Tisztelt Magyarország,
Tudom, Magyarország a magyaroké, vagy fordítva, már nem emlékszem pontosan. Én tehát nem tartozom Önhöz, nem vagyok az Öné, és Ön sem az enyém, csak úgy miheztartás végett írok Önnek. A vagonokról lenne szó és a vagonok végállomásairól.
1944-ben Ön több százezer embert, aki abban a téves hiszemben élt, hogy Önhöz tartozik, vagonba zárt és elfelejtette velük közölni a vagonok végső állomását. Mindenkinek meg kell halnia egyszer gondolta Ön, és ezeknek az embereknek - akiket előzőleg gondosan kitörölt magából, hogy nyomuk se maradjon, akkurátusan elvette mindenüket, hiszen már úgy sem lesz szükségük rá - éppen akkor kellett meghalniuk.
Ön valahogy rászokott arra, hogy a vagonokba zárt embereket tévesen tájékoztatja a végállomásokról. Ön elég különös szokásokat alakított ki, ezen különös szokások közé tartozik az is, hogy Európa védelmezőjének nevezi magát. Furcsa testtartást szokott felvenni ilyenkor, némileg bizalmaskodó hangszínt, kopott, kikönyökölt zakót és egy elég sajátságos illatot, amely a kollektív has irányából tör fel, azon has irányából, amely has egy bizonyos Bertolt Brecht szerint előrébb való, mint a morál.
Ön szereti felrakni a lábát a kanapéra, mindig mások kanapéjára, és az olcsó alkoholok által fűtött különös orgánumával szívesen dicsekszik azzal, hogy milyen jól teljesít. Nem világos, hogy hol és miben, és, hogy őszinte legyek, nem vagyok benne biztos, hogy el akarom képzelni Önt, amint éppen teljesít.
Ön takarékos ember, tudja, hogy gyémántboltot kell vásárolni a családnak, néhány megyényi földet, fitneszvilágbajnoknőt, pár stanicli nyilast, Önpárti napilapot, harmincezerért posztot, csak az ízéért, nem juthat mindenkinek, és talán nem is lenne helyes, ha azok az emberek, akik különben is meggebednek, feleslegesen nagy összegekért gebednének meg. Ön a magyaroké általában, de talán vannak magyarok, akik kicsit jobban birtokolják Önt az átlagosnál, akiknek a szép csillogó orcája is jobban hasonlít az Ön piros pozsgás ábrázatához.
.......................
Én csak arra bátorkodom figyelmeztetni Önt végtelen tisztelettel, hogy Ön azoknak a pénzéből méltóztatik élni, és, ahogy Ön mondja "teljesíteni", akik nem feltétlenül szeretnék ha Ön megvédené őket, ezzel szemben elég határozottan igénylik, hogy tartsa be a házirendet. Az pedig úgy kezdődik, hogy Ön soha többé nem hazudik a vagonok végállomásáról a bevagonozottaknak. Nem hiszem, hogy ez olyan komplikált dolog lenne, hogy ne lehetne megjegyezni.
Mielőtt a külvárosi vendéglátóipari egységekben edzett hangján ordibálni kezdene és falhoz vagdosná az elbirtoklás útján szerzett porcelán étkészletet, kérem nézzen a térképre és törölje le róla a galambszart. Talál alatta valamit, amelynek a körvonalai ismerősnek fognak hatni.
