Most már legalább látjuk, hogy Bajnai Gordon – egyéb vezetői hiányosságai mellett – a közterületen rátámadó trollokat sem képes kezelni. A múltkor Schmuck Andor gügyögését kellett feszengve végignéznünk (kellett a fenét, én például harminc másodperc után továbbkattintottam), aztán Szárszón került egy társaságba s így egy hírbe Puch Lászlóval, most pedig egy határon túli fideszes gyökér alázta meg a magyarságát megkérdőjelező pólóval.
Akkor most meg kéne állni egy nagy lélegzetvételre, és végiggondolni, hogy akar-e Bajnai az Orbán-ellenes szövetség kampányarca lenni, vagy inkább visszavonul a Duna-parti zártkertjébe csónakmotort szerelni.
Ha az előző kérdésre netán igen a válasz, akkor a stábjának villámgyorsan fel kell őt készítenie az ezekhez hasonló helyzetek kezelésére.
De mindenekelőtt tisztáznia kéne a választókkal, hogy az „együtt" nem azt jelenti, hogy együtt minden hülyével, akivel a rezsim kicseszett, hanem hogy együtt azokkal, akiknek a hozzáadott értéke pozitív. Aki több szavazót taszít, mint amennyit vonz, azzal nem szereplünk együtt semmilyen hírben. Ha elénk áll, kikerüljük, ha hív, nem megyünk, ha felhív, nem vesszük fel, ha gratulál, nem fogadjuk, ha ő péntek, mi szombat, ha neki nyolc, nekünk kilenc és így tovább. Gyurcsány, Schmuck vagy Puch gyűlölete momentán értékesebb, mint a barátsága. És ez nem arról szól, hogy ki mit gondol Gyurcsány kormányzásáról, Schmuck sármjáról vagy Puch pénzéről (és nem is arról, hogy miért alakult ez így, és igazságos-e vagy sem, ezek mind leszarandó részletkérdések), hanem csak a szavazatmaximalizálásról. Enélkül nem fog menni a csalódott Fidesz-szavazók megszerzése, őnélkülük meg nincs választási győzelem.
Bajnai kerítsen magának egy trénert, aki szituációs gyakorlatokon tanítja meg neki a trükköket, mert időnként szellemesnek kell lenni, időnként flegmának, időnként meg gorombának, de a váratlan helyzeteket is mindig uralni kell. A kolozsvári Loppert-epigon támadását Bajnai jámbor birkaként szenvedte el, amivel gyengeséget és gyávaságot mutatott a macsó tahóskodást bálványozó átlagos magyar választó előtt. Egy arkansas-i kormányzójelölt egy ilyen helyzetben hatalmas kacagással a hóna alá kapta volna a troll fejét, adott volna rá kilencvenkilenc barackot, és ezzel gondoskodott volna róla, hogy a sajtóban csak olyan képek jelenjenek meg, amelyeken a troll eltorzult arccal, levegőért kapkodva küzd az életéért. Ezeket a dolgokat meg lehet tanulni. Mire valók az amerikai alapítványok, ha nem erre?
Ha Bajnai úgy érzi, hogy erre a macsó szerepre alkalmatlan, vagy hogy a miniszterelnöki alkalmasság nem ezen múlik, akkor álljon félre. Itt most verekedni kell majd, és a pussy-kat jobb még időben kirakni a csapatból.
