Nem, nem az izraeli labdarúgó válogatottról fogok írni. Hanem erről a cikkről.
Szegény Kocsis Zoltánnak sikerült azt nyilatkoznia, hogy az ő zenekarában 11 darab zsidó van. Amiről persze mindenkinek a klasszikus Kennedy-Hruscsov vicc jut eszébe, kivéve persze talán Kocsis Zoltánt. El nem tudom képzelni, hogy mit érezhetett a Süddeutsche Zeitung újságírója, ilyet azért nem gyakran hall. Nem akarok most lovagolni a 11 zsidós szövegen, címnek végül is jó.
És nem, nem fogom bántani Kocsist az interjú miatt: szerintem egy olyan kaliberű művész ,mint ő, megengedheti magának, hogy időnként zöldeket beszéljen. Magyarországon van Írószövetség és Szépírók Társasága, Magyar Teátrumi Társaság és Magyar Színházi Társaság, Professzorok Batthyány Köre és Professzorok az Európai Magyarországért Egyesület. Magyarország egy ilyen ország, és most egy kicsit még ilyenebb lesz.
Kocsis Zoltánnak pontosan ugyanolyan joga van jól éreznie magát Magyarországon, mint Fischer Ivánnak rosszul. Csak éppen van egy furcsa megjegyzése Kocsisnak a Nemzeti Filharmonikusok növekvő támogatottságáról. Ő ezt elvárja a kormányzattól. Ami rendben is lenne, de éppen most vettek el a Fischer Iván vezette Budapesti Fesztiválzenekartól 175 millió forintot. Minden elvárás egyenlő, de azért úgy látszik vannak egyenlőbb elvárások.
Nem, nem tollas a hátam. A kormányzat elvárja a támogatottjaitól, hogy lojálisak legyenek. És Kocsis Zoltán most egy kicsit lojálisabb volt a kelleténél. Még abban sem vagyok biztos, hogy ez neki olyan jól esik. Kocsis Zoltán és Fischer Iván konfliktusa elég súlyos évek óta. Fischert és testvérét, Ádámot oda sorolják, Kocsist eszerint ide. És most az ide jelenti a pluszokat a támogatásban, az oda pedig a mínuszt.
Nyíri Kristóf akadémikusnak is valahogy most jut eszébe az, hogy ő tulajdonképpen mindig is érdeklődött a konzervativizmus iránt, és kiválóan megfelelne konzervatív csúcsértelmiséginek. Nyíri nem Kocsis Zoltán: neki kevesebbet engedek meg. Szerintem egy ex munkásőr, aki a Kádár-rezsim hivatalos filozófiatörténetét írta, járjon egy kicsit kevesebbet a napon.
Színházigazgatók találják ki, hogy mostantól szakítanak az európai trendységekkel, és helyette nemzeti elkötelezettségű, konzervatív színházat fognak csinálni. Egészen tehetséges színházi emberek vadulnak meg, és kezdenek borzasztó baromságokat összehordani (pl. Vidnyánszky Attila).
Nem, azt sem hiszem, hogy ez most kezdődött. Gyurcsány Ferencnek is voltak preferenciái. 2011. március tizenötödikén nagyon érdekes Kossuth-díjakat fognak átadni, de azért emlékezzünk arra, hogy Gálvölgyi művész úr is megkapta a maga Kossuth-díját, és Sas József is elég közel volt hozzá. Tamás Gáspár Miklós 2005-ben teljesen hivatalosan a filozófiai tudományok doktoraként kapott középkeresztet, és hát nem egészen volt az. Ez a 2005 volt Gyurcsány nagy éve.
Azért Nyíri is kapott egy tiszti keresztet, és Kocsis Zoltán is egy második Kossuth-díjat.
Most új díjakat adnak, új támogatásokat, most már Budai Gyulának hívják a Keller Lászlót, és aki nem lép egyszerre, arról hamar megírhat valamit a Magyar Nemzet. Egyelőre csak a filozófusokról, a hárfások később jönnek.
A tizenegy zsidó — nem tíz és nem tizenkettő — persze nincs veszélyben. Feltéve, hogy nem nyilatkozik valami butaságot, ha tudja, hol a helye.
Kocsis Zoltán és Schiff András most látványosan különböző oldalon áll, és ez megnyugvással tölthet el mindenkit, aki szereti, ha az emberek oldalakon állnak, és ennél többet nem kell tudni róluk. A Süddeutsche Zeitung olvasói is értik már a mi országunkat a tizenegy zsidóval, az ízig-vérig európai sajtótörvényünkkel, az orgoványi erdővel, őket már nem fogjuk meglepni. Ők is tudják, hol a mi helyünk.
