EGY OSTOBA HIVATALNOKHOZ
Megírtam versemet s ön ki oly parány, hogy egy kicsiny veréb sem méltatná kalpagját
arra, hogy lepökje, bátorságot veve s mit pennámmal égre fösték azt kitörlé. Akarszik-e ily
módján perelni vélem ? Vagy netán így óhajtá megszolgálni rozsdás garasát mit ura vetett
elé ? Én véremet ontottam a hazáért, és nem tűrhetem, hogy egy kurafi censurázza szóm,
s mit leírtam haramjaként lopja el. S ily módon veté csüggedelembe nemzetem, hisz
polgártársim japáni távolbagondolók előtt figyelék mit én Petőfi Sándor, s nem ön a
névtelen eb ira. Szent szabadságunk elvételében én cinkos nem leszék. És ha a mennyek
nagy firmámentuma szakad le, én akkor sem fogom a kutyák dalát énekleni. Ha én azt
írám, hogy tettre ifjak, tettre végre, akkor azt gondolám, és ön porrbadurrantó
senkiház' uram, azt tisztelé vagy úgy orrba bökém, hogy fájni fog. Európa egykoron
büszkén nézett nemzetünkre, ma szomorún lesé nyamvadásink. Én ebben szerepet el nem
játszék, nevem tiszta maradszik, és szóm az önféle eb nem tagadhatja el soha.
Petőfi
