Már megint nem tartom egy ígéretemet: a szaknyelvek ekézését jövő héten folytatom (ha esmég közbe nem jön valami). Most ugyanis új év van, és ha újév, akkor újévi beszéd, amit hagyományosan a köztársasági elnök tart.
Tudjuk: nem akármilyen köztársasági elnökünk van, hanem olyan, aki megválasztása után (a beszédes nevű Budai Polgárnak interjút adva) kifejtette hogy ebbéli minőségében fő feladata (mondhatnók, küldetése) a magyar nyelv védelme. Nyelvünk tisztaságának megőrzését tekinti mindennél fontosabb kihívásnak, köztársasági elnökként gondolkodásának középpontjába a magyar embert állítja. "A magyar emberek szép beszédéért, a fiatalok és idősek egészségéért, az oktatásukért és az egész nemzet összetartozásáért fogok dolgozni" — hangsúlyozta Schmitt Pál. Amint összegezte, Göncz Árpád a demokratikus intézmények stabilizálásában jeleskedett, Mádl Ferenc az oktatás, a tudomány és a kutatás támogatásáért, Sólyom László pedig a fenntartható fejlődés és a környezettudatos gondolkodás elterjesztéséért, valamint a határon túli magyarság elismertetéséért tett nagyon sokat — ő pedig a magyar nyelvért kíván.
Lássuk hát, milyen is az a magyar nyelv, amit meg kíván védeni tőlünk?
"Ne fogadjunk meg semmit, ne fogadkozzunk, csak tegyük a dolgunk bölcsességgel, emberséggel." — kezdi a 3. bekezdést. Megállapíthatjuk, hogy a schmittmagyar nyelvből eltűnt a felkiáltójel. Nincsenek felszólító mondatok — valszeg azért, mert senkit nem kell felszólítani semmire: Orbán Viktor kijelenti, hogyan vannak a dolgok, és akkor azok úgy vannak. Ha azt mondja, felfelé esik a kő, ha azt mondja, szétnyílik a tenger. Nem kell rászólni, hogy "Múkodj!" — teszi a dolgát önként, saját akaratából.
"... összefogást mutatott a nemzet, mely nem kérdezett származásról, anyagi helyzetről, csak adott..." olvashatjuk a következő bekezdésben — és nem, itt nem akarom a mely kérdőszó és az amely vonatkozó névmás kapcsolatát taglalni: az egy bonyolult ügy. Egyébként is, amint később láthatjuk ("a munkáról, melyet megtettek"), a vonatkozó névmás mibenlétével és használatával elnökünk nincs tisztában. Ne szőrözzünk ezen: mindenkinek vannak gyengéi. De hát van itt két másik olyan dolog, amit szóvá kell tennünk.
*Az egyik a hagyományos magyar nyelvtől oly idegen segédigés szerkezet (összefogást mutat; a szöveg egy későbbi részében: összefogást tanúsít). Az ilyen eltérésnek egy nyelvvédőnél csak tartalmi okai lehetnek. Gondoljuk végig: miben is más ez, mint az "összefog"? Igen, tiszta a képlet: elnökünk szerint maga az összefogás, együttműkődés másodlagos, mondhatnánk, fontatlan dolog — a fontos ennek a látszata: mutassuk (tanúsítsuk) azt az összefogást! Nyugodtan belevághatjuk a kést az alkotmánybíróság, a magánnyugdíjasok, a sajtó hátába, csak mosolyogjunk közben: ez elnökünknek egyébként is remekül megy. Soha ilyen szépen mosolygó elnöke nem volt még e sokat szenvedett kis népnek!
* A másik ez a -ról -ről rag. Elnökünxerint nem az a fontos, hogy a nemzet nem kérdezett meg ezt-azt, hanem az, hogy már eleve az adott témakörről se kívánt tudni semmit. Úgy véli, fontos és kiemelendő dolog, hogy a nemzet ne kérdezzen, csak tegye a dolgát (amit a nála okosabbak — és ezen persze Orbán Viktort értjük — majd megmondanak neki). Milyen csúf dolog is lett volna, ha a nemzet megkérdi, mit is tettek azzal a sok pénzzel, amit villámgyorsan összeadakozott a katasztrófa áldozatainak? (Zárolták.) A nemzet ne kérdezzen!
"Mindezek közben új alkotmányunk születik" — vezeti be elnökünk egy későbbi gondolatát. Tehát úgy véli, az alkotmány vmiféle spontán, kvázi természeti jellegű folyamat eredménye: megszületik, akár teszünk érte (vagy ellene) valamit, akár nem. Tehát nem a Fidesz stb. képviselői írják, gondosan, egyenként belefogalmazva a haverok érdekeit, egyenként ellehetetlenítve és szimbólumokkal helyettesítve a hatalom ellenőrzésének demokratikus intézményeit, konzekvensen leszavazva mindenki más javaslatait, nem! Alkotmány csak úgy lesz: születik. Ezért hát, mivel az nem a magunkfajta gyarló emberek műve, nekünk nem is lehet más dolgunk, mint hogy farokfelvágva betartsuk bölcs rendelkezéseit.
Vannak a szövegben apróbb hibák szép számmal (csapnivaló központozás, gondolatjel helyett rövid kötőjel stb. stb.), de méltatásunkhoz nem méltó, unalmas és olcsó poénkodás lenne ezeket csócsálgatni. Összpontosítsunk inkább a záró gondolatra, mert ennek nyelvi kifejtése a legfrappánsabb.
Közvetlenül az újévi jókívánság előtt ez a sor áll, mindenféle idézőjel nélkül, de "nemzeti imádságunk" részeként:
Isten, áld meg a magyart! Jó kedvel, bőséggel!
A figyelmes szemlélőt ez akár a Himnusz kezdő sorára is emlékeztetheti, bár alapvető eltérésekkel:
— áld helyett áldd,
— kedvel helyet kedvvel.
Fenti eltéréseket elemezve arra következtethetünk, hogy a schmittmagyar nyelvben nem lesznek mássalhangzótorlódások. Ha valahol három vagy több mássalhangzó kerülne egymás mögé, azokból csak az első kettő maradhat: a többit el kell hagyni. Meg kell állapítsuk: a schmittmagyar a hagyományos magyar nyelvnél kevésbé érthető, de lényegesen gördülékenyebb, kellemesebb hangzású nyelv lesz — olyan, amin folyamatosan mosolyogva is beszélhet az ember.
Akkor azonban, ha ez nem valamiféle véletlen hasonlóság (nagy szellemek, ha találkoznak), hanem tényleg a Himnusz kezdő sorára kívánna emlékezteni (erre utal a felkiáltójel is, ami ugyebár a schmittmagyarból kikopik), akkor le kell szögezzük, hogy Kölcsey schmittmagyarra átírása etikailag problémás — idézni szöveghűen szokás.
Mivel egy pillanatig sem kívánok megfeledkezni arról, hogy a köztársasági elnök támadhatatlan, maradjunk annyiban, hogy ha ezt bárki más tette volna, az valami egészen minősíthetetlen, ordenáré bunkóság lett volna. Így persze nem az, hanem egy új, (a fentiekben vázolt) jövő felé mutat. Annyit azonban kimondhatok: ez a jövő nekem nem tetszik.
