A Vincent-blog elköltözött

Ez nektek vicces?

nem felejtünk.jpg

 

 


 

Jobban teljesít...


Orbán Pinocchio thumb.jpg

FRISSÍTVE!

Itt az újabb történelmi csúcs

A központi költségvetés bruttó adóssága: 2010. május: 19.933,4 Mrd Ft; 2011. május: 21.116,5 Mrd Ft; 2012. május: 21.180,9 Mrd Ft; 2013. május: 21.765,4 Mrd Ft; 2014. október 24.736 Mrd Ft;2015. június 6. 24 847 Mrd F

 

Szűjjé má'!
tumblr_nzd85jlxqr1qd6fjmo1_1280.jpg

 



 

Te már bekövetted?

 

Vincent tumblr Falus.JPG

 


 

Vincenzúra

Troll Vincent.jpg

Figyelem! A Vincent szerzői — főszabályként — maguk moderálják a posztjaikra érkező hozzászólásokat. Panaszaitokkal vagy a mellékhatásokkal a poszt írójához forduljatok!

Köszönettel: Vincent Anomália

Címkék

abszurd (39) áder (5) adózás (11) alkotmány (45) alkotmánybíróság (10) államosítás (7) arcképcsarnok (14) ascher café (24) a létezés magyar minősége (6) bajnai (16) bank (7) bayer (23) bayerzsolt (14) békemenet (7) bkv (7) bloglossza (14) borzalmasvers (156) cigány (7) civilek (5) civil társadalom (8) demokrácia (24) deutsch tamás (6) devizahitelek (9) dogfüggő (10) egyház (10) ellenzék (7) erkölcs (17) érték (19) Érvsebész (11) eu (13) eu elnökség (8) felsőoktatás (15) fidesz (76) fideszdemokrácia (7) film (12) filozófia (13) foci (12) focijós (19) focikvíz (54) focitörténelem (94) fritztamás (6) gasztrowhat (9) gavallérjános (10) gazdaság (8) gengszterkrónikák (14) gyurcsány (27) hangfal (98) heti válasz (19) hétköznapi történetek (32) hétvége (44) hoax (5) hülyék nyelve (16) hülyeország (165) idézet (768) igazságszolgáltatás (6) imf (26) indulatposzt (11) interjú (7) járai (12) jobbik (17) jogállamiság (33) kampány (12) kampányszemle (9) katasztrófa (5) katonalászló (21) kdnp (9) kétharmad (16) költségvetés (21) könyvszemle (9) konzervatív (18) kormányváltás (22) kormányzás (42) kósa (8) kövér (11) kultúra (21) kumin (14) lánczi (5) lázár jános (12) levelező tagozat (12) lmp (8) longtail (10) magánnyugdíj (25) mandiner (15) március 15 (8) matematika (9) matolcsy (44) mdf (5) média (48) melegek (8) mesterházy (7) mnb (5) mosonyigyörgy (7) mszp (32) mta (5) napitahó (7) navracsics (14) nedudgi (15) nekrológ (11) nemigazország (5) nemzeti együttműködés (5) ner (11) nyugdíj (5) oktatás (12) önkormányzatok (6) orbán (46) orbanisztán (15) orbánizmus (101) orbánviktor (65) országgyűlés (6) pártállam (23) politika (14) polt (5) program (9) retró (22) retro (115) rettegünk vincent (14) rogán (9) sajtó (22) sajtószemle (6) schmitt (38) selmeczi (8) semjén (6) simicska (7) sólyom (7) spoof (19) stumpf (5) szász (6) századvég (7) szdsz (9) szijjártó (16) színház (35) szlovákia (5) szszp (5) tarlós (12) társadalom (50) törökgábor modul (8) történelem (5) tudjukkik (22) tudomány (17) tüntetés (17) ügyészség (9) választás (37) vb2010 (19) vendégposzt (68) videó (11) vincent (10) Vincent szülinap (6) voks10 (7) vörösiszap (16) zene (23) Címkefelhő

Néhány szó a hajléktalanokról

2011.11.21. 12:27 | szempontpuska | 387 komment

Címkék: hajléktalan hajléktalanság hétköznapi történetek

A látszat ellenére ez nem egy ellenposzt. Se nem pro-poszt. Ezzel a két mondattal valószínűleg elértem az ellenkezőjét annak, amit akartam. Most már mindenki mégis eszerint olvassa a következő sorokat...

Ismét fellángolt a vita hajléktalanügyben. Még szegény József Attila szobra is belekeveredett. Politikai törésvonalak mentén csörtetik a kardot, de vajon ki tesz politikaivá egy alapvetően morális kérdést?

Tényleg máshogy kell-e viszonyulunk a sors körülöttünk élő számkivetettjeihez, aszerint hogy jobb- vagy baloldaliak, konzervatívok vagy liberálisak, hatalompártiak vagy -ellenesek vagyunk-e?

Azt hiszem, kell, hogy egy olyan erkölcsi vagy toleranciahatár, amelyen (szerencsére) csak kevesen képesek átlépni, ha megélhetésük, karrierjük, vagy megítélésük szempontjából ezt kedvezőnek ítélik. És ha már megtették — legyen az hiba vagy nem — nincs más választás: a baklövésből virtust kell csinálni.

A törésvonal azok között van, akik képesek átlépni ezt a határt, illetve akik nem. Hogy viszonyulunk a hajléktalanokhoz? Mielőtt folytatom, kérem, hogy most egy pillanatra mindenki nézzen magába!

Az az igazság, hogy nekem ez a hajléktalan-ügy valahogy évek (majdnem két évtized) óta valóságos őspara. Egy fejlett társadalom, wifi, mobiltelefonok, laptopok és internet, pityókás kenyér, meg az interaktív bernáthegyi kutya világában emberek (végső soron ugyanolyanok, mint mi. Mint Te, vagy én) éjjel fáznak, megfagynak, az életükért küzdenek.

Egy óra múlva már otthon ülök a meleg lakásba,n és nem is emlékszem. Ők még akkor is kinn vannak az utcán.

És ezt a problémát két évtizede nem tudja megoldani a társadalmunk. Itt halnak meg közöttünk, mellettünk. Jó esetben mentőt hívunk hozzájuk egy hideg januári alkonyon, mások csak elfordítják a fejüket, és a legtöbb, amit félhangosan megjegyeznek az annyi, hogy szegény szerencsétlen, vagy biztos részeg.

Hol volt még a hajléktalanok betiltása, amikor — méltatlanul hanyagolt — hétköznapi történetek c. sorozatunk egyik részben személyes gondolataimat megosztottam erről?!

A hatalom — a mindenkori — tehetetlenül áll a probléma előtt. Megoldani nem tudja, vagy talán nem akarja eléggé. Pedig elképzelhetetlen, hogy erre ne jusson elég pénz és energia. Olcsó lenne most példákat találni: hány lélegeztetőgép vagy futballstadion, esetleg Kerényi-festmény árából lenne megoldható (nem eltüntethető) ez a probléma.

Olcsó demagógia lenne megannyi más, hasonlóan égető problémára mutogatni, hogy de hát a rákos gyerekek, meg a munkanélküliek, meg a devizahitelesek...

Olcsó demagógia azt mondani: máshol is van ilyen, nálunk sokkal fejlettebb és gazdagabb országokban is.

És olcsó lenne úgy legyinteni, miszerint ezek az emberek alkoholisták, akaratgyengék, lúzerek, saját hibájukból keveredtek ebbe a helyzetbe — ergo nem a mi ügyünk. És különben is: zaklatnak, büdösek, kéregetnek, levet eresztenek.

Pedig a szolidaritáshoz, hogy valakit életben tartsunk, már nem is kell embernek lenni. Carl Sagan az evolúcióról szóló zseniális könyvében, az Éden Sárkányaiban bemutatja azt a jelenséget, hogy főemlősök is képesek ellátni élelemmel elesett, sérült, önellátásra képtelen faj- vagy hordatársukat. Gondoskodnak róla. Úgy tűnik, mi itt a városban lemondtunk erről a képességről.

Az hogy nincstelenek, hajléktalanok halnak meg, és ez természetessé, napi hírré válik, az a hatalom szégyene és a mi cinkosságunk.

A hatalomé (utoljára ismétlem: a mindenkorié), hogy nem tesz semmit. Nem tesz eleget. Az egyik verzió, hogy megrándítja a vállát és lózungokba menekül. A másik, hogy érzi: a hajléktalanok léte az ő szégyene is — és ezért betiltja, kriminalizálja őket. A klasszikus "tiltsákbe" — mintha ez bármit is megoldana. Hipokrita, álszent, szemforgató alapvetés — a közhatalmi problémamegoldás jolly jokere.

Ha nem látszik, akkor nincs is. Mint egykoron a KMK, vagy a szegénység. Magyarországon utoljára a Kádár-rendszer kezelte rendészeti kérdésként a hajléktalanok ügyét. Mert nem volt közömbös irántuk, hanem egyszerűen nem tudta felvállalni, beismerni, hogy ez a probléma létezik. Nem tudott szembenézni vele. Inkább betiltotta.

Amikor először jelent meg a hajléktalanok betiltásáról szóló hír a médiában, egyik (egyébként teljesen apolitikus) ismerősöm — aki életvitelével, értékeivel, gondolkodásmódjával a liberálisok toteme is lehetne — a facebookon ezzel osztotta meg az újságcikket:

Véget érnek a szembeköpködők

Ennyi. Ennyi volt a primér reakciója a kérdésre egy személyes élmény miatt, mert egy kéregető leköpte, miután megtagadta tőle az aprót.

Részéről a hajléktalankérdés és az összes homeless ki is volt pipálva. Amikor — úgy éreztem — muszáj volt kommentelnem, hogy drága Eszter, ez azért nem ilyen egyszerű kérdés, a posztot levette. De nem szólt róla, soha nem is beszéltünk erről.

Ugyanennek az alapvetően emberi intoleranciának a megnyilvánulását látom döbbenten, amikor — elvileg értékekkel rendelkező emberek — a hajléktalankérdésből csak annyit látnak, mennyit kell kerülgetniük a büdös földön fekvőket, át kell kelniük a tócsáikon, naponta útban vannak az asszonynak amikor arra megy a babakocsival, az aljasabbja pedig hamis dichotómiát vázol, miszerint aki a  rendőri intézkedést ellenzi, az voltaképpen helyesli azt, hogy fagyjanak meg/haljanak éhen. És e gondolathalmazát rózsaszínbe öltöztetett kutyák hegyibézésével illusztrálja, amolyan undergroundos jópofisággal.

De csitt! Megígértem, hogy ez nem lesz ellenposzt.

Három gyerekem van. Amikor még kisebbek voltak, ha a lámpánál megjelent egy Fedél Nélkült árusító, számonkérés vagy neheztelés nélkül rendszeresen megkérdezték a kocsiban, mennyit adtam neki.

Ennek soha nem volt olyan felhangja, hogy azt a százast miért nem nekem adod, most kértem tőled mobilt, I-Podot, rágót, cukorkát, vagy plüssakármit.

Én ennyit tudok tenni. Nagyon keveset. Aprót adni, cigivel megkínálni, váltani velük pár szót, de legalább — virtuálisan — nem beléjük rúgni.

Megtanulták, elfogadták: az apjuk ilyen. Ezt a példát akarom továbbadni nekik, és nem azt, hogy a szüleik káromkodva féltik őket a büdös, alkoholszagú, levet eresztő számkivetettől, akiben nincs annyi jó érzés, hogy ne a szemük előtt kukázzon, vagy legalább vonszolná el magát máshová megfagyni...

Mert az, hogyan viselkedünk az elesetteinkkel, nem politikai kérdés, hanem az emberségé.

A három gyerekből kettő 2014-re betölti a tizennyolcat.

Mikorra lesznek ők többségben?

süti beállítások módosítása