Ma Kötcsén Orbán Viktor eligazítást tartott az ő értelmiségének, Lánczi Andrásnak, Kerényi Imrének, Schmidt Máriának, Kovács Ákosnak és annak a valaminek, ami az egykori Eperjes Károly színművészből megmaradt. Ez ma az egyik Magyarország legfontosabb híre.
Van egy másik Magyarország is, ahol az Ónodi Eszter énekel az Európa Kiadóval, ahol a Scherer és a Mucsi bohóckodik a Katona Lászlóval, ahol Bezerédi Zoltán Esterházyt mond egy hajdani kicsi színházban, ahol Zsámbéki Gábor instruálja Jordán Adélt és Stohl Bucit a IV. Henrikről, és ahol... a Lovász mesél a hipervéges gráfokról. Tudom, a hipervéges gráfok egy kicsit meredek dolog a Zsámbéki, az Ascher és a Máté Gábor után, de az én Magyarországom már ilyen. A másik Magyarország, az énmagyarország legfontosabb híre, hogy rengeteg külföldi fiatal jött Magyarországra egy nyári iskolára, hogy gráfokról, csoportokról és a véletlenről tanuljon meg mindenféle dolgokat.
Igen, a Lovász László a hipervéges gráfokról és a hipervéges graphingokról beszélt ezeknek a fiataloknak. Nekem az a hipervéges gráf olyan, mint a Zsámbékinak a IV. Henrik, de talán még olyanabb. Itt volt Yuval Peres és Russ Lyons (utóbbiról egyszer írtam egy posztban), akik effektíve legendák, és a szofikcsoportokról beszélt a Benjy Weiss, dittó legenda, aki a nevüket is adta ezeknek a csoportoknak. Igen, az is egy IV. Henrik, a szofikcsoport, ahogy ott ültem a gép előtt, és megpróbáltam kitalálni, hogy most tényleg mi a bánatos istennyiláról beszélünk, és egyszer csak megtaláltam a Benjy Weiss cikkét, most komolyan, valami indiai újságban volt, hogy találtam meg, hogy jöttem rá, hogy ez az, amit csinálunk, ne kérdezzék, egyszer csak ott volt előttem, és arra gondoltam, hogy most valami olyasmi történt, ami megváltoztatja az életem. És egyébként tényleg.
Ha Magyarország a ritka gráfokról szólna, akkor nagyjából mi lennénk a Svájc. Ha Magyarország csak Kötcséről szólna, akkor nagyjából Észak-Abházia vagy Dél-Oszétia lennénk, esetleg valamelyik Kongó, Különkongó without the charm. A mi népünk ragaszkodik ehhez a Különkongóhoz, és bár egyáltalán nem tartom tiszteletben a mi népünk ilyetén ragaszkodását, mégis, mit tehetnék. Annyit tehetek, hogy pontosan annyira ragaszkodom az énmagyarországomhoz, mint ők az ő magyarországukhoz a kötcsemagyarországhoz, a különkongóhoz.
