Az ún. magyar jobboldal a trauma napjait éli. Fel kell dolgoznia a Schmitt-ügyet, ami megroppantja az évek alatt szívósan kiépített virtuális valóságát. Ritka az ilyen ilyen időszak, és rövid ideig tart. Éppen ezért érdemes megállnunk és körbenézni: mi folyik most az orbánista holdudvarban, mielőtt megszületne az Egységes és Elfogadott Magyarázat, ahogyan erre majd visszaemlékeznek és ami mantrázással válik evidenciává.
Minél centralizáltabb egy szervezet, annál jobban függ irányítójától. És ha ez a hatalom egyetlen emberre épül, akkor az egész rendszer ennek a vezéralaknak van kiszolgáltatva.
Innentől létkérdéssé válik a vezető tévedhetetlenségébe vetett hit, és minden egyes hiba magának a rendszernek a fenntarthatóságát kérdőjelezi meg.
Először a nyolcvanas években tipródtam azon, miként lehet nyugaton teljesen általános és hétköznapi jelenség, hogy tömegek vonulnak az utcára, tüntetnek és akár gyújtogatnak is. Könnygáz, oszlatás, gumibotok és lovasrohamok. A demokratikus berendezkedés — a rendszer — létét azonban ezek egy pillanatig sem veszélyeztették, az összeomlás kérdése fel sem merült.
Eközben a lánchídi csata már komolyan fenyegette Kádár népi demokráciáját, és csak az volt furcsa, hogy a Galamb utcában miért rendezett sorokban, friss egyenruhában masíroznak az utcaseprők...
A centrális erőtér kinevelt magának egy olyan (jelentős) réteget, amelynek lételeme hűség és a hit. Ezekért félreteszi az önkritikát, a kételkedést és az önálló gondolkodás, a saját ítéletalkotás — olykor fáradságos — nagyon is emberi képességét. Ennek a rétegnek szüksége van előre megrágott magyarázatokra, jól memorizálható szlogenekre és leegyszerűsített világképre, alapvetően a Jó (Mi) és a Rossz (Ők) harcával.
A baj akkor van, amikor ez a kép megrendül. Ha akárcsak az utolsó fogaskerék csikorog vagy eltörik, az a teljes gépezet összeomlásával fenyeget.
Most, amikor Schmitt Pál dicstelen (egyszerre szégyenletes és komikus) bukásával a rendszer egyik — szimbolikusan — központi kreatúrája omlott össze, nincs kétségem, hogy rövid ideig ezt a zavart és káoszt látjuk a kormányt (még) támogató tömegekben. Még egy hét, és kisimulnak a ráncok, befoltozzák a szakadásokat a virtuális valóság szövetén. (Volt már ilyen, és lesz is még: lásd november 17-ét, az IMF-pálfordulás napját.)
De most még veszélyes időszakot élünk. Vannak, akik elkezdenek gondolkodni, vagy ami még veszélyesebb: kételkedni. A kételkedés pedig önálló gondolatokat szülhet: olyanokat is, amelyek nem illeszkednek a Nemzeti Együttműködés Rendszerébe.
Ezekben a pillanatokban fut a verseny: melyik lesz a valóságnak az a magyarázata, amellyel a trauma feldolgozható, hogy aztán minden visszatérjen a megszokott rendbe, a felülről jövő igazságok világába.
Vannak akik ezt az állapotot heroizálással kezelik, és vannak, akik dührohamokkal. Mások — nagyon kevesen — meg tudták tartani józan ítélőképességüket.
1. Dührohamok
Az első halmaz leginkább (durva szó ez) őrjöng. Bűnbakképzés, agresszív kitörések, belső és (leginkább) külső ellenségek. Jól bevált, standard reakció, amely hangerővel és hevességgel igyekszik kordába terelni a kétkedőket. Előkerül a sufniból a lejáratott hívószó: az egység! Háborús állapotok vannak, és amikor háború van — nyakunkon az ellen — nincs helye se kritikának, se kételkedésnek. Mert aki ezt teszi, az áruló. Ezeket a kérdéseket majd megtárgyaljuk később (értsd: soha) de most nincs se hely, se idő, hogy — meg nem engedve — feltételezzük, voltak esetleg hibák.
Ennek a kurzusnak a képviselői Kerényi, Bayer, Wittner Mária és társaik, akik a tőlük megszokott (és elvárt?) vehemenciával vetik magukat az ellenre.
Ők így dolgozzák fel a traumát. Ellenséggé válik mindenki, lejáratás, üvöltő falka, nemzetközi összeesküvés, komcsik, tudjukkik és gyakorlatilag bárki, aki szembejön.
2. Heroizálás
Némileg emelkedettebb — már már patetikus — gyógymód. Utcahosszal nyeri a kezelések versenyét Untersovszky Péter és az Ő feledhetetlen teljesítménye az ún. közszolgálati tévében.
A gyógymód másik formája a — szerintem ugyan blaszfémiába hajló, de hát ez legyen a hívők dolga, nem az én ügyem — Schmitt-Jézus párhuzam, amely már az áldozati szerep 2.0 változata: A mártíromság.
Az elmúlt nyolcév két nap terméséből feltétlenül ide illik Huth Gergely megtisztulás víziója, amely (two in one) egyszersmind a morális fölény melengető érzésével biztatja a trauma kiheverését, kevésbé akut megrázkódtatás esetére a dr. Pálffy-féle: emberi nagyság adagolását javasoljuk. (Kombinálható a Csókay-féle mentegető fürdővel.)
Hardcore kedvelőknek az Orange-order gyártmányú medicinát is javasoljuk.
3. Kuminológia
A Vincentblog egyik kedvelt (ha nem a legkedveltebb) politológusáról neveztem el ezt a kúrát (Magyarországon politológus lehet az, akinek szája van ® jotunder). Ők nem abban tűnnek ki, amiről beszélnek, hanem amiről nembeszélnek.
Kezdjük a névadóval, akinek a dráma csúcspontján, még pénteken sikerült eltalálnia a szarva közt a tőgyét:
bár nagy a nyomás a köztársasági elnökön, úgy kell cselekednie, mintha az nem létezne
... vagyis igyekezzünk láthatatlanok maradni. Voilá! és pár nappal később már fesztelenül értekezhetünk az ideális államfő kritériumairól, átugorva azt az iciri-piciri tényezőt, hogy közben az elnök lemondott.
A legnehezebb helyzetben kétségtelenül a sub-rosa bizottság volt, amely 3 hónapig igyekezett láthatatlan maradni, míg végül retorikai bravúrok sorozatával kerülte meg a nyilvánvaló választ.
A kezelés egyébként csoportosan (sőt! sms-ben is) alkalmazható. Az eljárásról készült oktató videó ezen a linken tekinthető meg. Ugyanezen a halmazon végrehajtott ún. emlékeztető oltás pedig ide kattintva látható.
Figyelem! Az eljárás hanyagolása azonban súlyos károkat okozhat!
A Nagy Tanácstalanság Korszakában akadtak, akik előreszaladtak, mint ahogyan azt Szalma Botond esete bizonyítja. Ő, aki pontosan azt mondta, ami végül megtörtént (innen lépj vissza a heroizmus mezőre), csak éppen rosszkor. Minden jó tett elnyeri a maga méltó büntetését.
4. Borókaizás
Bizonytalan vagyok a besorolásában, de azt hiszem, idetartozik az ún. borókaizás, ami elébb letilt egy diagnózist, majd szinte azonos tartalommal megismétli azt.
Tanulság: Traumatikus helyzet a bizonytalanság. Amikor bizonytalan a múlt jövője. Szalma Botond a karrierjét kockáztatta, mások csak azt, hogy túlságosan előreszaladnak, és hülyét csinálnak magukból.
A fenti traumakezelő módok nyilván bővíthetők, és egészen biztosan példák hosszú sorával illusztrálható még, hogyan viselkedik egy széles halmaz, amikor nem kap visszajelzést felülről arra, hogy mi a tuti.
Hárman négyfelé szaladnak tippmixszel a kezükben. A vehemensebbek azt kockázatot vállalva, hogy nem sikerül eltalálniuk az utóbb megszülető valóságot. Pláne akkor, amikor az uralkodó... szélirány szinte óránként változik a kitartás, a sérthetetlen, a nem-mondok-le és lemondok között.
De úgy ildomos, hogy szót ejtsünk azokról is, akik e viharvert időkben önmaguk tudtak maradni (mandiner, konzervatorium, jobbklikk, mos maiorum: Schmitt Pálnak le kell mondania), az elejétől a végéig képesek voltak ugyanazt az egyenes vonalat követni és fenntartani. Az egész vesszőfutás kezdetétől a végéig.
Mert ugyan kimondatott, hogy
Nekünk egyetlen barátunk van a mai világban: a valóság és a tények
de azért vannak olyan helyzetek, amikor nem lennék a tények helyében...
