A nemzeti együttműködés kulturális életünket is átszellemíti, és ettől Magyarország "szellemiekben" is egyre jobban teljesít. Ennek első szakasza — ahogyan ez a fülkén kívüli forradalmak után is szokásos — a mennyiségi (extenzív) fejlődésé: amíg korábban csak az országnak (a múlt század első harmadától egyes, elszakított részeinek) volt himnusza, most már a városi vezetők is törexenek az őket támogató egység efféle, verses megjelenítésére. Természetesen — miként annyi másban — ebben is Debrecen jár az élen. Nekünk, elmaradottabb régiókban élőknek jóformán nem is marad más dolgunk, mint hogy csodáló tekintetünket az élcsapatra függesszük, lépteinket pedig a csasztuska ritmusához igazítsuk — bár ez utóbbi, amint alant láthatjátok, nem is oly egyszerű.
Jantyik Zsolt: Debrecen himnusza
Miért ne lehetne úgy, ahogyan kéne?
Miért úgy legyek boldog, hogy aztán mégse?
Debrecenbe kéne menni, ott is boldogabbnak lenni.
Ennyi. Szeretni.
Jó vagy rossz-e, csúf vagy szép,
úgyis Isten osztja szét,
nem az én dolgom ítélni,
én csak úgy szeretek itt élni.
Annyi édes mozdulásból épült fel ez a város,
áldott nevet adott hozzá a sors.
Két kezével szórja ránk az idő az igazságot.
Én nem szeretnék nem szeretni,
Magyar szeretnék maradni.
Ennyi. Szeretni.
E magasztos költeményről viszonylag objektív, bár fájó helyesírási hibákkal terhelt elemzést olvashattok Vendéghy Kornél tollából. A jól értesült elemző egyúttal arról is tájékoztat, hogy ez a szép vers nem valami spontán felbuzdulás terméke: a város 2 millió forintot fizetett érte a jeles művésznek. A meglehetősen korrekt eszmefuttatást mindössze annyival egészíteném ki, hogy bár a vers formája valóban szabálytalan, a soroxámának megoszlása arra enged következtetni, hogy a neves költő alighanem ún. "petrarcai szonett" alkotásával próbálkozott, csak éppen:
* nem tudta, hogy abban nem csak a soroxáma kötött, de a rímképlet is;
* fogalma sem volt arról, hogy a szonett és a himnusz az két teljesen különböző költemény; alighanem úgy gondolta, hogy a szonett az afféle "elegáns vers", és ennyi pénzért ő "elegáns" akart lenni. Rejtő ezt (miként a köpcös öltözködését) "kültelki eleganciának" nevezte volna.
Nehogy véletlenül azt gondoljátok, hogy ez valami elszigetelt jelenség, tájékoztatlak Titeket, hogy van már himnusza olyan további, úgyszintén élenjáró településeinknek is, mint például Albertirsa vagy Monor. Bár ezek a himnuszok valójában indulók, az vesse alkotóikra az első követ, aki képes pontosan különbséget tenni e két, egyaránt magasztos verstípus között (aztán a második hajításának jogát engedje át nekem, mert nagy ám a késztetés).
Nem tudom megállni, hogy ne csatoljak ide még egy "települési" záró verset. Igaz ugyan, hogy ez nem himnusz — de Katona László írta!!!
Negyvenkét évvel a Világégés után
„ABLAK”-ot nyitottak Pincehely faluján !
Friss szelek ózona járja a községet,
melyből erőt szívnak elfáradt emberek !
De, köztük mit látok ?! Sokan csak SZELLEMEK,
kiknek a homlokán aranybetű remeg !
Eddig eltiporva, nevüket sem tudva
feküdtek föld alatt, szanaszét szóródva !
Szörnyű Világégés őket FRONTRA küldte,
tizenötmillió magyar „érdekében” !
Felvidék és Bácska, azután jött Erdély;
majd külső parancsra Szovjet ellen küldték !
A „nagy POLITIKÁT” mindig fent főzik ki,
míg annak számláját a NÉP fizeti ki !
Így lett ÁLDOZATTÁ FÉLMILLIÓ magyar,
melyből több százezret idegen föld takar !
Ezek után újra, új „BÉKÉT” diktáltak,
több millió magyart újra elcsatoltak !
Itthon MEGTILTOTTÁK anyának, árvának,
hogy MÁRVÁNYT állítson fiának, apjának !
Több, mint negyven évnek kellett így eltelni,
hogy EMBERI-ÉRZÉS kezdjen újra élni;
hogy a Nemzet sírján új remény fakadjon;
hogy Pincehely község „ABLAKOT” nyithasson !
Most, EZERKILENCSZÁZNYOLCVANHETES évben
Halottaknapján már gyertya lángja éghet !
ELESETT KATONÁK: fiak, férjek, apák
szelleme ébredhet, visszakapja jogát;
Pincehely községben nem szégyenkezik már !
Kérdem ezek után, és nem véletlenül:
„Hogy élhettünk eddig ilyen LELKETLENÜL ?!”
„Mikor nyílhat „ABLAK” az egész Országban ?!”
„ELESETTEK vére mikor lesz szent, s drága ?!”
„NEVÜK mikor kerül emlékműbe vájva ?!”
SOHA nem volt ilyen EZERÉVÜNK során,
hogy az ÁLDOZATOT cserbenhagyjuk gyáván !
Török megszállhatott, labanc elnyomhatott;
elesetteinktől el nem tántorított,
és lelkünk mélyéből ki nem fordíthatott !
