Örülünk, Vincent?

Kazahsztán felett száll a dal...

Troll proximity


Orbanisztán Infochart

P/c szerint a világ

  • Hibás feed URL.

Híres utolsó szavak

Rovataink

Viccországban Gengszterkrónikák Gasztrowhat Focitörténelem Borzalmasvers Hülyeország Színház A nap idézete Zene-bona


nem felejtünk.jpg

Jobban teljesít...


Orbán Pinocchio thumb.jpg

FRISSÍTVE!

Itt az újabb történelmi csúcs

A központi költségvetés bruttó adóssága: 2010. május: 19.933,4 Mrd Ft; 2011. május: 21.116,5 Mrd Ft; 2012. május: 21.180,9 Mrd Ft; 2013. május: 21.765,4 Mrd Ft; 2014. október 24.736 Mrd Ft;2015. június 6. 24 847 Mrd F

 

Szűjjé má'!
tumblr_nzd85jlxqr1qd6fjmo1_1280.jpg

 

 




 

Te már bekövetted?

 

Vincent tumblr Falus.JPG

 


 

Vincenzúra

Troll Vincent.jpg

Figyelem! A Vincent szerzői — főszabályként — maguk moderálják a posztjaikra érkező hozzászólásokat. Panaszaitokkal vagy a mellékhatásokkal a poszt írójához forduljatok!

Köszönettel: Vincent Anomália

Címkék

abszurd (39) áder (5) adózás (11) alkotmány (45) alkotmánybíróság (10) államosítás (7) arcképcsarnok (14) ascher café (24) a létezés magyar minősége (6) bajnai (16) bank (7) bayer (23) bayerzsolt (14) békemenet (7) bkv (7) bloglossza (14) borzalmasvers (156) cigány (7) civilek (5) civil társadalom (8) demokrácia (24) deutsch tamás (6) devizahitelek (9) dogfüggő (10) egyház (10) ellenzék (7) erkölcs (17) érték (19) Érvsebész (11) eu (13) eu elnökség (8) felsőoktatás (15) fidesz (76) fideszdemokrácia (7) film (12) filozófia (13) foci (12) focijós (19) focikvíz (54) focitörténelem (94) fritztamás (6) gasztrowhat (9) gavallérjános (10) gazdaság (8) gengszterkrónikák (14) gyurcsány (27) hangfal (98) heti válasz (19) hétköznapi történetek (32) hétvége (44) hoax (5) hülyék nyelve (16) hülyeország (165) idézet (768) igazságszolgáltatás (6) imf (26) indulatposzt (11) interjú (7) járai (12) jobbik (17) jogállamiság (33) kampány (12) kampányszemle (9) katasztrófa (5) katonalászló (21) kdnp (9) kétharmad (16) költségvetés (21) könyvszemle (9) konzervatív (18) kormányváltás (22) kormányzás (42) kósa (8) kövér (11) kultúra (21) kumin (14) lánczi (5) lázár jános (12) levelező tagozat (12) lmp (8) magánnyugdíj (25) mandiner (15) március 15 (8) matematika (9) matolcsy (44) mdf (5) média (48) melegek (8) mesterházy (7) mnb (5) mosonyigyörgy (7) mszp (32) mta (5) napitahó (7) navracsics (14) nedudgi (15) nekrológ (11) nemigazország (5) nemzeti együttműködés (5) ner (11) nyugdíj (5) oktatás (12) önkormányzatok (6) orbán (46) orbanisztán (15) orbánizmus (101) orbánviktor (65) országgyűlés (6) pártállam (23) politika (14) polt (5) program (9) retró (22) retro (115) rettegünk vincent (14) rogán (9) sajtó (22) sajtószemle (6) schmitt (38) selmeczi (8) semjén (6) simicska (7) sólyom (7) spoof (19) stumpf (5) szász (6) századvég (7) szdsz (9) szijjártó (16) színház (35) szlovákia (5) szszp (5) tarlós (12) társadalom (50) törökgábor modul (8) történelem (5) tudjukkik (22) tudomány (17) tüntetés (17) ügyészség (9) választás (37) vb2010 (19) vendégposzt (68) videó (11) vincent (10) voks10 (7) vörösiszap (16) zene (23) Címkefelhő

Tarlós és a hajléktalanok: újratöltve

2011.11.17. 17:16 | maroz | 8 komment

Címkék: tarlós társadalom hajléktalanság orbánizmus

Affinitásom a témához talán onnan ered, hogy nekem is megadatott az életem során megtapasztalni az erő sötétebb oldalát. Ugyan nem hajléktalanként, de valami hasonló. Tudom milyen fíling hetekig nem fürödni, egy hónapig hordani ugyanazt a gatyát, tudom milyen megtetvesedni és azt is tudom milyen érzés úgy aludni, hogy az emberen patkányok futkorásznak, bár ez ügyben nekem szerencsém volt, ötvenünk közül csak mintegy huszonöt embert harapott meg a patkány, minden második embert csak, és ez az élet  sötétebb bugyraiban egy egészen jó esély. Tehát hajléktalanok. Tarlós, még a megválasztása előtt az alábbiakat hazudta:

Racionális gondolkodást szeretnék vinni a főváros életébe, számolni fogok, a legegyszerűbb összefüggéseket nem hagyom figyelmen kívül. A működést és a pénzügyi helyzetet szeretném stabilizálni, odáig nyújtózkodni, ameddig a takarónk ér. És bevezetni egy világos kommunikációt, ami nem vezeti félre folyton az embereket - röviden szólva magyarul szeretnék beszélni.

Most nem szeretrnék azzal foglalkozni, hogy ez a „magyarul beszélés” mennyire jött be, az Új Színháztól az Alstom-ügyig szinte minden megszólalásból sistergett a racionális gondolkodás szülte világos kommunikáció, és a zembereknek még csak meg se fordult a fejében, hogy ő itten félre lenne vezetve, fogadjuk el, hogy ennek a hatalomnak a szóhasználatában a „magyarul beszélés” azt jelenti, amit kapunk: messze zengő kacsaseggeket. Most inkább arról szeretnék pár gondolatot csokorba fogni, hogy ez a hajléktalanság mintha túl masszívan állna ellen a racionális gondolkodásnak és a világos kommunikációnak, mint az egyéb ügyeink. És ez mintha egy egészen kicsit oldalfüggetlen lenne.

Az egyik oldalon a „konszolidál többség”, az úgymond „rendes emberek” érdekeire való hivatkozás a túlhangsúlyozott, erre a meglévő igényre játszott rá Tarlós is, amikor „magyarul beszélve” az alábbiakat mondta:

Ehhez szerinte néhány hiányzó elemet kell pótolni a hajléktalan-ellátásban: koedukált szállókat létesíteni a párok számára, gondoskodni a hajléktalanok biztonságukról akár hatósági úton is, a munkaképesek számára pedig - elősegítve a visszailleszkedésüket a normál életbe - közmunkákat szervezni. "Akik ezek után is folytatják azt az életmódot, amivel zaklatják az embereket a város funkcionális pontjain, nincs mese, azokat hatósági erővel el kell távolítani. Egy nemzet fővárosa nem arra való, hogy a konszolidált többség egész egyszerűen ne tudja használni"    

Ennek a megközelítésnek az a lényege, hogy a hajléktalanok deviáns dögök, akik nem is akarnak változtatni a helyzetükön, sőt, kifejezetten azért élik ezt az életformát, hogy ezzel a „konszolidált” többséget bosszantsák, így minden további nélkül indokolt és elfogadható a velük szemben alkalmazott hatósági szigor.

A másik álláspont a ló ellenkező oldala: aki fedél nélkül él az mind-mind áldozat, a sorsáért őt semmi felelősség nem terheli, és aki bármit is szóvá tesz a viselt dolgaikat illetően az fogja be a száját, mert az egy érzéketlen barom. Helyenként fasiszta. A hajléktalan jó, a hajléktalan szép, a hajléktalan egy illatos rózsa az urbánus szövetben, a hajléktalant szeretni kell, mert a hajléktalant szeretni az olyan liberális dolog. Aki nem szereti, az fasiszta.

A két, eléggé szélsőséges megközelítés között lenne egy tényleg racionális, az összefüggésekre is figyelő, őszintének is nevezhető narratíva, de az ilyesmire manapság nálunk nem igazán van kereslet. Pedig mint mindig, ebben az esetben is az igazság valószínűbb, hogy úgyszintén középen helyezkedik el. Nagyon nehéz ugyanis nem elfogadni azon emberek véleményét is, akik szerint igenis zavaró és nagyon kellemetlen az, ahogyan a hajléktalanok az utcán élnek. Vannak olyan viselt dolgaik, amelyekre nem lehet azt mondani, hogy rendjénvalóak lennének, a közterületen végzett szükségtől az italozó életmód pár kellemetlen velejáróján át sorolhatóak azok a problémák, amelyekre lehet ugyan sokmindent mondani, de hogy ezek ne lennének olyan tényleg valós és tényleg bosszantó jelenségek, amelyeket még csak leírni se volna szabad, szóval ez is egyféle túlzás. Mint ahogyan az is túlzás, hogy maguk a hajléktalanok egy picit se lennének felelősek a saját sorsukért, hogy ők vitán felül mind-mind egytől-egyig csak áldozatok lennének, akik, ha lenne egy jobb világ akkor boldogan költöznének hajlékba és élnék a „konszolidált” többség életformáját. Ezzel szemben hihetőbb az, hogy sokan közülük részben azért is kerültek az utcára, mert valamilyen szocializációs félrecsúszás miatt képtelenek arra, hogy bármiféle normát is elfogadjanak, képtelenek a legelemibb elvárásoknak megfelelni, és pont emiatt nem hihető az, hogy ha ők kapnának hirtelen egy lakást ne kerülnének pár hét múlva újból az utcára. Gondoljon bele a kedves olvasó, hogy mennyi rengeteg kompromisszummal, mennyi norma, írott és íratlan szabály elfogadásával jár már pusztán csak az a tény, hogy rendelkezik egy lakással. Strapa, valljuk be. Aki erre a sok-sok törődésre elszúrt szocializáció, vagy bármi miatt képtelen, az jó eséllyel fogja az utcát válsztani, és ez akkor is valahol részben az ő döntése, ha az idevezető úton a mások, alkalomadtán akár a társadalom társfelelőssége is megállapítható.

A „konszolidált” többség pedig éppen pont ebben téved, amikor is azt hiszi, hogy ezek a félrecsúszott életutak csak és kizárólag az egyénnek lennének felróhatóak. Megpróbálnak valamiféle „beleérzést”: ha én lennék a helyükben, mondják, akkor nem vakarnám a tököm egész nap az aluljáróban, hanem megfognék minden kínálkozó munkát, és már el is lehet ítélni a hajléktalant, hiszen bűnös ő, amikor nem teszi meg azt, amit én magam megtennék a helyében. Sajnos ez a fajta beleérzés ennél általánosabb, ugyanígy viszonyulnak sokan a többi kevésbé szerencséshez is, a tartósan munka nélkül élőkhöz, a szabolcsi zsákfalvak kilátástalanságában életüket éppen csak tengető cigány és nemcigány „konszolidálatlanokhoz”: én a helyükben bezzeg! Nos, a beleérzés az nem pont így működik. Ha már megpróbálom elképzelni, hogy „én az ő helyében”, akkor próbáljam meg teljesen.

Az „én az ő helyében” úgy kezdődne, hogy nekem ugyan voltak szerető és gondoskodó szüleim, gyerekszobám és megvolt a napi betevő bébipapim, ezzel szemben annak a kevésbé szerencsésnek mindez nem adatott meg. Az a kisded, velem ellentében egy szörnyű helyre pottyantódott: csonka család, vagy nem csonka, de főállású alkoholista. Hideg putriban ridegen tartott gyerek, vagy kap enni minden nap, vagy nem, ahogy pottyan. Mára verést dobott a gép, lehet, hogy holnap evést fog, de a verés az valószínűbb.

Az „én az ő helyében” úgy kezdődne, hogy nekem vannak kedves fényképeim magamról, amint az óvodában a közösség apró, de megbecsült tagjaként éppen én játszom a Didergő királyt a nagymamák által párás szemmel végignézett előadásban. Az a másik kisded is didergő királyt játszik, de abban a darabban nincs hepiend.

Az „én az ő helyében” úgy kezdődne, hogy Margit néni a buksimat simogatva tanítgatott a cicabetűre. Azt a másik kisdedet hátraültette az utolsó padba, mert zavart minket a tanulásban.

Az „én az ő helyében” úgy kezdődne, hogy az én fejemre otthon könyv esett, így von haus aus hozni tudtam azt a szükséges többletet, aminek a segítségével (plusz a szüleim erőfeszítése, különórák, biztatás, és ami kell, bármi, mert az nem lehet, hogy az én gyerekem ne kapjon meg mindent) olyan középiskolába kerültem, ahonnan szinte már piros szőnyeggel burkolt út vezet az egyetemre. Annak a másiknak pedig leginkább a vakolat hullott a fejére, és a nagy büdös „nincs!”. Kicsit még igyekezett a közoktatáson belül ideiglenesen megmaradni, de ezt úgy komolyabban már senki nem forszérozta, se szülő, se tanár, sem a társadalom.

Az „én az ő helyében” úgy kezdődne, hogy nekem vannak flancos diplomáim, eltöltöttem öt plusz akármennyi évet többnyire boldog és gondtalan egyetemistaként, míg az a másik jó eséllyel abszolválta élete első egy év négy hónapját.

Állok tehát itt, a mában és én úgy teszek, mint ha tényleg bele tudnám magam az ő helyébe képzelni. Mintha teljesen és totálisan csereszabatosak lennénk. Mintha annak a másiknak a sorsa semmi máson ne múlott volna, csak az akaráson. Nem akarta eléggé, és lám, most sem akarja. „Bezzeg én az ő helyében!”

Szóval az igazság az valahol középen lehet: nehezen fogadható el az az álláspont mely szerint takarodjon el a szemem elől az, aki nem úgy él, ahogyan szerintem élnie kéne, de az sem tartható, hogy csinálhasson mindenki azt a köztereinken, amit éppen csak akar. A hajléktalanságot meglátásom szerint felszámolni nem lehet, ezt a célt hiteltelennek tartom akkor is, ha az Európai Parlament tűzi ki, 2015-ös határidővel és akkor is, ha Tarlós ígéri meg, egy évessel, mert mink gyorsnaszád lennénk, vagy mi a rosseb:

Az Európai Parlament 2015-ig fel akarja számolni a hajléktalanságot, ehhez Budapestnek csatlakoznia kell. Reális ez a cél? - kérdezte a Közbeszéd. "Abszolút reális cél, biztos, hogy meg lehet oldani egy éven belül" - válaszolt a volt főpolgármester-jelölt.

Hogy mennyire volt ez a cél abszolút reális, azt az ígért egy év elteltével ítélje meg mindenki maga. Tehát mivel megszüntetni nem lehet, célként valami mást kéne kitűzni. Igyekezzünk csökkenteni a hajléktalanok számát, például, valamint azt, hogy ha már a sors hajlék nélküli életre kárhoztatta, akkor próbáljunk meg megegyezni velük, hogy ezt legalább egy csöppet kompromisszumkészebb módon folytassák. Legalább a jogos észrevételekre szülessenek valamiféle válaszok. Persze ez sem annyira egyszerű, mert lehet ugyan emberkedni, hogy ne brunyáljanak a kapu alá, de ha visszakérdeznek, hogy jó, jó, de akkor hová, nos, erre a kérdésre illene tudni mondani valamiféle hihető választ. És úgyszintén arra is, ha a koszosságukat kifogásoljuk. És így tovább. Közben pedig ne feledjük, hogy nincs királyi út, nincs, mert nem is lehet olyan cél, hogy mindenkinek csak jó legyen. A „még elviselhető rossz” azért jobb cél, mert legalább őszinte. Racionális, és nincs benne semmi félrevezető.

Szerencsésebb sorsú országokban már rájöttek arra, hogy a problémát könnyebb és hatékonyabb megelőzni, mint utólag kezelni. Nem nehéz belátni, hogy a hajléktalanná válás is egy folyamat, így ésszerűnek tűnik az az elképzelés, hogy egy korai monitorozó-megelőző rendszer segítségével kellene figyelni és még akkor beavatkozni, amikor még csak éppen megindult a zuhanás, de még nem fogott padlót a szerencsétlenebb sorsú embertársunk. Amikor például rácsapja egy ügyintéző a kisablakot egy szemmel láthatóan a végsőkig elkeseredett ember orrára azzal, hogy: NEM LEHET!!!, mert mondjuk az általa ismert protokollok szerint tényleg nem lehet, akkor a rácsapás mellett/helyett egyúttal át is irányíthatná ezt az elkeseredett és a kilátástalanság spiráljába zuhanó embert egy olyan szociális ellátó rendszerbe, ahol egy másmilyen elgondolás mentén talán mégiscsak akadna még egy utolsó, majd egy utolsó utáni, de tán még egy utolsó utáni utáni lehetőség is a számára. Erre, valamint arra, hogy akik már kint vannak az utcán, de jó lenne őket mégiscsak inkább behozni ott, ahol ezek a problémák régebb óta jelen vannak akadnak igen érdekes, alaposan kigondolt, sőt, kipróbált módszerek is, csak meg kéne ismerni őket, de. De ennek van egy komoly és súlyos akadálya.

Az, hogy mi, ki tudja miért, de szinte mindig pár iszonyúan szörnyű faszkalap esze után megyünk.

Miért nincsenek nálunk nevek? Miért nem azokra figyelünk ilyen kérdésekben, akikből kinézhető, hogy értenek is hozzá? Miért tűrjük el, hogy nálunk obskúrus ifjútörökök okossága legyen a mérvadó, akik minden komolyabb tudás és teljesítmény nélkül felszopták magukat a politikai ranglétrán és ész helyett most pusztán csak hatalmuk van? Miért tűrjük el, hogy nálunk „a” szociológus egy Hegedűs Zsuzsa legyen? Hiszen láthatnánk, ha akarnánk, hogy ez a súlyos probléma komoly embereket kíván, komoly emberek komoly munkájához pedig súlyos pénzeket kéne odatenni, és még akkor is hosszú évek, amíg mindennek eredménye, látszata is lehetne. Helyette tapsoljunk a zuglói seggarcnak, aki tél elején dózeroltatja le a hajléktalanok kalyibáit és einstandolja a koszlott ingóságaikat, mert az ő eszéből csak ennyire futja?

Egy politikus, egy Tarlós okossága abban állna, ha egyrészt befogná a pofáját, másrészt pedig megtalálná azokat a neveket, akik ezekben a súlyos kérdésekben értelmesen megnyilatkozhatnának. Ha megtalálná azokat az arcokat, akikre ő, a kérdéshez érthető okokból nem értő vezető a dolgok intézését, a probléma kezelését rábízná. De ezek még ehhez is hülyék. Helyette hazudoznak racionális gondolkodásról, egy év alatt megoldható problémákról, olyan kommunikációról, amelyik nem vezeti félre az embereket. A magyarul beszélésről hadoválnak és a létezés magyar minőségéről.

És mi mindezt eltűrjük. De legalább nem szó nélkül, bár a ius murmurandival eddig is milyen sokra mentünk, ugye.

· 1 trackback

A bejegyzés trackback címe:

https://orulunkvincent.blog.hu/api/trackback/id/tr453390285

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Könyörgésem meghallgattaték 2011.11.17. 19:08:33

Az égiek (és az IMF) meghallották a fohászom. Bevallom őszintén, nem hittem, hogy ilyen hangos, ilyen messzire hangzó volt a tegnapi segélykiáltásom az IMF felé. Azt meg végképp nem hittem, hogy ilyen hamar meghallgatásra talál. Mindenesetre örülök, ho...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Dr. simonmondja. · http://off.blog.hirszerzo.hu/ 2011.11.17. 19:09:36

Hát, nem tudom miért pont szociológusra bontod a problémát, mikor a kereszténydemokrata párt épp kormányon van.
Hol vannak a megtámogatott történelmi egyházak intézményei ?
Ne az elitgimiket stukkózzák arannyal, hanem a rászorulóknak nyújtsanak menedéket.
Asszem, ez egy hagyományosan egyházi tevékenység.
Az elveszettek lábraállítása.
Nem tudom, hogy a könyörületességből mikor lett vadásztársaság, de most aztán senki nem tartja vissza őket, hogy mutassák a morális válságból a kivezető utat.... ha még rátalálnak.

Husz_János_Puszita 2011.11.17. 19:29:21

Lenne egy kézenfekvő megoldás szerintem. Adott a közmunkaprogram. Miért nem lehet a keretében szociális terepmunkára átképezni arra alkalmas jelentkezőket? Hozzárendelni az integrációra fordítandó, 20 éve minden eredmény nélkül, ablakon kidobott milliárdokat. Ha most rögtön elkezdenénk, akkor is minimum egy generáció, mire valami halvány eredmény látszik szegénység fronton. Túl naiv vagyok?

JámborAndrás · http://magyarinfo.blog.hu/ 2011.11.17. 19:32:04

"A másik álláspont a ló ellenkező oldala: aki fedél nélkül él az mind-mind áldozat, a sorsáért őt semmi felelősség nem terheli, és aki bármit is szóvá tesz a viselt dolgaikat illetően az fogja be a száját, mert az egy érzéketlen barom. Helyenként fasiszta. A hajléktalan jó, a hajléktalan szép, a hajléktalan egy illatos rózsa az urbánus szövetben, a hajléktalant szeretni kell, mert a hajléktalant szeretni az olyan liberális dolog. Aki nem szereti, az fasiszta."
EZt meséld már el ki képviseli, kurva kiváncsi lennék? Mert én ilyennel nem találkoztam.

aronsatie 2011.11.17. 19:34:08

Nem értem, mennyiben releváns információ, hogy egy hajléktalan tehet-e a sorsáról vagy sem.

foolproof 2011.11.17. 20:18:36

Mr.maroz, affinitásod háborús emlék? Durva dolog lehetett, ha tudatuknál lévő emberek hagyták magukat így kiszolgáltatni. Egyébként madzsarországon ma minden qrva drága, az emberéletet leszámítva. Evvan, ha a balkáni tulokvér keveredik az északi szenvtelenséggel.

Csubakka Mrozsek · http://orulunkvincent.blog.hu 2011.11.18. 00:26:20

teljesen egyet értek maroz kollégával! a szociális ellátó rendszerben dolgozó barátom panaszkodott, hogy egymás után darálják be az évek óta működő intézményeket, olyan megalapozott tudású szakembereket rúgnak ki, akiknek a könyveiből tanítanak. itt is zajlik az einstand : ((

az egész egyház törvény körüli hercehurca is csak komoly múltú intézmények alól rántotta ki a szőnyeget.

nehogy már néhány idióta politikus, vagy akár én az utca embere mondjam meg mi a jó megoldás, amikor vannak szakemberek, akik évtizedeket töltöttek már el a probléma orvoslásával..

Csubakka Mrozsek · http://orulunkvincent.blog.hu 2011.11.18. 00:30:22

@Husz_János_Puszita: az ötlet nem is rossz, bár félek a szociális terepmunka nem biztos hogy egy sima közmunkaprogrami átképzéssel kitanítható. ezt évekig tanulják a megszállott emberek egyetemeken, fősulikon, hogy aztán elmenjenek 100 ezer Forintért a problémás emberek ügyes bajos dolgait intézni.

Husz_János_Puszita 2011.11.18. 15:28:22

@Csubakka Mrozsek:

A tanultak irányítanák, szerveznék a munkát. Gazdasági szakemberek segítségével, akik működő modelleket vinnének a projektbe. Nem csak közgazdászokra gondolok, akár munkanélküli gazdák, vállalkozók is lehetnek. Mint ahogy ezer évek óta a történelemben. Miért olyan nehéz ez nekünk? Még az állatok is tudják. A minap néztem a Natgeo-n, hogyan tanítja halászni az anyamedve a felnőtt bocsait. Először megmutatja nekik, megeszik amit fogott, de láthatóan jobban izgatja őket, ők maguk fogják ki a zsákmányt. Halat ad, de halászni is megtanítja őket. Közben őrködik, nehogy bajuk essék. Nincs ebben semmi bonyolult. Közös munka, sikerélmények . Nincs annál nagyobb motiváló erő.