A Vincent-blog elköltözött

Ez nektek vicces?

nem felejtünk.jpg

 

 


 

Jobban teljesít...


Orbán Pinocchio thumb.jpg

FRISSÍTVE!

Itt az újabb történelmi csúcs

A központi költségvetés bruttó adóssága: 2010. május: 19.933,4 Mrd Ft; 2011. május: 21.116,5 Mrd Ft; 2012. május: 21.180,9 Mrd Ft; 2013. május: 21.765,4 Mrd Ft; 2014. október 24.736 Mrd Ft;2015. június 6. 24 847 Mrd F

 

Szűjjé má'!
tumblr_nzd85jlxqr1qd6fjmo1_1280.jpg

 



 

Te már bekövetted?

 

Vincent tumblr Falus.JPG

 


 

Vincenzúra

Troll Vincent.jpg

Figyelem! A Vincent szerzői — főszabályként — maguk moderálják a posztjaikra érkező hozzászólásokat. Panaszaitokkal vagy a mellékhatásokkal a poszt írójához forduljatok!

Köszönettel: Vincent Anomália

Címkék

abszurd (39) áder (5) adózás (11) alkotmány (45) alkotmánybíróság (10) államosítás (7) arcképcsarnok (14) ascher café (24) a létezés magyar minősége (6) bajnai (16) bank (7) bayer (23) bayerzsolt (14) békemenet (7) bkv (7) bloglossza (14) borzalmasvers (156) cigány (7) civilek (5) civil társadalom (8) demokrácia (24) deutsch tamás (6) devizahitelek (9) dogfüggő (10) egyház (10) ellenzék (7) erkölcs (17) érték (19) Érvsebész (11) eu (13) eu elnökség (8) felsőoktatás (15) fidesz (76) fideszdemokrácia (7) film (12) filozófia (13) foci (12) focijós (19) focikvíz (54) focitörténelem (94) fritztamás (6) gasztrowhat (9) gavallérjános (10) gazdaság (8) gengszterkrónikák (14) gyurcsány (27) hangfal (98) heti válasz (19) hétköznapi történetek (32) hétvége (44) hoax (5) hülyék nyelve (16) hülyeország (165) idézet (768) igazságszolgáltatás (6) imf (26) indulatposzt (11) interjú (7) járai (12) jobbik (17) jogállamiság (33) kampány (12) kampányszemle (9) katasztrófa (5) katonalászló (21) kdnp (9) kétharmad (16) költségvetés (21) könyvszemle (9) konzervatív (18) kormányváltás (22) kormányzás (42) kósa (8) kövér (11) kultúra (21) kumin (14) lánczi (5) lázár jános (12) levelező tagozat (12) lmp (8) longtail (10) magánnyugdíj (25) mandiner (15) március 15 (8) matematika (9) matolcsy (44) mdf (5) média (48) melegek (8) mesterházy (7) mnb (5) mosonyigyörgy (7) mszp (32) mta (5) napitahó (7) navracsics (14) nedudgi (15) nekrológ (11) nemigazország (5) nemzeti együttműködés (5) ner (11) nyugdíj (5) oktatás (12) önkormányzatok (6) orbán (46) orbanisztán (15) orbánizmus (101) orbánviktor (65) országgyűlés (6) pártállam (23) politika (14) polt (5) program (9) retró (22) retro (115) rettegünk vincent (14) rogán (9) sajtó (22) sajtószemle (6) schmitt (38) selmeczi (8) semjén (6) simicska (7) sólyom (7) spoof (19) stumpf (5) szász (6) századvég (7) szdsz (9) szijjártó (16) színház (35) szlovákia (5) szszp (5) tarlós (12) társadalom (50) törökgábor modul (8) történelem (5) tudjukkik (22) tudomány (17) tüntetés (17) ügyészség (9) választás (37) vb2010 (19) vendégposzt (68) videó (11) vincent (10) Vincent szülinap (6) voks10 (7) vörösiszap (16) zene (23) Címkefelhő

Mégis, miről szóljon a Nemzeti?

2013.05.25. 01:01 | jotunder | 64 komment

Címkék: színház ascher café

        A színház semmi másról nem szólhat, csak a színházról magáról. Az embernek van szerve a hallásra, a látásra, a szaglásra, van valamiféle szerve a színházra is. Nem születünk ezzel a szervvel, de kialakul bennünk, ahogy kialakulnak más furcsa szervek is, amelyeken keresztül felfogjuk, értelmezzük és újraértelmezzük a világot. Az pedig nagyon fontos, hogy folyamatosan értelmezzük és újraértelmezzük a világot, a létünknek nem nagyon van más értelme. 

        A színház nem feltétlenül aktuális. Megteheti, hogy ne legyen aktuális, hogy ne a napi semmiről szóljon, a már holnap elfelejthetőről, triviális félelmeink és előítéleteink rituális megerősítéséről. Ma az aktualitás a legfontosabb közösségi élményünk, a nagy  hírzabálás, az ideológiai emésztés, és a gyermeki rácsodálkozás a végtermékre. A színház azon dolgok közé tartozik, amelyek arra mutatnak, hogy a legfontosabb közösségi élményünk a közösen megélt magány. Az életünk arról szól, hogy kizárjuk a világot, a felfoghatatlan, értelmezhetetlen világot, megpróbáljuk helyettesíteni valami könnyen emészthetővel, de azért ez sohasem sikerül teljesen. Senkinek sem sikerül. A színház, a jó színház egy pillanatra védekezésképtelenné tesz, ránk kényszeríti a befogadást és a szükségszerű, pillanatnyi magányt.   

        Ma este Törőcsik Marit láttam az Átutazókban. Egyetlen szót sem szól a darabban. Egy öregasszonyt játszik, aki megpróbál még egy kis időt nyerni a haláltól. A családja már egy elfekvőbe küldené, de ő megszökik, és semmi mást nem tesz, csak él. Még egy kicsit. Izraelben Hanna Maron, a Törőcsik Marinál jó tíz évvel idősebb színésznő játszotta el ugyanazt a szerepet, egy legendás művész, aki egy repülőtéri terrortámadásban elveszítette az egyik lábát, és időt nyert a haláltól. Most már több mint negyven évet. 

       Nyilván egészen mást jelent a Vígszínházban az Átutazók, mint a tel-avivi Cameri színházban az Orzei Mizvadot. Más magányt. Ez egy nehéz darab. Egy repetitív, kényelmetlen, fájdalmas komédia életről és halálról, leginkább halálról. A halálról, amire aztán végképp nem akarunk gondolni — erre jön a színház, és kinyitja felé az ajtót. A színház mindig erről szól, ezekről a kényelmetlenül kinyitott ajtókról, és nem politikusokról, az ő vélt vagy valós igényeikről, a sok aktuális hülyeségről, amelyekkel teleírjuk az újságokat, a blogokat, teletömjük a fülünket és a szemünket, hogy ne lássunk meg olyan izgalmas dolgokat, mint például a halál,  aminél aztán tényleg nincs semmi magányosabb. 

     A Nemzeti is erről fog szólni, ezekről a kinyitott ajtókról, tehát magáról a színházról... vagy nem lesz színház. 

süti beállítások módosítása