Rajcsányi Gellértnek igaza van. Alapvetően igaza van abban, hogy nem szabad (értsd, morálisan helytelen) a jobboldal szavazóiról mindenféle hülyeséget feltételezni. Én tovább mennék, nem bölcs dolog azt gondolni, hogy az emberek legfontosabb tulajdonsága az, hogy melyik magyar marha politikusra adják a szavazatukat kínjukban.
Rajcsányi Gellértnek talán érdemes lenne néha aristo nevű kollégáját is elolvasni, a szomorú, frusztrált baromság iskolapéldáit, amit a magyar felsőoktatás altalajából szokott kivirágoztatni, és amin egészen jobboldali olvasók is igen harsányan tudnak derülni.
Ez egy szomorú, frusztrált ország, tele szomorú, frusztrált baromságokkal. Kedvenc játékunk az Alfred Adler Rablórömi, amikor is rettenetes kisebbségi komplexusunkat kompenzálva elmagyarázzuk a világnak, hogy a másik az még sokkal alávalóbb mint mi. A baloldali természetesen II.Ramszesz alatt kezdte el az aknamunkát, a gaz Felvilágosodás idején személyesen is lefejezett pár monarchista próbababát, és most miatta vannak a szappanoperák. Ezzel szemben a jobboldali egészen biztosan boszorkányt égetett, kockaalakúnak vélelmezi a Földet és rovásírással gyógyítaná a herpeszt.
A felsőbbrendűség érzése mögött borzalmas egyéni kudarcok, életvereségek vannak, majd' negyedszázadnyi elvesztegetett idő. Lassan hat éve írta meg Publius a Féltudású Elitet — nem is tudom, hanyadszorra linkelem be, hanyadszorra ismerheti fel az Olvasó a másik oldalban a féltudásúakat, saját, Magyarországon világhírű kiválóságai fényében.
Rajcsányi Gellértnek igaza van. A balliberális felsőbbrendűségi komplexus mögött csak rémisztő üresség tátong, a balliberális császárok új ruhája nudista strand-kompatibilis, akárcsak a jobbkonzerv császároké.
Minden nap egy új lehetőség arra, hogy elmondjuk ugyanazokat a szomorú, frusztrált baromságokat, és diadalmasan körülnézzünk, hogy mi mennyivel különbek vagyunk, mint ők, már ezer éve. Gonosz nénik lettünk mind.
