Mondhatjuk, vége nyáridőnek; ideje visszatérni normál üzemmódba. Semmiképpen sem nevezhető azonban normálisnak az a boldogság, hogy végre! hozzájutottam Katona László: Térj magadhoz édes Hazám! című kötetéhez (Budapest, 1992, a szerző magánkiadása). Hadd osszam meg Veletek (különösen a 4. versszak végén érzett) lelkes örömömet:
MAGYAR GYERMEK VAGYOK...
Magyar gyermek vagyok,
e néphez tartozok;
Hazámhoz, népemhez
mindig hű maradok!
Itt dolgozik Apám,
itt nevel az Anyám;
szépre, jóra tanít
engem a Nagymamám!
Szülőfalum tornya
mutat a magasba;
és hív a templomba
annak a harangja!
Tisza—Duna tája,
Kárpát koszorúja;
összefűz bennünket
mint madárt a szárnya!
Ezeregyszáz éve
itt él magyar népem;
jóban, és balsorsban:
ezért kedves nékem!
Dúsan termő rónák
termésüket ontják;
mezőin legelnek
ménesek és gulyák!
Napsütött Hortobágy,
s Balaton mint egy lány
mutogatja magát;
kedves Magyarország!
E Hazát szeretem,
itt élem életem;
soha el nem hagylak
Hazám és Nemzetem!
