Rövid kis mese ez egy emberről. Nem is mese, csak egy történet, aminek még nincs vége.
Öt, vagy hét évvel ezelőtt a zsámbéki rakétakilövőállomás ki nem hűlt helyén volt egy színielőadás, a Tóték. Zseniális előadás,nagyszerű ötletekkel és óriási sikerrel a végén. Előttünk a megboldogult MGP ült, aki a másnapi kritikát persze úgy írta meg, hogy nem várta ki a darab végét :-) A szünetben bazi nagy, viharos, jeges szél kerekedett. Egy ember úgy próbálta megvédeni a nézőket a szélvihartól, hogy a stáb Ikarus-át beállította a szélcsatornába, a kellékes kocsiból pedig nem használt jelmezeket szedett elő és adta rá a nézőkre, hogy meg ne fagyjanak. Nekem egy baró pufajka, páromnak egy postás kabát jutott. Hálásak voltunk ennek az embernek, aki még szívmelengetőt is adott volna a nézőknek, ha lenne rá keret- mondta. Mosolyogtunk és kockára fagyva néztük végig a Tótékat.
A rendezőt és jóakarót Vidnyánszky Attilának hívják. Szívünkbe zártuk.
Néhány év múlva ez az ember Nagyember lett- és nem érdemtelenül. Kaposváron vezeti a Színházi Intézetet (címzetes egyetemi tanár), Debrecenben igazgatja a Csokonai Színházat és a legújabb hírek szerint a Nemzeti Színház igazgatói székének várományosa. Nem baj, gondolná az egyszeri néző, tehetséges, neki fújnak a szelek, hadd legyen.
De amióta Vidnyánszky Attila Nagyember, azóta úgy viselkedik, mint egy utolsó, bosszúálló briganti Angyalföld legsúlyosabb peremvidékéről. VI-os kategóriákat szüntet meg- szavakban- az óráit nem tartja meg Kaposváron. Debrecenbe utaznak (!) a hallgatók, mert neki ott van dolga, majd ott tart órát.
De aztán ott sem tartja meg.
Vidnyánszky Attila vajon emlékszik-e még azokra az időkre, amikor még VI-os kategóriás volt,vagy az sem? Amikor Beregszászon segélyért kiáltott? Amikor jelmezt adott a nézőkre? Amikor küzdött a megjelenésért, az elismerésért és elismertségért, három forintért? Amikor még közösség volt a közönség és nem irányított birkanyáj?
Úgy tűnik, hogy nem. Úgy tűnik, hogy Bourbon szindrómát látunk.
Nos, ez jutott nekem eszembe erről a videóról, ezekről a művészekről és azokról a nézőkről, akik még mindig szeretik azokat, akik ELŐADÁSOKAT brusztolnak össze három forintból, elhivatottságból, szeretetből és a szakma iránti tiszteletből.
És most arra kérem az olvasót, négy percre kapcsolja be a hangfalat, zárja ki a külvilágot, tegye félre a telefont. Hallgassa végig ezt a videót. Mit mondhattak egy korzikai tüzérnek azok, akikkel valaha együtt harcolt az abszolutizmus ellen?
