A 2011-es közgazdaságtani Nobel-díjat Thomas Sargent és Christopher Sims kapta.
Mindketten makroökonómiával foglalkoznak, munkásságuk megkerülhetetlen mérföldkő a közgazdaságtanban: nem csak fontos összefüggésekkel gazdagították tudásunkat, de ő rakták le annak a nyelvnek az alapjait, amit ma a makroközgazdászok beszélnek.
A közgazdászok szeretik a gazdaságról alkotott modelljeiket tesztelni, cáfolni, továbbfejleszteni, és megfelelő gazdaságpolitikai megoldásokat találni a felmerülő problémákra. Ehhez fontos lenne megérteni az ok-okozati kapcsolatokat, amihez főképp történeti adatsorok állnak rendelkezésünkre. A helyzetet nehezíti, hogy a gazdaság igen komplex rendszer, és nagyon nehéz elválasztani az okot az okozattól. Mondhatjuk-e például, hogy az expanzív fiskális politika (legalább átmeneti) gyorsulást hoz az gazdaságba pusztán azért, mert az egyik esemény követi a másikat? Nagyon fontos felismerés volt annak belátása, hogy nem feltétlenül: ha például pont a recesszióban lévő gazdaságok lépnek az expanzív fiskális politika útjára, ok-okozati összefüggés nélkül is előállhat a fenti megfigyelés. A helyzetet bonyolítja, hogy a gazdasági szereplők előtekintőek: a fogyasztók, cégek, az állam, és a jegybank gazdaságpolitikáját mind-mind befolyásolja az, hogy mik a várakozásaik a többi szereplő viselkedéséről és a külső sokkokról, és e várakozások nélkül nem lehet konzisztens modelleket alkotni.
Az ökonometria (a statisztika közgazdaságtanra specializálódott alterülete) az 1970-80as évek előtt nagyon keveset tudott mondani ezekről a kérdésekről, mert nem álltak rendelkezésére a megfelelő identifikációs módszerek. A két díjazott munkássága komplementer módon járult hozzá a terület fejlődéséhez: Sargent megmutatta, hogyan lehet strukturális modelleket az adatokkal összevetni és tesztelni, alapvetően átformálva a makrokökonómai gondolkodást, míg Sims a vektor-autoregresszió (VAR) segítségével lehetővé tette a fundamentális sokkok identifikációját egy egyszerűen becsülhető és értelmezhető fogalomkeretben. Módszereik ma a közgazdászok standard eszköztárának részei, könyveik ott vannak a kutatók polcain, és nem nagyon van olyan komolyan vehető empirikus makróökonómai elemzés, ami meg tudna lenni használatuk nélkül — a jegybankok például rutinszerűen használják ezeket a módszereket.
Kétségkívül igaz, hogy elsősorban módszertani, a szakmán kívül nehezen kommunkálható eredményekről van szó, de nincs közgazdász aki kétségbe vonná hogy mindketten régen megérdemelték a Nobel-díjat. Mindkét tudós olyan magokat vetett el, amikből azóta erdők nőttek ki, és mindketten ma is aktívan gyarapítják a közgazdaságtant: Sargent például sokat foglalkozik a modellbizonytalansággal, Sims pedig a korlátozott racionalitás egy új alterületét hívta életre.
(Akit érdekel: Riksbank mélyebb összefoglalója a két díjazott eredményeiről)