszerre csak azt hallom, azt mondogatja maga elé: "Kilencven felé, hazafelé" ...A hívőknek ez a hazatalálás gondolat (talán) segít, hogy "bételvén az élettel" haljanak meg, és mégis hányan meg hányan rettegnek az átkerülés pillanatának közeledtekor.
És akik sohasem telnek be ezzel? Michelangelo még szélütötten is, utolsó éjszakáján is vésőt, kalapácsot ragadott, pedig ha valaki, ő igazán elmondhatta volna magáról, hogy amit lehetett, azt mind megtettem az életemben.

ATCG 2013.11.02. 13:40:47

@kisjuci: Annak, aki meghal még nehezebb.
Alia megidézte az előbb Szerb Antalt. Tavaly, amikor az 1942-ben írt egyik esszéjében (A varázsló eltöri pálcáját c. esszékötetből), a párizsi könyvtár nagy olvasótermének - az itt és most hangulatát keltő - leírása után azt a megjegyzését olvastam, hogy most a háború egy ideig ugyan elzárja ettől a templomtól, de ha majd véget ér, újra beül kedves könyvei közé..., - még így hatvan éves férfi létemre is - elszorult a torkom, könnyes lett a szemem.

ATCG 2013.11.02. 13:58:59

@kisjuci: És hiába írtak a gyászmunkáról sokan (pl.Polcz Alain), ebben is csak magára marad az ember. Vagy olvasva Wintermoots keserű mondatait és mellé téve mondjuk Solt Ottília: Méltóságot mindenkinek c. könyvét: segít az, ha tudjuk mi lenne a jó az egyénnek a halál pillanatában, de a városi népesség nagyon nagy többsége már kórházakban és sokszor eléggé méltatlan körülmények között, egyedül hal meg, mert túlságosan civilizálódtunk, és homokba dugjuk a fejünket, mert nem akarunk együtt élni az elkerülhetetlennel?

Wintermoots (törölt) 2013.11.02. 15:07:49

@ATCG:

valójában az lenne a jó, ha egy bizonyos életkor elérte után hirtelen következne be a halál, nem pedig hosszú leépülés, szenvedés után, akár méltatlan körülmények között.
a jövőben olyanná kell válnunk, hogy nem dugjuk homokba a fejünket, nem tagadjuk folyamatosan a halált mint manapság, mégsem félünk vagy szomorkodunk komolyan emiatt, tudat alatt sem.

ATCG 2013.11.02. 15:45:07

@Wintermoots: Az első felvetésed - a hirtelen halál egy másik faj, vagy a kiborgok lehetősége; vagy ha a törvények majd megengedik akkor az eutanázia segítségével előidézett gyors "megváltó" halálé, de ki lesz az, aki meghozza majd azokat a döntéseket, vagy ezt is rábízzuk az orvosokra, vagy papokhoz hasonló szerepet betöltő valakikre, hogy vegyék le ők a terhet rólunk?

Hogy milyenné kell válnunk a jövőben? az emberiség régebben tudta, hogy a halál természetes, a falvakban együtt éltek a generációk. Távolról sem szeretnék itt az "aranykor" után sóvárogni, hiszen pl.
Sánta Ferenc "Sokan voltunk"-ja is ilyen közegben játszódik

alte trottel 2013.11.02. 17:35:32

Ugye, mennyivel egyszerűbb egy moszlim öngyilkos terroristának?
Őt várja a paradicsom a 47 szűzzel.

Wintermoots (törölt) 2013.11.02. 17:53:18

@ATCG:

nyilván vannak problémák, de attól még errefelé kell haladni. falvak, természetes halál stb.-nagyon szívmelengető, de van amit legalábbis meg kell próbálni magunk mögött hagyni.

@alte trottel:

hát igen, de az csak illúzió

Wintermoots (törölt) 2013.11.02. 18:08:26

@Wintermoots:

nagyon gyorsan eljön az öregség, mire az ember érdemi tapasztalatokat szerez, már nem sokra megy vele.
a mai társadalomban meg pláne, láthatjuk milyen a 40, pláne 50 felettiek helyzete munkanélküliség esetén

alte trottel 2013.11.02. 18:26:58

@Wintermoots:
Honnan tudod?
Az igazi szívás, ha a hőst 47 kiéhezett szűz _HÍMNEMŰ_ huri várja...

Fullánkos Algol 2013.11.02. 20:29:57

@legeslegujabbkor: Nem láttam a filmet, de köszi, annyiban találó a sztorija hogy az első életek során alig van olyan ember aki ne ölne, úgyhogy a születéskori beépített amnézia sok rossz emléket meg mintát eltakar, a bosszúvágy meg a gyűlölet tompítása mellett. Persze a következmények nem tűnnek el.

legeslegujabbkor 2013.11.02. 20:40:31

@Fullánkos Algol: Hát a filmben végül kiderül, hogy a múltban nem ölte meg a feleségét, de el tudom képzelni itt most néhány emberről, hogy az előző élete elég zűrös lehetett.

Fullánkos Algol 2013.11.02. 20:46:01

@legeslegujabbkor: Kikre gondolsz? Nekem elég konkrét neveim vannak.

legeslegujabbkor 2013.11.02. 20:57:04

@Fullánkos Algol: Bocs, én nem vagyok léleklátó :)

"Születésem előtt valami szörnyű, főbenjáró bűnt követhettem el. Születés által életre lettem ítélve." Karinthy Frigyes

Fullánkos Algol 2013.11.02. 21:08:25

@legeslegujabbkor: Semmi baj :) nem is úgy értettem, csak az "itt most néhány ember"-re céloztam hogy kire mondod, hátha tudom. Persze ha titok akkor nem akarom feszegetni. A Frigyest pl tudom hogy ki most:)

Fullánkos Algol 2013.11.02. 21:32:22

@legeslegujabbkor: De ha csak úgy általánosságban értetted, az azért is lehet, mármint a zűrösség – legalábbis a MN szerint –, mert az elmúlt évszázadban nagyon megnőtt a betöltendő testek száma, nincs annyi érett lélek, úgyhogy rengetegen az első életeiket élik kezdőként.

legeslegujabbkor 2013.11.02. 21:37:09

@Fullánkos Algol: Hát ez elég szívás. Az ember életről életre nevelgeti a lelkét, végre eljut addig, hogy nem egy éretlen személyiség lakik benne, és erre visszakapja azt a dilis, ütődött, éretlen, régi énjét.

Fullánkos Algol 2013.11.02. 21:47:10

@legeslegujabbkor: Nem maga kapja vissza, hanem a világban sok most a fiatal lélek. Az öregedésnek sem az a lényege hogy ne legyenek a Földön fiatalok. De hogy most arányaiban sokan vannak az tény.

ingyenebed 2013.11.05. 21:47:25

ez nem rossz írás, de sokakat talán elszomorít.

megfigyelhető benne annak a polgári idillnek a csillogása, ami a vincentblogot sztem alapvetően áthatja.
(kicsit mint az amerikai álom: elsőkert, hátsókert, kutya, macska, fiú, lány. így kerek a világ.)

ennek az a hátránya, hogy ez sokaknak nem adatik meg. és ezek szomorúak lesznek ettől és kívül rekedtnek érzik magukat.

ez a polgári gondolkodás mellékhatása sajnos.

Wintermoots (törölt) 2013.11.05. 22:29:47

@ingyenebed:

nem csak az a hátránya. vannak, akik a polgári idillt úgy, abban a formában nem is kívánnák (polgári idill nem egyenlő gazdagság, jólét stb)