Vitéz Kőbányai Világos műve:
A vincentek között időről időre elindul a vita, hogy milyen program mentén kellene is megújítani / élhetővé tenni, satöbbi kicsiny hazánkat (különben meg fiatalon nehéz jó melót kapni Nyugaton, öregen meg már menjen a rosseb). Egységes álláspont persze nincs, ám mintha elvárás az lenne (mármint a politikai elittől). Persze egység ebben sincs. Kétség, az van.
Az alábbi — vitaindítónak szánt — posztkísérletben amellett szeretnék érvelni, hogy édes mindegy, hogy a kormányra készülő erőknek van-e átlátható, átgondolt, végrehajtható, sőt esetleg szimpatikus programja. Egyszerűen mindegy.
Ennek két oka van:
1. Látható, hogy Magyarországon max. néhány értelmiségit, továbbá esetleg néhány, még az értelmiségieknél is jobban nekikeseredett lőtéri kutyát érdekel a kormányozni készülők programja. Ha lenne, feltehetően kevesebben olvasnák, mint ahányan Róka Horstnak komolyan elhiszik, hogy a kerámia serpenyőbe aztán tényleg nem ragad oda semmi (továbbá hogy az ár, amit mond, az alacsony). Átkozhatjuk a népet persze, de tán jobb beletörődni, vö. racionális tájékozatlanság. Egyszerűbb elfogadni pár lózungot (ha jobban szeretjük, egy ideológiát), és mögé képzelni… azt, amit jobban szeretünk.
2. A jó kormányzás kulcsa szerény véleményem szerint nem elsősorban a kormányzás tartalma, hanem a módja. Na, ezt szeretném részletezni alább.
Először is, miért nem a tartalom? Azért, mert négy év egy jó csomó szempontból marha hosszú idő. Aki azt állítja, hogy 2006-ban előre látta a Lehman Brothers csődjét, az hazudik — és különben is, miért nem szólt?! Így aztán választáskor azt sem lehetett előrelátni, hogy kis hazánknak egy teljes egészében megváltozott környezethez kell alkalmazkodnia (gazdaságilag mindenképp, de hosszabb távon mindenhogy máshogy is). Persze ez egy szélsőséges példa, de hasonlók minden ciklusban esnek. Erre képtelenség tervezni, programot írni. Azt szvsz tényleg nevetséges elvárni, hogy a kormányra készülők (~kerülni akarók) az összes lehetséges (vagy legalább kicsit is valószínű) szkenárióra tervezzenek, arra tervezni meg, hogy „ha egyébként minden jól alakul, akkor” meg úgyszintén felesleges (ha minden jól alakul, akkor egy abszolút töketlen társaság is lehet sikeres, lásd 2002–2006).
Na és akkor most eljutottam a lényeghez! Miért a mód? (Ismét, hangsúlyozottan csak szerintem) a kormányzás minősége elsősorban azon múlik, hogy az előre nem látható eseményekre (amelyek ugye minden kormány összes szekrényében ott csontvázkodnak) a kormány hogyan képes reagálni.
Úgy tűnik, hazánkban a fő probléma az, hogy nem egészen világos, mikor kinek kéne reagálnia. Beüt a világválság? Miniszterelnök fel-le, majd balra el, nincs két kormánypárti politikus, aki képes lenne legalább kb. ugyanazt mondani. Leminősített minket a S&P-tól a szomszéd kínai büfésig mindenki? Miniszterelnök fel-le, majd balra el, nincs két kormánypárti politikus, aki képes lenne legalább kb. ugyanazt mondani. Kiderült, hogy SP elnök, igazából Idegen Toll törzsfőnök? Miniszterelnök fel-le, majd stb. stb.
Na most az, hogy ilyen esetekben kinek a keze ügyében milyen gomb van, és mikor nyomhatja meg, na az marhára elsősorban szervezeti kultúra kérdése, nem pedig programé. Programból ilyenkor pont elég lehet annyi, hogy a gombnyomkolászók tartsák kb. szem előtt a fent már említett pár lózungot.
A „nincs kire szavazzak” című klasszikus ebből a szempontból úgy vetődik fel, hogy jelenleg választhatunk:
1. 1 db vezérelvű, hívő bandából, ahol csak a vezér dönthet, kivéve, amikor nem, és csak a vezér felelős mindenért, kivéve a rossz dolgokat.
2. 1 db mutyiklánból, ahol a kérdéseket lassan és keservesen döntik el, rendszerint homályos csoportérdekek mentén, minő szerencse, hogy a csoportok egyetlen közös érdeke, hogy lehetőleg elkenjék a felelősséget.
3. 1 db bázisdemokratikus kommunából. Pillanatnyilag ez tűnhetne a legszimpatikusabbnak, hiszen itt mindenki felelős (és ez jó is, amíg tényleg így van). Azt azonban nem szabad elfelejteni, hogy a döntéshozatal kulcsa itt könnyen lehet valamiféle informális tekintély, aki aztán felelőtlenül nyomkolászhat, hiszen neki formálisan nincs (akkora) hatalma (vulgo: nem látok a gyanútól, hogy előbb-utóbb édes mindegy lesz, hogy ki a frakcióvezető).
4. 1 db úriember ilyennel nem foglalkozikból.
Nos ezek közül egyiktől se várhatjuk igazából, hogy hatékonyan döntsön.
Erős a gyanúm egyébként, hogy valami ilyesmi gondolatmenet játszódhat le a Bajnaira váró egyszeri magyar választó fejében. Ő is csak pont annyit csinált, hogy lehet tudni, hogy egyáltalán mit csinált (vulgo: tőle valami ilyen idealizált, menedzsmentszerű kormányzást várunk). Ez nem sok, de több mint a semmi. (Bár én nem vagyok róla meggyőződve, hogy 4 évig tudná produkálni ugyanazt, főleg, hogy ezúttal esetleg még döntési helyzetbe is kerülhetne, de az ember amíg él, önigazol.)
